Borsodiak a valódi hírekért – adománygyűjtésünk a végső szakaszba ért

A Borsod24 adománygyűjtése egy olyan mérföldkőhöz érkezett, amelyhez közel ötven olvasónk járult hozzá eddig, és így a szükséges összeg felét már sikerült összegyűjteni. Mindez annak az erős és egyre összetartóbb közösségnek köszönhető, amely hisz a független, pártatlan hírszolgáltatás jelentőségében.

Tovább olvasom

Életmentő hivatás, üres álláshelyek: Hogyan biztosítható a borsodi védőnők jelenléte?

Az emberi élet értékességének a tudatosítása az egyik legnagyobb kihívás. Különösen abban az összefüggésben, hogy számos esetben a baj elkerülhető lenne. A komoly betegségek és akár a gyermekhalál megelőzése tekintetében is van esély, amennyiben a család megfelelő információkkal rendelkezik és elfogadja a képzett szakemberek segítségét. Ebben lehet partner a területi védőnői szolgálat, amely „házhoz megy” és segíti az anyát az újszülött és a kisgyermek ellátásának elsajátításában.

Tovább olvasom

Pottyondy Edina kiáll egy fiatal miskolci tanárjelölt mellett: „A toxikus keserűség ellen harcolunk”

Pottyondy

Nemrég lépett fel Miskolcon Pottyondy Edina, a Démonok és hormonok című országos turnéján, ahol egy fiatal gimnazista lánnyal találkozott, aki eredetileg külföldre akart menni továbbtanulni, de az országban zajló, reménykeltő folyamatok hatására mégis inkább itthon marad.

Tovább olvasom

Újabb önkormányzati lakásokra lehet pályázni Miskolcon

Október 28-án új lakáspályázati lehetőség nyílik a miskolciak számára, amely keretében 59 önkormányzati bérlakás kerül meghirdetésre két különböző pályázati formában. A költségelvű pályázaton 23 lakás, a piaci elvű pályázaton pedig 36 lakás várja az érdeklődőket, amelyek közül egy-egy pályázati formán belül maximum három lakásra lehet pályázni.

Tovább olvasom

Kézfertőtlenítő, tesztek, egyágyas kórtermek – a magyar egészségügy kihívásai

Magyarország kórházai több területen is elmaradnak a fertőzések elleni küzdelemben az európai átlagtól: jóval kevesebb a kézfertőtlenítő-felhasználás, a szükséges mintavételek aránya és az elkülönített betegszobák száma is. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ legújabb elemzése nyomán látható, hogy bár történt némi előrelépés, az európai szint eléréséhez még hosszú út vezet. A fertőzések kockázata különösen a túlterhelt kórházakban magas, ahol a szűkös erőforrások és a munkaerőhiány rányomják a bélyegüket az ellátás minőségére.

Tovább olvasom

MC Isti, a „miskolci elmebeteg” megél a nézők pénzéből

Egyesek szerint hétköznapi koldus, akinek a viselkedése vállalhatatlan, mások pedig az egekbe magasztalják az internetes tartalomkészítőt, aki az utóbbi pár évben elképesztő hírnévre tett szert – miközben teljes mértékben közönsége anyagi forrásaiból tartja fenn magát. A gyakran obszcén kifejezéseket is tartalmazó, semmitmondó videók azonban megállíthatatlanul nyomulnak be a köztudatba. Cikkünkben arra a kérdésre keressük a választ, hogyan lehetséges mindez.

Tovább olvasom