Tizennégy, állami pénzzel megtolt turisztikai csúcsprojekt került Tiborczék kezébe, Borsod is érintett

Véletlenül sem apró panziócskákról, vagy vendéglátóhelyekről van szó, hanem négy- és ötcsillagos, hatalmas szállodákról és élményközpontokról. Tokaj, Tarcal és Mezőkövesd is érintett, ráadásul a jelek szerint ehhez nincs szükség az uniós pénzekre, megy ez házon belül is, nem úgy, mint a pedagógus-béremelések. A miniszterelnök veje 2020 elején deklaráltan azért távolodott el több turisztikai beruházástól, mert – állítólag – nem akart állami ingyenpénzek kedvezményezettje lenni. Ehhez képest 2022 végén 14 olyan kormányzat által „megtolt” csúcsprojektet találtunk, amelyet Tiborcz István saját nevére vett, vagy vele rokonítható magántőkealapokhoz, esetleg a legközvetlenebb baráti-üzleti köréhez került. Mintha…

Tovább olvasom

“Tiborcz bankjához irányítják kötelezően a diákhiteleket?”

Egy kormányrendelet tervezete szerint 2023 nyarától már csak egy meghatározott bankhoz folyósítanák a diákhiteleket. Egyre többen azt is tudni vélni, vajon melyik bank lehet a szerencsés kedvezményezett. Jelentős változtatást tervez a kormány a diákhitelezésben. Egy kormányrendelet tervezete szerint – ami itt olvasható pdf-ben – 2023. július 1-jétől csak annak folyósítanak a szabad felhasználású „Diákhitel 1” hitelből, aki egy meghatározott banknál nyit számlát. Hogy melyik lesz ez a bank, azt nem tudni, a rendelettervezet szerint „a Diákhitel szervezet által négy évente lefolytatott közbeszerzési eljárás keretében” választják majd ki azt a „pénzforgalmi szolgáltatót”. A…

Tovább olvasom

Kiperelték az Eliosról szóló OLAF-jelentéseket, vérlázító, hogyan okoztak 13 milliárdnyi kárt Tiborczék

Orbán Viktor vejének cége a közvilágítási projektek során rendkívül sok szabálytalanságot követett el. A károkozásra egyértelmű bizonyítékokat is találtak a jelentésben. Az EU által visszatartott pénzt pedig a magyar adófizetőktől vonták el Orbánék, hogy a finanszírozás megtörténjen. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az Eleven Gyál civil csoportot képviselve megszerezte és nyilvánosságra hozta Tiborcz István cége, az Elios közvilágítási beruházásaival kapcsolatos visszaéléseket feltáró OLAF-jelentést. A jelentés összegzése szerint csalás, kartellezés és más típusú visszaélések is történtek az ügyben és erre bizonyítékokat is találtak. Az uniós költségvetésnek okozott kár 43 millió euró, vagyis mai…

Tovább olvasom

Végelszámolás alá került az Elios Zrt., Tiborcz hírhedtté vált egykori cége

Tizenkét éves létezése alatt elképesztő mennyiségű állami és EU-s pénzt pumpáltak Orbán Viktor vejének cégébe. Hiába a sok szabálytalanság, személyi felelős sosem volt, a cég pedig hamarosan eltűnik a szemünk elől, mintha sosem létezett volna. De ezt rengeteg milliárdnyi közpénz bánta. Az RTL Híradó arról számolt be, hogy végelszámolás alá került a korábban Tiborcz István résztulajdonában is lévő Elios Zrt. Az Eliosnak a 2009-es alapításától éveken át Tiborcz István volt az egyik vezető tisztségviselője és egy ideig a résztulajdonosa. Az Elios az indulása után pár év alatt lett többmilliárdos forgalmú vállalat.…

Tovább olvasom

Tiborczék kastélyszállójában 1,3 millió forintba kerül a pezsgő, a vendégek pedig simán járnak-kelnek

A rendőrségi vizsgálat nyomán nyilván mindegyik vendégük teljesen szabályszerűen tartózkodik ott és fizet és fizet és fizet. Hadházy Ákos a napokban meglátogatta a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető turai kastélyszállót, ahol – mint a független országgyűlési képviselő írja – nagy mozgást tapasztalt. „Tiborcz szállodája minden jel szerint gond nélkül üzemel … luxusautók álltak a parkolóban, a személyzeti parkolóban is jócskán voltak autók. Egy hölgy és egy úr pedig éppen akkor, szombat este hétkor érkezett a kapuhoz, a portás egy papírlapból (vendéglista) ellenőrizte a nevet, majd a kastély főbejáratához irányította a…

Tovább olvasom