Korábban is megszokhattuk, hogy felköszöntötték Orbán Viktort a születésnapján párttársai, illetve a tőle függő NER-lovagok, de amit 2020 óta látunk, az egyszerre nevetséges és ijesztő. Ilyesmit már láttunk egy szűk 70 évvel ezelőtt Magyarországon, csak narancssárga helyett vörös volt az alapszín. Ötvenkilenc esztendős lett a jelenlegi legnagyobb „szabadságharcos”, a hazánkat Brüsszeltől, a migránsoktól, Sorostól, Márki-Zaytól, Gyurcsánytól és a baloldaltól megvédő, „vagyontalan” Orbán Viktor. Lehet fogadásokat kötni, hogy 2022-ben vajon ki lesz annyira serény, hogy a közösségi médiában minél látványosabban felköszönthesse a személyi kultusz legkiválóbb megtestesítőjét, a miniszterelnököt. De ez nem…
Tovább olvasomCímke: NER
Megint a haverok: Orbán Ráhel barátnője lett a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese
Portfóliójának vélhetően legkomolyabb eleme az, hogy a miniszterelnök lányának egykori évfolyamtársnőjének mondhatja magát. Bizonyára véletlen egybeesés, hogy megkaphatta ezt a zsíros állást. Kettéosztották a Magyar Turisztikai Ügynökségtől négy év után távozó Könnyid László turizmusszakmai vezérigazgató-helyettes felügyelete alá tartozó területeket – vette észre a turizmus.com beszámolóját a Hvg.hu. A jövőben Jakab Zsófia marketing- és kommunikációs vezérigazgató-helyettesként, Bődi Ivett pedig a turizmusstratégia megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettesként segíti az MTÜ célkitűzéseinek megvalósítását – mondta Guller Zoltán vezérigazgató egy szakmai rendezvényen. „Zsófi feladata, hogy vendégeket hozzon, Ivett dolga a szakmai terület irányítása lesz” – tette közérthetővé Guller Zoltán a…
Tovább olvasomÍgy lett bő egy évtized alatt a NER játszótere a magyar NB I – dobogós a Felcsút és a Kisvárda is
Évek óta a csapatnevek mögött nagyon gyorsan mindig oda tudjuk képzelni a hozzá tartozó és a gárdát felfuttató fideszes politikust is. Ez változott tizenkét év alatt. A Felcsút és a Kisvárda a fasorban sem volt még ekkor, most pedig a magyar első osztály második és harmadik helyén végeztek… Kubatov Gábor Fradija mögött. Fideszes játszótér lett a labdarúgó NB I. Nem nagyon lehet annál szürreálisabb élményben része egy magyar futballszurkolónak, mint megérkezni idegenbeli meccsre Felcsútra vagy Kisvárdára – írja a Hvg. Önmagában meghökkentő egy 1800 lakosú faluban egy 3500 férőhelyes csillogó-villogó…
Tovább olvasomMellár Tamás: Csak a csőd időpontja kérdéses
A közgazdász-politikus szerint az összeomlás biztos, az időpontja bizonytalan. Mellár Tamás a Szabad Európának azt mondja, esélye sincs az ellenzéknek, hogy az Országgyűlésben hatékonyan hallassa hangját. Nemcsak az a gond, hogy a média a kormány kezében van, hanem az is, hogy mostanra a választók jelentős része valóban azt hiszi, a Fidesz ad biztonságot, ő szavatolja a békét, tartja távol a migránsokat, ő biztosítja a közmunkát, a 13. havi nyugdíjat, az adó-visszatérítést. Szerinte az ellenzék vereségében szerepet játszott az is, hogy nem tudták megszervezni „a szabadság és az ellenzéki gondolkodás kis köreit”, de ezzel már…
Tovább olvasomKétmilliárd forintot pumpál a birkózó EB-be az állam, ezen is egy NER-es üzletember cége kaszált
Már a látszatra sem figyelnek évek óta, de az április eleji óriási választási győzelem óta senkinek egy szava sem lehet, hiszen ezt akarja a nép. Balásy Gyula két vállalkozásánál landolt a pénz nagy része. Közel bruttó 2 milliárd forint közpénzt adott az állam a birkózó Eb-re – derült ki az Átlátszó cikkéből. A lap sokáig kutatta, hogy mennyivel támogatták az Eb-t, aztán kiderült, hogy rossz helyen keresik, mert a pénz nem a Németh Szilárd által elnökölt Magyar Birkózók Szövetségénél (MBSZ) landolt, hanem a Nemzeti Sportügynökségnél (NSÜ). Az NSÜ-től megtudták, hogy a sporteseményre…
Tovább olvasomRengeteg pénz, semmi szakmaiság? A DVTK is a NER játszóterévé vált, a szurkolók háborognak
