Miskolci származású volt vezérkari főnök érkezhet Magyar Péter csapatába

Megosztás

A közmédia értesülései szerint a miskolci születésű Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség korábbi vezérkari főnöke csatlakozhat a TISZA Párthoz mint védelempolitikai tanácsadó. A párt szombati, Hungexpón tartandó kongresszusán akár már be is mutathatják az egykori főtisztet, aki meglehetősen viharos körülmények között távozott a hadsereg éléről.

Ruszin-Szendi 2021-es kinevezése után mindössze két évet töltött a vezérkar élén, mielőtt 2023 áprilisában Novák Katalin váratlanul felmentette pozíciójából. Az akkor 50 éves altábornagy két hónappal később a hadseregtől is távozott – a sajtóértesülések szerint ironikus módon épp annak a “fiatalítási kampánynak” esett áldozatul, ami sokak kirúgását tette lehetővé a közszférában.

A lehetséges együttműködésről megkeresett Ruszin-Szendi diplomatikusan annyit közölt, hogy a hírt “sem megerősíteni, sem cáfolni” nem kívánja. A TISZA Párt sem volt bőbeszédűbb, mindössze annyit árultak el, hogy a kongresszus “résztvevőiről és felszólalóiról előzetesen nem tudnak felvilágosítást adni”.

A tapasztalt katonai vezető esetleges csatlakozása jól illeszkedne Magyar Péter új stratégiájába, aki a közelgő kongresszuson láthatóan szakítani kíván az eddig rá jellemző one-man show jelleggel. A pártvezető a héten a Partizánnak adott interjújában előrevetítette, hogy “komoly szakpolitikusok” fognak színre lépni, és olyan szakemberek is csatlakoztak hozzájuk, akik korábban még a Fideszt erősítették.

A váltás időszerűnek tűnik: bár a TISZA Párt tavaly ősz óta már EP- és fővárosi képviselőkkel is rendelkezik, eddig nem sikerült Magyar Péter mellett más karakteres arcokat felépíteniük. A pártelnök szerint ennek elsősorban gyakorlati okai voltak – védeni próbálta a szakértőket és leendő jelölteket a kormányzati propaganda támadásaitól. A védelem nem volt alaptalan aggodalom: a párt mellé nyíltan beállók közül többen elveszítették állásukat, mint például Tarr Zoltán, aki egy tüntetésen való felszólalása után szinte azonnal repült munkahelyéről (azóta a felesége is).

A szombati kongresszus tehát nem csak Ruszin-Szendi esetleges bemutatása miatt lehet izgalmas, hanem azért is, mert kiderülhet, kikkel készül Magyar a 2026-os választásra. A tét nem kicsi: ha a TISZA valóban kormányzásra készül, elengedhetetlen lesz, hogy a pártvezéren kívül más, szakpolitikai vitákra is alkalmas arcokat is felmutassanak.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek