Miben látja az önök kormánya az újságírók feladatát? – kérdezte a Klubrádió lekapcsolása után a román Digi24 TV riportere Szijjártó Pétert Bukarestben a Telex tudósítása szerint. A külügyminiszter erre úgy reagált: visszautasít minden olyan állítást, amely arra vonatkozik, hogy a kormány nem biztosítaná a sajtó szabadságát, ezzel szemben az az igazság, hogy a magyar médiumok többsége „kormányellenes álláspontot képvisel”. Amikor a riporter úgy összegzett, hogy „Akkor tehát azt állítja, hogy az egész nyugat-európai, európai uniós sajtó hazudik, amikor a sajtószabadságot kérik számon?”, Szijjártó bólogatva azt mondta, hogy „igen, ezt állítom”.…
Tovább olvasomCímke: Szijjártó Péter
Több tízmillió forintos luxusautót lízingel Szijjártó Péter feleségének a cége
2020 februárja óta lízingel egy Porsche Cayenne típusú autót Szijjártó Péter külügyminiszter feleségének, Szijjártó-Nagy Szilviának cége, az Interior Design Kft. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara hitelbiztosítéki nyilvántartása szerint a Porsche Bank Hungaria Zrt. 16 millió forintos jelzálogot jegyeztetett be az autóra – írja az Index. A luxusautónak számító crossover terepjáró pontos értéke nem ismert, de a Vin-Info alvázszám-ellenőrző oldal szerint 2019-ben gyártották, így az ára 38-40 millió forint körül mozoghat. Az AutoDNA nevű ugyanilyen oldal információi szerint azonban a kocsit 2009-ben gyártották. Utóbbi azonban kevéssé valószínű, hiszen a bank 16 milliós lízingkölcsöne jelentősen több…
Tovább olvasomMa érkezik hazánkba az első orosz vakcinaszállítmány
Ezt Szijjártó Péter külügyminiszter nem sokkal dél után egy Facebook-oldalára felrakott videóban jelentette be. Az első szállítmány 20 ezer ember beoltását teszi lehetővé – írja a Telex. A külügyminiszter a videóban elmondta, a 40 ezer ampulla a Nemzeti Népegészségügyi Központba kerül, ahol a még szükséges teszteket le fogják folytatni a magyar szakemberek, utána az oltási tervnek megfelelően megkaphatják az emberek. „Minél előbb be tudjuk oltani a veszélyeztetett csoportokat, annál előbb lehet feloldani a korlátozásokat” – mondta Szijjártó. Szijjártó Péter Moszkvában állapodott meg arról, hogy Magyarország egymillió ember beoltását lehetővé tevő,…
Tovább olvasomŐszinte szavak: Szijjártó nem tud Orbánnál demokratikusabb politikust elképzelni
Külügyminiszterünk úgy látja, Európában nem is tudna Orbán Viktornál demokratikusabb miniszterelnököt elképzelni és sértő, hogy rengetegen autokratikusnak nevezik az ország vezetőjét. Szijjártó Péter szerint nem túlzás, hogy 2016 és 2020 között a valaha volt legjobb politikai kapcsolat állt fenn Magyarország és az Egyesült Államok között, köszönhetően Donald Trump és Orbán Viktor nagyon jó személyes viszonyának – számol be róla a 444.hu. A külügyminiszter az Euronewsnak adott interjújában azt üzente az új amerikai elnöknek, Joe Bidennek, hogy „a bizalom és a tisztelet nagyon fontos”, és sértő volt, amikor Magyarországot autokratikus államnak…
Tovább olvasomEz nem semmi, Szijjártó máris nagyobb tiszteletet kér az új amerikai elnöktől
Igaz, a korábbi, támadó hangnem már a múlté, hirtelen az együttműködés fontosságát hangsúlyozza a korábban körömszakadtáig Donald Trumpot támogató magyar kormány. A kormány szeretne együttműködni Joe Biden adminisztrációjával, de ehhez több tiszteletet kérnek Magyarországnak – mondta Szijjártó Péter az Euro Newsnak. A külgazdasági és külügyminiszter az interjúban arról beszélt, hogy szerinte „nincs túl nagy jelentősége” annak, hogy a magyar kormány az amerikai elnökválasztási kampányban nyíltan kiállt Donald Trump akkori elnök mellett. Ezt azzal indokolta: magyarként nem szavazhattak az USA elnökjelöltjeire. Azt is állította, hogy ő maga nem kritizálta Joe Bident, az…
