Vágányzár lesz az 1V és az 1AV villamosvonalon. A karbantartási munkálatok a teljes délelőtti időszakot lefoglalják és még a délutánba is kissé belenyúlnak.
Tovább olvasomCímke: Miskolc
Egy elkóborolt miskolci borjút keres gazdája
Érdekes állatokat kerestünk már Miskolcon, ezúttal egy borjú a soros. Legeltetés közben meglépett, gazdája pedig igyekszik megtalálni.
Tovább olvasomIsmét várta a gyermekeket a „makukáció” Miskolcon
Ez gyakorlatilag annyit jelent, mint hulladékgazdálkodási élménynap gyermekeknek. Nyárindításként és szemléletformálásként is remek programnak bizonyult.
Tovább olvasom„Miskolc fényévekre van attól, amilyen lehetne” – Szabó-Tóth Kinga szociológus
Szabó-Tóth Kinga, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének igazgatója és elkötelezett lokálpatrióta. Születése óta itt él, eddig csak egy éven át, diákként élt máshol. Ötleteit, szervezőkészségét, kompetenciáját már sok éve kamatoztatja a város érdekében, a napokban pedig a kultura.hu készített vele interjút.
Tovább olvasom„Senkiháziak kezébe került a popszakma”
A két diósgyőri fesztivál teljes kudarccal végződött, legalábbis ami a látogatók számát illeti. Az ötvenedik évfordulót is méltóképpen kellett volna megünnepelni, ám az eddigi információk szerint rendkívül kevesen tették meg, hogy ünnepeljenek. Ennek pedig számos oka van, amelyek együttesen okozták a látványosan gyér érdeklődést.
Tovább olvasomAvasi pincészetbe látogattak a város turisztikai szakemberei
Az Avason található Gonda Pincészetben tett látogatással folytatódott a Midmar Kft. Vendégségben itthon című szakmai tanulmányút sorozata. Újabb turisztikai szereplőt ismerhettek meg a szakma képviselői, akik elfogadták a Midmar Kft. invitálását a Vendégségben itthon tanulmányút sorozat júniusi állomására. A város turizmusmarketingért felelős szervezet rendszeres alkalmakat teremt arra, hogy a Tourinform iroda munkatársai a turisztikai szakma képviselővel együtt ellátogassanak azokhoz a szolgáltatókhoz, ahol valamilyen újdonsággal várják a városunkba érkező turistákat. A tanulmányút egy rövid sétával indult, ahol a jelenlevők az elmúlt évek pozitív változásait és a hely történelmét ismerhették meg idegenvezető…
Tovább olvasomLetartóztatták a miskolci vascsöves támadót
Bement egy bodótetői ház udvarára és megverte az ott lakó férfit és nőt. A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint május 30-án 18 óra körül a Miskolc, Bodótetőn lévő egyik ingatlan területére jogosulatlanul bement, majd egy vasrúddal bántalmazta az ott lakó férfit és nőt. A bántalmazás következtében a férfi súlyos, életveszélyes, míg a nő súlyos sérüléseket szenvedett. A bántalmazást követően a támadó eltulajdonított egy mobiltelefont, valamint egy ott tárolt kerékpárt. A gyanúsított cselekményei bizonyítottság esetén alkalmasak életveszélyt okozó testi sértés bűntettének és…
Tovább olvasomA holokauszt áldozataira emlékeztek Miskolcon
Tizenötezer embert vittek el a megyéből Auschwitzba, majdnem elpusztult a hitközség. A holokauszt áldozataira emlékezett vasárnap délelőtt 11 órakor a Miskolci Zsidó Hitközség az Avasi zsidótemetőben. A gyászistentiszteletet Markovics Zsolt főrabbi vezette, közreműködött Nógrádi Gergely, a Frankel Leó úti zsinagóga főkántora. „A második világháborúban elhurcolt hittestvéreinkre és szeretteinkre emlékeztünk. Körülbelül 15 ezer embert vittek el a megyéből és a Miskolci Zsidó Hitközség tagjainak gyakorlatilag a 80 százaléka elpusztult – mondta el korábban Markovics Zsolt miskolci főrabbi. – A megemlékezést mindig azon a vasárnapon tartjuk, ami a legközelebb esik ahhoz a periódushoz, amikor a…
Tovább olvasomÍgy zajlott a Rock 50 Fesztivál Miskolcon
Fél évszázada, 1973. június 10-én tartották azt a miskolci popfesztivált, mely meghatározó eseményként írta be magát a hazai könnyűzenei életbe. Az ötvenedik évforduló tiszteletére szombaton ismét felelevenítették a rocktörténetírók által csak „kis magyar Woodstock”-ként emlegetett fesztivált. A legendás fesztivál résztvevői közül többen is itt voltak a rendezvényen. Tunyogi Bernadett és Tolcsvay Béla megtámogatásával érkezett a P-Mobil. LGT dalokat játszott a Zenevonat formáció, így vendégeskedett Karácsony János és Solti János is Miskolcon, valamint Godfather elnevezésű alakulatával Tátrai Tibor. A régi nagyok mellett ugyancsak a Lovagi Tornák Terén felállított nagyszínpadon játszottak a „mai fiatalok” kedvencei is: négy órától az Ivan and…
Tovább olvasomMár ősszel átadhatják a megújuló avasi kilátót
Nagy felújításon esik át Miskolc ikonikus épülete, a közel 60 éves vasi kilátó. A hírek szerint akár már ősszel újra birtokba vehetik a miskolciak a közkedvelt épületet. Miskolc jelképértékű épülete, az Avas hegy tetején magasodó avasi kilátó és az azt körülvevő terület évtizedeken át magára hagyottan, leromlott állapotban fogadta a miskolciakat, a turistákat. Az avasi kilátó története 60 évre nyúlik vissza, és most minden esély megvan arra, hogy jubiláló tévétornyot méltóképpen ünnepelheti meg Miskolc közössége, hiszen elindult az úgynevezett Kilátó ReStart program, azaz az avasi kilátó megújítása. A tévétorony Miskolc egyik legismertebb és legkedveltebb…
Tovább olvasom