Az első júliusi szombatra az önkormányzat Miskolctapolcán változatos programokkal készül. Az Aradi sétány lesz a helyszín, a többi közt helyi termelői vásár és hagyományőrző nap is lesz. Június elsején könnyű lesz elcsábulnunk Tapolcára.
Tovább olvasomCímke: program
Nem fogunk unatkozni, íme a Múzeumok Éjszakájának részletes miskolci programja
Már csak szombatig kell várnunk és választhatunk a jobbnál jobb lehetőségek közül, mire is vagyunk kíváncsiak. Miskolc ismét kitesz magáért. A Múzeumok Éjszakájának miskolci programját a Herman Ottó Múzeum főépületében hétfő délelőtt az intézmény vezetői ismertették.
Tovább olvasomJövő szombaton negyedszer is juniális a Kiliánban
Június 24-án remek programon vehetünk részt. A Kilián Észak Közösség Egyesület idén már negyedik alkalommal szervezi meg juniálisát június 24-én, szombaton, 10 – 18 óráig. Színes programot kínálnak a Szinyei utcai garázssorok közötti játszótéren.
Tovább olvasomGörömbölyi hagyományok Szent Iván éjszakáján – zene és tánc
A görömbölyi rendezvények sorában hagyománnyá vált, hogy a Görömbölyi pincesoron a helyiek és vendégeik együtt mulatnak Szent Iván éjjelén. Az év legrövidebb éjszakáját ősidők óta minden nép számon tartotta, virrasztással és tűzgyújtással ünnepelte. Magyarországon is a nyári Szent Iván-éj titokzatos értelmű és hatású népi virrasztás: a fény, az élet, a szerelem, a termékenység ünnepe. Még a huszadik században is a határban rakott nagy tűz mellett töltötte az éjszakát az egész falu, énekkel, szertartásos táncokkal ünnepelve az élet diadalát. Görömbölyön június 23-án a kiváló Agyagbanda zenekar húzza a talpalávalót, hogy tovább…
Tovább olvasomIsmét várta a gyermekeket a „makukáció” Miskolcon
Ez gyakorlatilag annyit jelent, mint hulladékgazdálkodási élménynap gyermekeknek. Nyárindításként és szemléletformálásként is remek programnak bizonyult.
Tovább olvasom„Miskolc fényévekre van attól, amilyen lehetne” – Szabó-Tóth Kinga szociológus
Szabó-Tóth Kinga, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének igazgatója és elkötelezett lokálpatrióta. Születése óta itt él, eddig csak egy éven át, diákként élt máshol. Ötleteit, szervezőkészségét, kompetenciáját már sok éve kamatoztatja a város érdekében, a napokban pedig a kultura.hu készített vele interjút.
Tovább olvasomAranyosi Péter videóban üzent a Borsod24 olvasóinak
A Borsod24 Beszégetések következő vendége június 23-án Aranyosi Péter humorista, a Dumaszínház és a Showder Klub állandó fellépője. A Mónika-show közönségszervezőjeként indult tévés karrierje, később Fábry Sándorral dolgozott együtt, napjainkra pedig önálló estekkel járja az országot. Műsoraiban szívesen beszél szülővárosáról Miskolcról, az itt töltött hosszú évtizedek tapasztalatairól és tanulságairól. A közelmúltban bejelentette, hogy kicsit visszavesz a tempóból. „Amikor a Covid osztályon, a kórházban fuldokoltam, és majdnem meghaltam, sok mindent átgondoltam. Voltak kisebb-nagyobb fogadalmaim, ezeknek egy részét nem igazán tudom megmagyarázni, miért fogadtam meg. Ilyen például, hogy az anyósomat elviszem Nápolyba. Ezeket…
Tovább olvasomIzgalmas séta a belvárosban – bűnesetek és balesetek
A nagy sikerű belvárosi tematikus városnézések mellett a Tourinform Miskolc az idén is szervez más városrészekbe is garantált sétákat. Ezúttal pedig nem a helyszín változik, hanem a séta témája tartogat izgalmas meglepetéseket.
Tovább olvasomÉrkezik a Boglya Feszt, a Tisza-tavi öko-művészeti fesztivál
Öt település, tucatnyi zenés előadó, egyedülálló falusi és közösségi programok, valamint számos helyi mesterség bemutatkozása várja a fiatalokat és családokat a Tisza-tó partján első ízben megrendezendő fesztiválon.
Tovább olvasomA Bükki Nemzeti Park is csatlakozik a Nemzeti Parkok Hetéhez
A Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozatot idén tizenhetedik alkalommal rendezik meg. Május 29. és június 4. között valamennyi hazai nemzeti parkban kalandtúrák, családi programok várják a természetbarátokat földön és vízen, ingyenesen vagy kedvezményes áron.
Tovább olvasom