Az OGYÉI főigazgatója szerint a küszöbön áll a negyedik hullám

Megosztás

Magyarországon túl vagyunk a járvány nehezén, az oltásokkal radikálisan visszaszorítottuk a betegszámot – mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója a Magyar Nemzetnek.

Szentiványi Mátyás hangsúlyozta: a harmadik oltás beadása elsősorban az időseknek, a legyengült immunrendszerű betegeknek ajánlott, nekik is csak négy-hat hónap elteltével – írja az Index.

“A negyedik hullám a küszöbön áll, senki sem gondolhatja, hogy Hegyeshalomnál megáll majd a vírus, így erre fel kell készülnünk. A legjobb felkészülés pedig az oltás! Aki még nem oltatta be magát egyáltalán, mindenképpen tegye meg, ne a többi ember józanságára és felelősségérzetére bazírozzon, hanem maga is viselkedjen felelősségteljesen, és menjen el az oltásért! Aki pedig felelősségteljesen gondolkodott és már beoltatta magát, ő is mérlegelje a harmadik oltás felvételét” – fogalmazott.

Meglátása szerint minél több ember lesz beoltva, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy bár a fertőzések száma nőni fog, azok nem okoznak súlyos, halálos betegséget.

Forrás: Magyar Nemzet via Index.hu, Fotó: MTI/Mohai Balázs

Kapcsolódó cikkek