Kiemelten fontosnak tartják a vendéglátás szerepét a belvárosban, ezért javaslatcsomaggal készülnek a következő közgyűlésre – erről beszélt Szopkó Tibor alpolgármester és Prokaj Tamás ingatlangazdálkodási igazgató Miskolc Televízió Kilátó című műsorában.
Gyakori vélekedés az, hogy kiürülőben van Miskolc belvárosa és sorra zárnak be az üzletek, ezzel szemben a valós számok egészen más képet festenek. Az ingatlangazdálkodási igazgató szerint 2020 óta folyamatosan növekszik az üzleti ingatlanállomány hasznosítási aránya. A trendek változnak ugyan, de még mindig jóval nagyobb mértékben tudják hasznosítani az üzleteket, mint 2019-ben és 2020-ban, a konjunktúra időszakában.
Azt gondoljuk viszont, hogy az önkormányzat képességeihez mérten apró lépéseket meg kell tenni annak érdekében, hogy fájdalommentes legyen ez a trendforduló. Ebben megfigyelhető egyrészt, hogy változnak a fogyasztói szokások, másrészt egyre inkább visszaszorulnak a főutcáról a hagyományos kereskedelmi funkciók. Vagyis egyre kevesebb a könyvesbolt, a húsbolt, akár még a ruhaüzlet is, és egyre inkább a szolgáltatás, valamint a vendéglátás veszi át a teret. Ezek azok a folyamatok, amelyek eltolják a bérlői mixet a szolgáltatás és a vendéglátás felé, amivel lehet küzdeni, de nem érdemes – mutatott rá Prokaj Tamás.
Az ingatlangazdálkodási igazgató azt is elárulta, hogy jelenleg csak 13 önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség áll üresen a főutcán, annak ellenére, hogy százas nagyságrendű az önkormányzat Széchenyi utcai üzleti célú ingatlanállománya. Ez azt jelenti, hogy az átlagtól jelentősen nagyobb kihasználtsággal rendelkeznek a belvárosi ingatlanok.
“Természetesen a bérlők mozognak és cserélődnek, nagyon sok a bérletijogcsere” – tette hozzá Prokaj Tamás.
A változói igények miatt részletes javaslatcsomaggal készülnek a februári közgyűlésre. A csomagnak három pillére van. Egyrészt lehetővé tennék, hogy az évek óta üresen álló üzlethelyiségeket még alacsonyabb bérleti díjért lehessen igénybe venni. Másrészt jelképes bérleti díjjal támogatnák az induló miskolci vállalkozásokat. Harmadrészt pedig egyszerűbbé tennék a bérletbe adás és a bérleti jog cseréjét.
Szopkó Tibor alpolgármester arról beszélt, hogy gyakran hallani arról a vélekedésről, hogy a magas bérleti díjak miatt kénytelenek bezárni az üzletek, de a bérleti díj egyre kisebb szeletet képvisel a vállalkozó költségmixében. A vállalkozók jelenleg kevesebbet költenek arányaiban a bérleti díjra, mint az önkormányzat hatáskörén kívül álló egyéb költségekre, például az áram- és vízszámlájára vagy az államnak befizetendő járulékaira. Tehát nem a bérleti díj a kulcskérdés.
Ennek ellenére az önkormányzatnak mégis partnerséget kell vállalnia a belvárosi bérlőivel éppen úgy, mint a többi bérlőjével. A covid időszakában például bérletidíj-kedvezményeket adott az önkormányzat, az energiaválság időszakában pedig beszámítást tett lehetővé az energiatakarékosságra irányuló fejlesztések vonatkozásában. De nem csupán a kereskedőknek kell érezniük ezt a partnerséget, hanem a városlakóknak is látniuk kell azt, hogy a főutcával valójában nincs probléma, hanem él, természetes, normális folyamatok alapján változik. Végül Szopkó Tibor megjegyezte, hogy az önkormányzat folyamatosan keresi a konkrét beavatkozási lehetőségeket.
A teljes beszélgetést itt nézhetik meg:
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!