Tovább olvasomMegkezdte az orosz vakcina vizsgálatát a magyar gyógyszerhatóság
Megérkezett Oroszországba az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYÉI) küldöttsége, hogy a Szputnyik V vakcinával kapcsolatban is lefolytassa vizsgálatát – írja a HVG a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter által a Facebook-oldalán kedden közzétett videó alapján. Az OGYÉI különítménye ugyanazt az ellenőrzést végzi, amelyet a kínai vakcinával már elvégeztek az oltóanyag gyártóhelyén. Az, hogy a küldöttség helyszíni vizsgálatra Oroszországba látogat, az operatív törzs hétfői tájékoztatóján is téma volt. Az orosz és a kínai vakcinát még nem használják a magyarországi oltásokhoz, ehhez előbb az OGYÉI jóváhagyása szükséges. Szijjártó Péter egy nappal korábban, hétfőn…
Tovább olvasomHVG: bruttó 7,7 milliót keres Szijjártó egyik sajtósa a tízből
Egy kész digitális szakasz foglalkozik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi médiás szerepléséért annak ellenére, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak rendelkezik egy 17 fős sajtóosztállyal – közölte a HVG saját forrásaira hivatkozva. Többek között fotós, vágó és több operatőr is tartozik ahhoz a stábhoz, ami közvetlenül Szijjártónak dolgozik. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a miniszterek közül az ő jelenléte a legerősebb a közösségi médiában: a tavaly tavasszal még csak nyolcvanezer fős követői táborát néhány hónap alatt sikerült több mint kétszázezresre növelnie. Nyilván nem is az a célja egyik miniszternek sem,…
Tovább olvasomSzijjártó botrányosan lassúnak nevezte az Európai Bizottság vakcinabeszerzését
A miniszter szerint így közvetve az Unió tehet arról, hogy még mindig fenn kell tartani a korlátozásokat. Az Európai Bizottság (EB) „botrányosan” lassú vakcinabeszerzése miatt nem lehet feloldani a korlátozásokat – idézi a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón elhangzott szavait a HVG. Szijjártó Péter azt mondta, a tavalyi évet jellemző problémák nem tűntek el idén sem, sőt az esztendő elején – a várakozásokkal ellentétben – elmaradt az „eufória”. „Mindenki azt várta a brüsszeli hitegetés alapján, hogy a tavalyi év végén, az idei év elején az…
Tovább olvasomSzijjártó Péter: Teherszállító repülőt vásárolt a magyar külügyminisztérium
A Külgazdasági és Külügyminisztérium vásárolt egy Airbus 330 típusú teherszállító repülőgépet – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebookon. Szijjártó a vásárlást azzal indokolta, hogy így gyorsabban tudjuk beszerezni a védekezéshez szükséges eszközöket. Azt is elmondta, a gép ma indult első útjára, Budapestről Pekingbe repült. Landolás után másfél millió antigén tesztet rakodnak majd fel a fedélzetre, amellyel a gép visszaindul és holnap este ér a fővárosba. Az Airportal.hu már szeptemberben jelezte, hogy a külügy új teherszállító gépet vett a Qatar Airwaystől, a vételárról a szaktárca nem adott tájékoztatást. A gyári új A330-200F…
Tovább olvasomÚjabb karácsonyi ajándék a Szijjártót jachtoztató oligarchának – ezúttal 90 milliárd közpénzt vágtak hozzá
Szörnyű élete lehet egy ilyen milliárdos, kormányközeli vállalkozónak, aki rendre elnyeri a hihetetlen pénzeket megmozgató állami megrendeléseket. Ezúttal egy rövid autópályaszakasz építését kaparintotta meg Szíjj László cége, kilométerenként 4,5 milliárdos (!) költséggel. Karácsonyi ajándék az Orbán-kormánytól. Az uniós közbeszerzési értesítő december 24-i számában jelent meg a hirdetmény, ami szerint a Strabag és a Duna Aszfalt konzorciuma nyerte az M6-os autópálya folytatására kiírt tendert.A Bóly és a határ közti 20 kilométeres szakasz építését a korábban becsült 78 milliárdnál drágábban, 90 milliárd forintért vállalta a páros, írja a Napi.hu. Ez kilométerenkénti 4,5…
Tovább olvasom