Hadházy hozzájutott a kínai vakcina engedélyeztetési határozatát: „Utalás sincs arra, hogy vizsgálati eredményeket kaptak volna”

Megosztás

Kétségtelen tény, hogy a kínai SinoPharm vakcina beszerzése jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az uniós országok élmezőnyébe tartozik Magyarország az átoltottság terén. Az oltóanyag engedélyeztetésének körülményeiről azonban vajmi keveset lehetett tudni, ráadásul éppen akkor született egy a folyamatokat megkönnyítő kormányrendelet, amikor a kínai vakcináról kellett dönteni – mutatott rá a 444.hu cikke.

Hadházy Ákos képviselő most megkapta az OGYÉI-től a kínai vakcina engedélyéről szóló határozatot, ezt pedig meg is osztotta Facebookon. Mint ahogy a politikus fogalmaz: ez “még az oroszénál is botrányosabb fecni”, ugyanis elmondása szerint “utalás sincs arra, hogy a vakcina hatékonyságáról dokumentumokat, részletes vizsgálati eredményeket kaptak volna”.

Hadházy ezután sorra veszi az indoklás pontjait, amelyeket az orosz vakcina hasonló engedélyeztetésével állít párhuzamba. Hangsúlyozza: “kínai vakcina persze lehet jó vakcina, de egyelőre semmilyen hiteles eredmény nincs arról, hogy milyen hatékonyságú, különösen így van ez 60 éven felüliek esetén. Populáció szinten persze az is eredmény, ha 40-50 százalékos védettséget ad, az egyén szintjén ez azonban nem megnyugtató. A hatékonyságról szóló hiteles dokumentáció nélkül ezzel oltani tömegeket: gyógyszerkísérlet” – tette hozzá.

444.hu

Kapcsolódó cikkek