Országosan jelentősen, 5459 fővel csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma, de a Miskolci Egyetem népszerűsége töretlen. A tavalyi 6403 fő helyett idén 6735 jelentkező választotta az intézményt.
Tovább olvasomCímke: Miskolci Egyetem
Döntött a Kúria a Science Múzeum ügyében
Hosszú évek után úgy tűnik lezárul a Science Múzeum ügye, hiszen a Kúria a napokban ítéletet hozott.
Tovább olvasomRövidesen repozitóriumot avatnak Miskolcon
A Miskolci Egyetem campusán a ME Könyvtár, Levéltár, Múzeum épületeinek teljes körű felújítása és bővítése valósul meg, továbbá új épület készül a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltára számára.
Tovább olvasomA könnyűzene csillagaitól tanulhatnak a Miskolci Egyetem hallgatói
Ahogyan arról korábban a Borsod24 is beszámolt, a Miskolci Egyetem hamarosan könnyűzenében is utazik. A képzések alapja az egyetem és a Póka Egon Művészeti Akadémia közötti együttműködés. Az akadémia mögött Demeter Szilárd, a NER magyar kultúrfelelőse áll. Nem középiskolás fokon szeretnének tanítani. Az előadók között szerepel például Tátrai Tibor, Frenreisz Károly, Kovács Kati is.
Tovább olvasomSzerdán nyit az új posta Miskolcon
Pár nap múlva új postahivatalt nyitnak Miskolcon. A közlemény szerint a Miskolci Egyetem és a Magyar Posta Zrt. között létrejött partnerségi megállapodás keretében, 2024. március 6-án az E/7. épület alagsorában postai szolgáltatóhelyet nyitja meg kapuit. A posta nyitvatartása az alábbiak szerint alakul: hétfő 09:00 – 13:00 kedd 09:00 – 13:00 szerda 09:00 – 13:00 csütörtök 09:00 – 13:00 péntek 09:00 – 12:00 Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasomBrigi és Artúr sikeresen lediplomázott a Miskolci Egyetemen
Megható történetről számolt be a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány Facebook-oldalán. A bejegyzésben arról az örömhírről tájékoztatják a követőiket, hogy Brigi és leghűbb társa Artúr sikeresen lediplomáztak a Miskolci Egyetem igazságügyi igazgatási szakán. „Ez a diplomám arra is emlékeztetni fog, hogy mennyi minden pozitív irányba változott az életemben – mondta Brigi. – Artúr rengeteget hozzátett ahhoz, ahol most vagyok, sok támogatást adott” – tette hozzá. Brigi azt is elmondta a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskolának, hogy gyermekkorában több negatív tapasztalata is volt az elfogadással kapcsolatban. Ez lényegében…
Tovább olvasomVarga Judit kalandos útja az Avasi Gimnáziumtól a pedofilbotrányig
A múlt szombat este erős nyomott hagyott hazánk történelmében. A köztársasági elnök után dr. Varga Judit is bejelentette hivatalos Facebook-oldalán, hogy lemond országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is, visszavonul a közélettől. Politikai csillagzata még a NER-en belül is szokatlanul gyorsan emelkedett fel. Vajon e hirtelen karrierben kódolva volt a miskolci születésű politikus bukása is?
Tovább olvasomMegugrott az érdeklődés a kazincbarcikai vegyészmérnökképzés iránt
Két évvel ezelőtt érkezett Barcikára az egyetemi vegyészmérnökképzés kihelyezett tagozata, ami 2022-ben indulhatott újra hosszú szünet után. Szerencsére egyre élénkebb az érdeklődés a képzés iránt.
Tovább olvasomMegújul és bővül a Miskolci Egyetem Sportközpontja
Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, Európai Egyetemi Játékokat tartanak idén nyáron Miskolcon, ebből az alkalomból új sportpályák épülnek.
Tovább olvasomEz igen! A Miskolci Egyetem új szakjainak köszönhetően már űrmérnökké is válhatunk
Néhány hiánypótló szakkal jelentősen bővül a Miskolci Egyetem oktatási kínálata. Az űrmérnök egyértelműen viszi a prímet, ráadásul mesterszak.
Tovább olvasom