Pintér leginkább csak leteremtette a tanárokat, ők a hibásak az oktatás gyenge színvonaláért

A legtöbb résztvevő pontosan azt kapta a találkozótól, amire számított, „eligazítást”, a problémák áthárítását és fölényeskedő magatartást a kormányzati résztvevőktől, leginkább Pintér Sándortól. A legjobb viszont a válasz, hogy miért kellett kirúgni 13 tanárt, mint annak idején kivégezni a 13 aradi vértanút: „Nem tehettem mást.” Több mint négyórás szakmai egyeztetést tartott a Belügyminisztérium közoktatási államtitkársága pénteken, a konzultáción Pintér Sándor is beszélt az oktatás helyzetéről, tanári bérekről és az idei tanév tiltakozási hullámáról. De milyen volt a hangulat a találkozó után? A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott találkozó első felében összesen…

Tovább olvasom

Feljelentést tett Stummer János a kirúgott tanárok miatt

Stummer János, a Momentum politikusa feljelentést tett, mert szerinte jogsértő volt a XVIII. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium hat tanárának azonnali kirúgása, míg a Történelemtanárok Egylete petíciót indított az elbocsátott tanárok visszahelyezéséért. Stummer azt írta, hogy hivatali visszaélés miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, és szerint politikai nyomásra történt a tanárok kirúgása. A politikus úgy véli, hogy az, hogy nem tartottak meg néhány tanórát a pedagógusok, nem minősül a tankerület által kiadott közleményben leírt kötelezettségeik „jelentős mértékben történő megszegésének”. A Történelemtanárok Egylete a SzabadaHang felületén indított Pintér Sándor belügyminiszternek címzett petíciót, amelyben…

Tovább olvasom

Újabb 8 tanárt rúgtak ki polgári engedetlenség miatt

A munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók – a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve – 2022. december 1. hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát – közölte a Belügyminisztérium az MTI Sajtószolgálatán keresztül. A közlemény szerint az érintetteket munkáltatóik korábban tájékoztatták arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyukból eredő lényeges kötelezettségeik szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének és rendkívüli felmentésük jogalapjának tekintik amennyiben a munkájuk végzését – a tanítást – bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják. A közleményben az áll, hogy a Belügyminisztérium számos alkalommal hangsúlyozta: a diákok érdekeit helyezi mindenek…

Tovább olvasom

Megemelik a hittantanárok fizetését

Kiegészítő támogatást nyújt a kormány az egyházaknak, hogy ki tudják fizetni a hittantanárok béremelését. A rendelet szerint ez havonta fejenként 61 ezer forint támogatást jelent az állam részéről. Maga a béremelés januárban lép hatályba, szerepel is a költségvetési törvényben. A támogatás az állami és egyházi iskolákban tanító hit-és erkölcstantanárokra, illetve hittantanárokra is vonatkozik. Korábban beszámoltunk róla, hogy a kormány az egyházi iskolák, szociális és egészségügyi intézmények rezsitámogatásáról is döntött.

Tovább olvasom

Vitába szállt egy tanár Pócs Jánossal – “Hülyének néznek évek óta”

Megtévesztő volt, amit Pócs János fideszes képviselő kiposztolt a tanárokkal kapcsolatban, ezért szállt vele vitába a Facebookon – mondta a Frisshirek.hu-nak adott interjúban Farkas Dániel testnevelő pedagógus, aki a jászalsószentgyörgyi katolikus általános iskolában tanít. Azt mondja, az egy hónappal ezelőtti bejegyezésére nem jött visszajelzés a képviselőtől vagy a környezetéből, de a kollégái mind gratuláltak. Nem azért, mert „beszólt” Pócsnak, hanem mert a posztban jól összefoglalta, hogyan jutott idáig a helyzet. Azt mondta, ugyan Pócs János azzal kezdett, hogy a tanárok mellett áll, majd burkoltan mégis a társadalmilag jelenlévő tanárokkal szembeni…

