Kedden ünnepélyes keretek között adták át a Nestlé szerencsi üzemében azt a napelemparkot, amely az élelmiszeripari óriás zöld átállási törekvéseinek fontos mérföldköve. A 700 millió forintos beruházás révén a gyár éves villamosenergia-igényének közel 30 százalékát immár megújuló forrásból fedezhetik – hangzott el az eseményen.
Tovább olvasomCímke: Szijjártó Péter
Már javában dúlt a háború, amikor a Fidesz-kormány támogatta Ukrajna EU-csatlakozását – videó
Maga Szijjártó Péter külügyminiszter mondta bele a kamerába az álláspontot. Nemhogy egyszerűen támogatásáról biztosította az ukránokat, de kiemelte, hogy egyenesen sürgetné Brüsszelt, hogy minél előbb vegye napirendre az ügyet, hogy Ukrajna tagjelölti státuszt kaphasson. Csak úgy népszavazás nélkül, pedig már dúlt a háború.
Tovább olvasomEgyre inkább úgy tűnik, az USA új vezetése sem rajong az Orbán vezette Magyarországért, sőt…
Repülőrajtot, majd igazi aranykort is ígért miniszterelnökünk Donald Trump beiktatása utánra, de valahogy megint minden fordítva sül el. A Biden-kormányzat után egyre inkább úgy tűnik, Trumpék sem kedvelik Orbán Viktort és a Fidesz-kormányt. Egyre több, már az új vezetés alatti történés támasztja alá ezt.
Tovább olvasomSzijjártó: Az autóipari forradalom egyik európai központja jött létre a Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen tengelyen
A külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter is részt vett szerdán Az Év Befektetője gáláján, ahol elismerően beszélt a magyar gazdaság szívósságáról és sikerességéről, illetve ismét szóba került Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc.
Tovább olvasomÁtadták a Bosch új logisztikai központját Miskolcon
Újabb jelentős német beruházás valósult meg Magyarországon: a Bosch pénteken adta át miskolci logisztikai-disztribúciós központját, amely 54 milliárd forintos befektetést jelentett. Az ünnepélyes avatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is ott volt.
Tovább olvasomSzijjártó szerint már a múlté az országon belüli kelet-nyugati egyensúlytalanság
Beruházásösztönzés szempontjából a 2024-es év a gazdaságtörténet második legeredményesebb éve volt hazánk számára, erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt csütörtökön, Borsod-Abaúj-Zemplén megye pedig kiemelt szerepet töltött be ebben.
Tovább olvasomImmár biztos: Miskolcon építi első közös európai gyárát az LG és a Magna
Veres Pál polgármester szerint ez hatalmas siker a borsodi megyeszékhelynek, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ez több mint kétszáz új munkahelyet jelent a városban.
Tovább olvasomAlsózsolca vezetése nem támogatja az akkumulátorgyárat – rendkívüli fórumot tartanak ma
Csalódottságának adott hangot Alsózsolca önkormányzata abban a Facebook-bejegyzésben, amelyben az akkumulátorgyárral kapcsolatos véleményüket részletezik. Emellett kiemelik, hogy a cég az első pillanattól kezdve nem tartja tiszteletben az alsózsolcai lakosokat és a város vezetését. Mára rendkívüli forumot hívtak össze, hogy a helyiekkel közösen találjanak megoldást a problémára. Mindeközben arról érkeztek hírek, hogy a település polgármestere,Szilágyi László ma reggel jó hangulatú munkareggelin vett részt Csöbör Katalinnal…
Tovább olvasomAzerbajdzsánban épít gyárat a Hell
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a Hell Energy egy új gyárat épít Azerbajdzsánban, ahol italosdobozokat fognak előállítani. A gyártóegységet 211 millió dollárból építik, és 2025-re kezdheti meg a munkát.
Tovább olvasomA Miskolci Egyetem alapítványa sem tudja, mennyi időt dolgozik náluk Varga Judit a havi 1,4 milliós fizetéséért
A felsőoktatáson erővel átzavart modellváltás következtében létrejött alapítványok kuratóriumait alaposan teletömködték mindenféle kormányzati potentátokkal, így került a Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány élére Guller Zoltán miniszteri biztos, vagy a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány elnöki székébe Süli János volt Paks-miniszter, de említhetnénk a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagságában helyet kapott Lezsák Sándort vagy a Nyíregyházi Egyetemért Alapítványban működő Schanda Tamást, ám ezeknél lényegesen nagyobb vadaknak számítanak a Pannon Egyetemért Alapítvány elnökeként tevékenykedő Navracsics Tibor, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja, Szijjártó Péter, valamint az Universitas Miskolcinensis Alapítvány elnökeként is dolgozó Varga Judit. Utóbbi…
Tovább olvasom