A Nép Pártján vezére szerint a két fideszes politikusnőnek jelezték az áldozatok már hónapokkal ezelőtt a problémát, ám segítséget nem kaptak, csak azt üzenik nekik, vegyenek fel lakáshitelt.
Tovább olvasomCímke: segítség
Közlekedési akadályversenyt rendeztek a rendőrök a BAZ megyei gyermekeknek
A kistelepülésen megrendezett program célja az volt, hogy játékos és élményszerű módon hívja fel a figyelmet a biztonságos közlekedésre és a felelős életmód fontosságára.
Tovább olvasomBetörtek a Pizza Királyba, mindent vittek, ami mozdítható volt… de már éledeznek
A miskolci közbiztonság egyik újabb ékes bizonyítékát láthattuk. A Pizza Királyt teljesen kipakolták, még a telefont is, amin a megrendeléseket fogadták. Rengeteg segítő szándékú embernek köszönhetően azonban már csütörtökön részben sikerült kinyitniuk.
Tovább olvasomMegmenekült: sikeres volt a gyűjtés, összejött az összeg, tovább működhet a Sütni jó! Alapítvány
Az utolsó mozaik is a helyére került, megvan az áhított hatmillió forint, Galamb Alexék tovább dolgozhatnak és segíthetnek a gyermekeknek.
Tovább olvasomSérült kirándulót kellett kimenteni Aggteleknél
Szerencsére volt nála mobiltelefon, aminek helymeghatározó funkcióját is ismerte, így nagyban megkönnyítette az esti mentést.
Tovább olvasomKönnyítsük meg a tanévkezdést – adományozzunk iskolaszereket
Ahogy egyre közelebb kerülünk az új tanév kezdetéhez, sok család számára komoly anyagi kihívást jelent az iskolai felszerelések beszerzése. Szerencsére azonban egyre több közösségi és civil kezdeményezés indít gyűjtőakciókat, amelyek célja, hogy enyhítsék ezt a terhet.
Tovább olvasomKét évvel ezelőtt holtan esett össze az iskolában, most Miskolcon tervezi új életét Dávid
Az iskola udvarán kapott szívinfarktust, tanárai és a mentősök hősies küzdelmének köszönhetően maradt mégis életben. Újra kellett tanulnia járni és beszélni, de már a jövőjét tervezi Miskolcon. Ehhez azonban édesanyjának a mi segítségünkre is szüksége lenne, mivel továbbra is rengeteg az egészségügyi probléma.
Tovább olvasomCsak úgy gyűlnek a miskolci bejegyzések a TISZA problématérképére
Miskolcon és BAZ megyében rengeteg gondot észlelnek a lakosok és jelzik is az ellenzéki párt problématérképén. Meglepődtünk, vagy sem?
Tovább olvasomA miskolci étterem jótékonyan segítene alapítványokon és szervezeteken
A mai önző világban minden ilyen és ehhez hasonló kezdeményezés megsüvegelendő. A miskolci Boszorkánykonyha Étterem szívesen segítene azoknak, akik erre rászorulnak. Leginkább szociális intézményekben és alapítványokban gondolkodnak.
Tovább olvasomIgazságot Szilviának, a rendőrség arcának – szintén rendőr férje éveken át bántalmazta
De ennél még nagyobb probléma is van az ügyben. Szilvia ugyanis megpróbált segítséget kérni, nem is akárkiktől, a saját feletteseitől, csak éppen nem kapott. A borzalmas történet azonban itt még nem ért véget, most a rendőrnő kerülhet a vádlottak padjára.
Tovább olvasom