Ülősztrájkba kezdtek a Földes diákjai – nincs tanítás

Megosztás

„A jelenlegi oktatási rendszer rohad, kétségtelen. Ez országszerte egyre nyilvánvalóbbá válik, ha ezt egyesek nem is akarják bevallani maguknak. Nemcsak a kisebb településeken, de már a nagyobb városok nagyobb iskoláiban is egyre érzékelhetőbbé válik, hogy milyen irányba halad a magyar oktatás” – írják a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai, akik ülősztrájkba kezdtek, ezzel folytatva a reggeli élőláncot és gátolva a pénteki tanítást.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) oldalán megjelent szövegben saját iskolájuk bajait sorolják:

  • „Matektanárunk, aki 18 évi középiskolai tanítás után lépett le idén, tavasszal még olimpikonokat nevelt, most pályakezdő informatikusként lényegesen többet keres, nem beszélve a munkahelye felszereltségéről.
  • Magyartanárunk most, tanév közben hagyta el a közoktatást.
  • Nyugdíjból hívnak vissza tanárokat.
  • Több tanárunk különböző szakmákat tanul, hogy a fizetését ki tudja egészíteni (Asztalosnak tanuló tanárunkból nem is egy van, de villanyszerelőről is tudunk.)
  • Mindez kiegészül azzal, hogy folyamatos bizonytalanságban vagyunk, hogy a tanáraink vajon meddig fognak minket tanítani, akár azért, mert engedetlenség miatt kirúghatják őket, vagy csak szimplán elhagyják a pályát, hogy el tudják tartani a családjaikat.
  • Kiegészül azzal, hogy idén már megint mi visszük a fénymásoló papírt, hogy azt hallottuk tanárainktól, hogy nem fizetik a tanulmányi versenyek útiköltségeit sem, hogy könyvek fele pocsék, s a vacak ablakokon behúz az őszi hideg”

„ Éppen ezért a Földes Ferenc Gimnáziumban úgy döntöttünk, hogy 2022.11.18-án (pénteken) az országos szintű élőláncot mi mással is folytatjuk. A Földesben 18-án nem lesz tanítás, akkor sem, ha még mindig vannak olyan tanárok, akik nem mernek, nem akarnak sztrájkolni. A Földesben 18-án nem lesz tanítás, akkor sem, ha a gyenge sztrájktörvény miatt eddig alig lehet érzékelni tanáraink sztrájkjait. ”

Forrás: 444.hu

Kapcsolódó cikkek