Már akit még egyáltalán érdekel a diósgyőri futball, rengetegen elpártoltak a csapattól. Ismét bebizonyosodott, hogy attól nem lesz sehol jó foci Magyarországon, hogy elképesztő mennyiségben öntik bele a közpénzt és egyéb forrásokat, szakmaiság nélkül. A legújabb példa erre a DVTK. A klub Mészáros Lőrinc köreinél landolt, de ahhoz már egy kudarcoktól függetlenül is elmozdíthatatlan sportigazgató kellett, hogy még a saját szurkolói is utálják a csapatot. Az Azonnali cikkéből derültek ki a részletek. A magyar kormányról április 3. óta újra kiderült, mennyire magabiztosan képes elérni céljait Magyarországon. Nagyjából egy dolgot leszámítva:…
Tovább olvasomÁder szerint dehogy természetkárosítás a NER Fertő-tó-projektje, csak a kampány hevében mondtak ilyeneket az ellenzők
Egészen érdekes érveket sorakoztatott fel azon természetgyilkos tervek mellett, amit Mészáros Lőrincék végeznek el a természetvédelmi területen és amit a Greenpeace is az utolsó leheletéig védeni fog. A korábbi negatív tudósítások pedig „csak a kampányhevületnek voltak köszönhetők”. Vége van a kampánynak, ezért eljött az idő, hogy a Fertő tavi beruházással kapcsolatban lehessen beszélni „higgadtan, nyugodtan a tényekről” – közölte Áder János, leköszönő köztársasági elnök a Kék Bolygó című podcastjének legújabb adásában, ahová ezúttal Kárpáti Bélát, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját hívta meg vendégül. Bár Áder formálisan a kérdező szerepében…
Tovább olvasomFelesleges eljátszani a demokráciát – interjú Aranyosi Péter humoristával
Mára ő az egyik legismertebb borsodi, a Karinthy-gyűrűs magyar humorista a Miskolci Múzsa-díjat is megkapta. Rendszeres visszajáró az Acélvárosba, előadásaiból soha nem hiányoznak a megyei utalások és a Diósgyőr meccsein is gyakran felbukkan. Néhány nappal a választások előtt Középszer utcai „szülőháza” előtt beszélgettünk vele. Kevesen vannak, akik nem tudják, hogy a Showder Klub egyik állandó fellépője, a Dumaszínház tagja a miskolci Berzeviczyben kezdett tanulni, majd Nyíregyházán szerzett tanári diplomát. Humorista karrierjét a Rádiókabaré munkatársaként kezdte, később az Esti Showderhez került. Önálló estjei telt házasak. Nős, két gyermek édesapja. Budapesten él, de szüleihez és testvéréhez, no meg a miskolci barátokhoz gyakran hazalátogat.…
Tovább olvasomNincs kegyelem az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet támogató Bige Lászlónak – 11 milliárdos bírságot kell fizetnie
Se halasztás, se kegyelem, a kormányzattal egyértelműen szemben álló Bige vezettek Nitrogénműveknek tizenegy milliárdos bírságot kell kipengetnie. Nem mindenki vezetheti a nem is olyan régen mindent megúszó Eliost. A Gazdasági Versenyhivatal elrendelte a Nitrogénművek csoport 11 milliárdos bírságának végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztás-kérelmét – írja a Telex.hu. A nemzeti versenyhatóság tavaly októberben szabott ki rekordösszegű, 11,05 milliárd forintos bírságot a Nitrogénművek csoportra, amiért más piaci szereplőkkel együtt éveken keresztül jogsértően törekedett a verseny korlátozására a hazai műtrágyapiacon, írja közleményében a GVH. A résztvevők fele önként elismerte a kartellt,…
Tovább olvasomBödőcs: A szép, lassú putyinizáció legfinomabb fogásai egyre nagyobb adagokban érkeznek majd
Az alkotói szabadságra vonulásáról szóló posztban értékelte a választás eredményét is a népszerű humorista. Bödőcs Tibor a Facebookon közzétett bejegyzését a most véget ért turnéja miatti köszönetnyilvánítással kezdte, majd megerősítette, hogy alkotói szabadságra vonul: „Most új műsor, esetleg új könyv reményében már megint Szibériá… illetve alkotói szabadságra vonulok. Mikor, ha nem most?”. Ezután a humorista reflektált a választás eredményére, azaz az újabb Fidesz-kétharmadra is: „Érzésem szerint a szép, lassú putyinizáció legfinomabb fogásai egyre nagyobb adagokban érkeznek majd: mérnökien legyártott újabb és újabb ellenségképek, sebészi pontosságú gyűlöletkampányok díszzsebkendős, gejl influencerek meg…
Tovább olvasom