Az ügyészség arra jutott, nem erőszakolták meg a rendőrnőt kollégái, az eljárást megszüntették

Megosztás

Nagy port kavart fel néhány hónapja az ominózus eset, amikor saját rendőr kollégáit vádolta nemi erőszakkal egy hölgy. Az ügyészség szerint azonban semmi sem történt.

Nem erőszakolták meg kollégái az ügyben eljáró ügyészség szerint azt a rendőrnőt, aki korábban ezen a címen tett feljelentést. A nő azt állította, hogy egy háromnapos határrendészeti szolgálata alatt két kollégája elkábította, megerőszakolta, és videofelvételt készített a történtekről. Az egyik elkövető még meg is fenyegette, hogy megöli, ha bárkinek is beszél a történtekről.

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség közleménye szerint a nyomozás során beszerzett bizonyítékok a feljelentő valamennyi állítását cáfolták, ráadásul a nő többször is változtatott a történetén, az állításait nem tudta alátámasztani és ellentmondásokba is keveredett.

A rendőrnő által megnevezett egyik elkövető az események idején több száz kilométerre tartózkodott azok helyszínétől. Az állítólagos videofelvételnek nem találta nyomát az ügyészség, ahogyan a szolgálat alatt használt rendőrautó üléshuzatán és a rendőrnő ruháján sem találtak „anyagmaradványt”. Mindezeket figyelembe véve az ügyészség az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek