Független alkotóműhelyt hoznak létre az SZFE tiltakozó oktatói és diákjai

Megosztás

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) – az átalakítás ellen több mint fél éve tiltakozó polgárai Freeszfe Egyesület néven alkotóműhelyt hoznak létre, közölték a kezdeményezés elindítói kedd reggel.

Mint közleményükben írták, céljuk demokratikus keretek közé átmenteni az egyetem 155 éves szellemiségét: 

„az egyesület részben az általuk el nem ismert kuratórium vezette intézmény kötelékeit elhagyó oktatók és hallgatóik közös munkájának zavartalan folytatása érdekében jön létre, terveik szerint azonban egy autonóm alkotóközösség kibontakozásának is teret ad majd a kezdeményezés. A Freeszfe Egyesület nem csak egy politikai befolyástól független és művészi értelemben szabad alkotóműhelyt jelent majd az SZFE mindenkori polgárai számára, de a Színház- és Filmművészeti Egyetemről a közelmúltban és a közeljövőben várhatóan elbocsátott és ott felmondani kényszerülő oktatók számára lehetővé teszi azt is, hogy alternatív keretek közt folytassák a képzéseket hallgatóikkal.”


Az egyesület hosszútávon pályázati utak mellett elsősorban az alkotóműhelyben létrehozott produkciók bevételeiből tervezi fenntartani magát, a közösség tagjai által teljesen önkéntes alapon szerveződő induláshoz azonban hozzájárulhatnak a támogatók is.

Közben elkezdték törölni a hallgatók korábban érvényesen megszerzett érdemjegyeit és gyakorlati eredményeit a Neptunból, összhangban azzal a tervvel, amely alapján nulla kredittel zárnák le a hallgatók félévét. A terv ellen nemrég 107 oktató tiltakozott egy közleményben.

via 444

Kapcsolódó cikkek