Vitát szülhet a kóbor állatok etetéséről szóló új szabály Miskolcon

Miskolc közgyűlése a közterületek rendjét és a közösségi együttélés szabályait is módosította. Az új rendelkezések között a gazdátlan állatok etetésére vonatkozó szabály is szerepel. Egy állatokkal foglalkozó alapítvány kuratóriumi elnöke szerint azonban a rendelkezésnek nincs helye Miskolc városában.

A módosítás szerint szabályszegésnek minősül, ha valaki társasházas ingatlan közvetlen környezetében idegen vagy gazdátlan állatot etet. A közgyűlés több más, a közterületek használatát érintő problémára is új vagy pontosított szabályokat fogadott el. A változtatások a roncsautók, a szökőkutak, a közkutak és közcsapok használatát, a közterületek tisztaságát, valamint az állattartást is érintik.

Bóday pál, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint önmagában az állatok etetésének korlátozása nem jelent megoldást. Úgy véli, más megítélés alá kellene esnie annak, ha valaki úgy etet gazdátlan állatokat, hogy közben szemetet hagy maga után, és annak, ha valaki rendezetten gondoskodik az állatokról. Szerinte a közterület szennyezését már a meglévő szabályok alapján is lehet szankcionálni.

A nyilatkozatban azt is kifogásolta, hogy szerinte egy éhes vagy szomjazó állat közterületi ellátása nem tekinthető önmagában közösségellenes magatartásnak. Külföldi nagyvárosokat is példaként említett, ahol szerinte többféle megoldást alkalmaznak a városban élő állatok gondozására. Ezek között közösségi galambdúcokat, macskaetetőket és gondozott macskakolóniákat is felsorolt.

Szerinte különösen fontos lehet a városban élő madarak, macskák, sünök és más állatok gondozása olyan időszakokban, amikor az időjárási körülmények megnehezítik a táplálékhoz és vízhez jutásukat. Azt is hangsúlyozta, hogy nem lenne szerencsés, ha a szabály miatt olyan embereket is szankcionálnának, akik rendszeresen és felelősen gondoskodnak gazdátlan állatokról.

A rendelet ugyanakkor nem általánosságban a gazdátlan állatok mindenhol történő etetését tiltja. A közgyűlés által elfogadott szabály kifejezetten a társasházas ingatlanok közvetlen környezetében történő etetést nevesíti szabályszegésként.

Megkeresésünkre a városvezetés az alábbi válaszában tisztázta a módosítás kapcsán felmerülő kérdéseket.

A szabályozás célja nem az, hogy büntesse azokat, akik segíteni szeretnének a bajba jutott állatokon. Az elmúlt időszak tapasztalatai ugyanakkor azt mutatják, hogy a gazdátlan állatok rendszeres etetése a társasházi övezetekben komoly közegészségügyi, köztisztasági és lakóközösségi problémákat okozhat.

A kint hagyott állateledel – száraztáp, nedves táp vagy ételmaradék – nemcsak a gazdátlan állatokat, hanem a patkányokat és az egereket is odavonzza, ami a társasházak környezetében a rágcsálók gyors elszaporodásához vezethet. A gazdátlan, oltatlan és féregtelenítetlen állatok különböző betegségeket – például veszettséget vagy toxoplazmózist – és parazitákat, így bolhát, kullancsot vagy bélférgeket is terjeszthetnek. Ez különösen a közösen használt zöldterületeken és játszótereken jelenthet kockázatot a lakókra, a gyerekekre, valamint a lakásban tartott háziállatokra. Az etetőhelyek környezetében felhalmozódó ürülék és vizelet emellett kellemetlen szaggal járhat, és további higiéniai problémákat okozhat.

A szabályozást konkrét miskolci tapasztalatok és lakossági jelzések is indokolták. Évente számos megkeresés érkezik az ilyen esetek miatt. A Vologda városrészben például néhány hónap alatt két macskából 20–30 egyedből álló kolónia alakult ki a lépcsőházak környezetében. Hasonló problémák kutyák esetében is kialakulhatnak. A rendszeresen etetett gazdátlan kutyák az etetőhely környezetét saját területüknek tekinthetik, és védelmezni kezdhetik. Előfordult, hogy emiatt agresszíven léptek fel járókelőkkel, postásokkal, gyerekekkel vagy pórázon vezetett kutyákkal szemben.

Fontos hangsúlyozni, hogy a rendészet célja elsősorban nem a bírságolás. Első esetben az eljáró közterület-felügyelő élhet a figyelmeztetés lehetőségével, tájékoztathatja az érintettet a szabályokról, és felhívhatja a figyelmét arra, hogy a továbbiakban tartózkodjon ettől a tevékenységtől. Amennyiben helyszíni intézkedés történik, és az érintett elismeri a jogsértést, helyszíni bírság szabható ki. Ha az érintett nem ismeri el a jogsértést, a közterület-felügyelő közigazgatási eljárást kezdeményezhet a jegyzőnél.

Az állatok védelme és a felelős állattartás a város számára is fontos. A szabályozás nem az állatok ellen szól, és nem az a célja, hogy megakadályozza egy bajba jutott állat megsegítését. Ugyanakkor különbséget kell tenni a tartós etetőhelyek fenntartása és egy sérült, beteg vagy éhező állatnak nyújtott azonnali segítség között. Ha egy állat láthatóan beteg, megsérült vagy végletesen legyengült, a közterületen hagyott eledel önmagában nem jelent megoldást. Ilyenkor az állat biztonságba helyezéséről, állatorvosi ellátásáról vagy az illetékes szervek értesítéséről kell gondoskodni. A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai évente számos alkalommal maguk is kezdeményeznek ilyen, állatok megmentését szolgáló intézkedést.

Ha valaki egy bajba jutott állatnak enni vagy inni ad, miközben intézi annak mentését, majd az etetéshez használt eszközöket elpakolja, az nem az a magatartás, amelynek visszaszorítása érdekében a szabályozás megszületett. A cél az, hogy az állatok védelme mellett megelőzzük a tartós etetőhelyek kialakulásából fakadó köztisztasági, közegészségügyi és lakóközösségi problémákat.

A rendelet maga is lakossági tapasztalatokra és visszajelzésekre reagál. A város a szabály alkalmazása során is figyelemmel kíséri a tapasztalatokat, valamint az érintettek és az állatvédelemmel foglalkozó közösségek visszajelzéseit. Fontos, hogy egyszerre tudjuk védeni a lakók nyugalmát és a környezet tisztaságát, miközben a bajba jutott állatok megfelelő segítséget kapnak.

A rendelet esetleges módosítása nincs napirenden. Ahogyan más helyi szabályozások esetében, itt is a gyakorlati alkalmazás tapasztalatai mutathatják meg, szükség van-e később pontosításra vagy változtatásra. Amennyiben ilyen igény felmerül, azt a város – ahogyan tette ezt most is – a lakossági, állatvédelmi és szakmai szempontok figyelembevételével vizsgálja meg.

Fotók: KÉPEINK ILLUSZTRÁCIÓK (Facebook)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek