Hivatalos levélben mondott köszönetet a lengyel külügyminisztérium a miskolci kórháznak

Hivatalos diplomáciai levélben fejezte ki háláját a Lengyel Köztársaság Külügyminisztériuma a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház vezetőségének és teljes személyzetének az M3-as autópályán történt súlyos buszbaleset sérültjeinek ellátásáért. A varsói tárca államtitkár-helyettese külön méltatta az orvoscsapat magas szintű szakmai munkáját, valamint a humanitárius és konzuli szolgálatokkal való gördülékeny együttműködést.

Tovább olvasom

Juhász Roland nem felejti el, honnan jött és nagy részben kiknek köszönheti látványos áprilisi sikerét – most meghálálhatta

A Tisza Párt képviselője egyéniben látványos vereséget mért a fideszes Csöbör Katalinra (is) áprilisban, de a dicsőség nem szállt a fejébe. Most lehetősége nyílt a Tisza Szigetekben jelen levő aktivistákat meghívnia az Ország Házába, meg is tette.

Tovább olvasom

Miután Csézy fölényesen legyőzte Tállait BAZ megyében, öt borsodi településre látogat el a hétvégén

Tekinthetjük ezt egy rövid köszönőkörútnak is. Csézi Erzsébet véghez vitte azt, amiben szinte csak titkon reménykedtek a tiszások, hogy kiüsse a nyeregből a sokat látott és rendkívül rutinos Tállai Andrást. Ez végül nem várt fölénnyel sikerült is, de a Tisza Párt megválasztott képviselője nem ül a babérjain, hanem azonnal járja a megyét. Harsányban kezdi, Kistokajban zárja a köszönőkörutat.

Tovább olvasom

Megint véget ér egy fejezet, bezár az újabb BAZ megyei étterem, „már többet vett volna el, mint amennyit adni tudott volna”

Szakmailag is remek visszajelzéseket kaptak, többek között a a Dining City Étteremhét 2025 októberi eseményén országos első helyen zártak, a vendégek véleményei alapján. Most azonban eljött a búcsú és a köszönet ideje. A sokadik ilyen hírünk az utóbbi években.

Tovább olvasom

Emberségből jeles – az ózdi rendőrök nem hagyják ez embert az út szélén

Egy különleges köszönőlevél érkezett az Ózdi Rendőrkapitányságra, amelyben egy helyi lakos háláját fejezte ki két rendőr segítségéért. A járőrök időt és energiát nem kímélve igyekeztek mindent megtenni, hogy javítsanak a pórul járt illető helyzetén, akinek út közben lerobbant az autója.

Tovább olvasom

Ez aztán a jófejség, a BAZ megyei rendőrök nem mindennapi módon segítettek egy fiatalnak

A fiúnak ez abban a pillanatban valóban óriási segítség volt egy olyan helyről, ahonnan egyáltalán nem számított rá. A BAZ megyei rendőrpáros emberségből jelesre vizsgázott Edelényben.

Tovább olvasom

Csodálatos, önzetlen összefogás a Mályi Madármentőkért, remek csapat kovácsolódott össze

A madármentő állomás egy röpde építésébe kezdett, amihez várták a lelkes és önzetlen segítőket. Minden álmukat felülmúlta, mennyi segítséget kaptak, majdnem teljesen készen is lett a munka legnehezebb része.

Tovább olvasom