Változik a légitársaságok különadója, károsanyag-kibocsátás alapján fizethetnek a cégek

A kormány még májusban hozott létre rezsivédelmi és honvédelmi alapot, amihez nyolc szektorra vetett ki különadót, amiket jelen állás szerint idén és 2023-ban szednek be. A különadók a légitársaságokat is érintették, és a ma is érvényben lévő szabályok szerint a Magyarországról (belföldről) induló utasok száma után kell megfizetni az adót: utasonként 3900 forint az adó mértéke, ha az utasok az Európai Unió területére – és még néhány külön megnevezett országba – utaznak, az ezen kívüli országokba utazó utasonként 9750 forint az adó mértéke. Ezen változtat most egy minden előzmény, jelzés nélkül megjelent…

Tovább olvasom

Egész Európában káosz van a reptereken

Napok óta érkeznek a horrortörténetek a világ különböző reptereiről, olvasóink is rendre rettenetes utazási élményeiről számolnak be be. Írt olyan olvasó, akinek Londonból Budapestre induló járata tíz órát késett, és végül hajnali fél négyre érkezett meg. Másnak ugyanezt az útvonalat hatórányi várakozást követő járattörlés után, az eredetileg tervezett indulás után két nappal, Bécs érintésével sikerült megtennie.  Egy biztos, nincs egyszerű dolga annak, aki repülővel utazna nyáron, és nincsenek könnyű helyzetben a légitársaságok sem. Hétfőn éppen a tömeges járattörlések miatt kényszerült lemondásra az EasyJet légitársaság operatív igazgatója, Peter Bellew. A késésekre, járattörlésekre és…

Tovább olvasom

Így repült el Miskolc felett a vadászgép – videó

Zajosra és egyben remekül sikerült a reptérbúcsúztató. Látványos bemutatókkal és nosztalgiaprogramokkal készül az utolsó üzemnapra, április 30-ára a repteret üzemeltető Borsod Megyei Repülő Klub – írja a Minap.hu. Az eseményre minden sporttársat vár a Borsod Megyei Repülő Klub függetlenül attól, hogy repült a helyi reptéren, vagy nem.  A szervező repülőklub a szombati búcsúrendezvény előtt is gondoskodott egy rövidke látványosságról: péntek délben – a magyar légierő jóvoltából – egy JAS-39 Gripen mutatványozott a miskolci repülőtér fölött. A Miskolc Televízió operatőreinek sikerült elkapniuk a nem hétköznapi hanghatást. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de…

Tovább olvasom