Tovább olvasom

Ülősztrájkba kezdtek a Földes diákjai – nincs tanítás

„A jelenlegi oktatási rendszer rohad, kétségtelen. Ez országszerte egyre nyilvánvalóbbá válik, ha ezt egyesek nem is akarják bevallani maguknak. Nemcsak a kisebb településeken, de már a nagyobb városok nagyobb iskoláiban is egyre érzékelhetőbbé válik, hogy milyen irányba halad a magyar oktatás” – írják a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai, akik ülősztrájkba kezdtek, ezzel folytatva a reggeli élőláncot és gátolva a pénteki tanítást. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) oldalán megjelent szövegben saját iskolájuk bajait sorolják: „ Éppen ezért a Földes Ferenc Gimnáziumban úgy döntöttünk, hogy 2022.11.18-án (pénteken) az országos szintű élőláncot mi mással…

Tovább olvasom

Ilyen volt a miskolci fáklyás felvonulással egybekötött tiltakozás az oktatásért

A közoktatás helyzete az utóbbi tizenkét évben a korábbiakhoz képest is drasztikusan zuhant, nem beszélve a pedagógusok vállalhatatlanul nevetséges fizetéséről. Miskolcon is fáklyás felvonulást tartottak csütörtök este, figyelemfelhívó akcióként. Ez már régen nem csak a tanárokról szól. „Fényt az oktatásba!” – ezzel a címmel szerveztek demonstrációt november 17-én, csütörtökön, délután öt órától az ország több pontján. Miskolc mellett még Pécsett, Szegeden, Győrött, Zalaegerszegen, Veszprémben, Kaposváron, Szekszárdon, Kecskeméten, Szentesen és Hódmezővásárhelyen is hasonló tüntetés tartottak. A miskolci esemény fáklyás felvonulással kezdődött, a menet kér irányból, a Földes Ferenc Gimnáziumtól és a Herman Ottó Gimnáziumtól indult…

Tovább olvasom

Ismeretlenek törölték a miskolci fáklyás felvonulás Facebook eseményét – a szervezők a rendezvényt ennek ellenére is megtartják

A szervezők küldtek tájékoztatást szerkesztőségünknek a szokatlan eseményről. Mint közleményükben írják, rajtuk kívülálló ismeretlen személyek törölték a fáklyás felvonulás Facebook eseményét, ezzel megtévesztve a demonstrálni készülőket. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a mai nap során országszerte demonstrációt tartanak a közoktatásért, ebbe a programsorozatba illeszkedik a miskolci felvonulás is. A szervezők tájékoztattak minket arról is, hogy a fent említett események miatt új Facebook eseményt hoztak létre, amelyet ide kattintva érhetnek el. Továbbá arról is biztosítottak minket, hogy a rendezvényt természetesen változatlan formában megtartják. Mindenkit sok szeretettel várnak, akik fontosnak érzik,…

Tovább olvasom

Feltörték a KRÉTA-t, a diákok összes adata veszélyben lehet

Néhány héttel ezelőtt adathalász támadás érte a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, azaz a KRÉTA fejlesztőcégét, az eKRÉTA Informatikai Zrt.-t. A támadás sikeres volt, így a támadó illetéktelen hozzáférést szerezhetett a közoktatás minden intézményében kötelezően használt adminisztrációs rendszer adataihoz – értesült a Telex a cégtől független és névtelen forrásból. A lap tudomása szerint valamennyi diák összes, a KRÉTA-ban kezelt adata kiszivároghatott, de nemcsak ezekhez, hanem a cég más adatbázisaihoz és a forráskódokhoz, illetve a fejlesztők belső kommunikációjához is hozzáférhettek. Információikat névtelenül az eKRÉTA Zrt.-n belülről is megerősítették, a fejlesztésre rálátó…

Tovább olvasom

Három miskolci iskola került be idén az ország legjobb száz gimnáziuma közé

iskola

Megjelent a HVG 2023-as gimnáziumi rangsora, amelyből többek közt kiderül: a száz legjobb gimnázium dobogósai ugyanazok, csak a sorrendjük más. A legjobb százban pedig minden megyének van képviselője, Borsod-Abaúj-Zemplén megyének három is. Ezek a következők: Herman Ottó Gimnázium,Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium,Földes Ferenc Gimnázium. A három miskolci intézmény közül a Hermannak a legjobbak az eredményei.Országos viszonylatban a 31. helyen áll, míg a kéttannyelvű iskolák között a 9. helyet foglalhatja el. A legjobb tizenegy gimnázium a rangsor szerint pedig a következők lettek megosztott hetedik hellyel: 1. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola…

Tovább olvasom