Egyértelmű adatokkal bizonyítható, hogy az Orbán-interjúban több kijelentése is egyszerűen hamis, vagy hiányos

Az oltási százalék nem stimmel, a rekordhalálozásról „valamiért” sosem beszél a miniszterelnök és a védekezésünk is mintha nem lenne a legtökéletesebb. Sajnos a legbeszédesebb a napi elhunytak folyamatosan magas száma. A részletekről a 444.hu számolt be. A miniszterelnök szerint a 65 év felettiek 90 százalékát beoltották, de ez nem igaz De ha ezt mondja, akkor már ezt kommunikálja az operatív törzs is A rekordhalálozásról Orbán nem ejtett egyetlen szót sem, de szerinte a baloldal miatt majdnem sokan meghaltak A kormányfő továbbra is azt bizonygatja, hogy a járvány ellen az egyetlen…

Tovább olvasom

Felcsút: „Ha a miniszterelnök úr úgy gondolja, magánrepülővel kíván leszállni itt, jöhet nyugodtan”

Az érintett környékbeli települések vezetői nem örültek, hogy a helyieket igyekezett megkérdezi az ügyről a sajtó. Ők maguk azonban folyamatosan csak hárítottak, a lakosok legalább beszéltek. A 444.hu kicsit jobban utánajárt az ügynek, de a települések többnyire fideszes vezetői folyamatosan csak lepattintották a sajtót, ezen annyira azért nem lepődünk meg, megszoktuk. Több mint tíz évvel azután, hogy először felmerült az ötlet, Tessely Zoltán, a Fidesz Fejér megyei képviselője arról írt hivatalos Facebook-oldalán, hogy hamarosan megépülhet egy új sportrepülőtér Bodmér-Szár-Újbarok települések határában. A lehetséges helyszín alig pár kilométerre van Felcsúttól, pontosabban a Pancho Arénától…

Tovább olvasom

Ez komoly? Orbán szerint hazánkban azért tartják be a szabályokat ilyen remek mértékben, mert volt róla nemzeti konzultáció

Egy hivatalos, nemzetközi tárgyaláson találta ezt mondani miniszterelnökünk. Ennyire fontos lenne a milliárdok elszórásában élen járó konzultációs költekezés? Orbán Viktor pénteken Andrej Babis cseh miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatót a Karmelita kolostorban. Itt osztotta meg az egybegyűltekkel azt a gondolatát is, miszerint „a magyarok európai mértékben is kiemelkedő arányban tartják be a szabályokat, ami szerinte összefügghet azzal, hogy nemzeti konzultációt folytattak a korlátozásokról.„Ezért azt mondta, lesz ilyen a nyitásnál is, egy újabb, február közepétől március elejéig tartó konzultáción kérdezik majd meg az embereket például arról, hogy egy vagy több lépésben történjen-e a…

Tovább olvasom

Miből lesz a hírnév? A görög miniszterelnököt beoltották és az internet népe azonnal szexszimbólumnak kiáltotta ki

Pedig csak megkapta a második oltását. Igaz, az öltözéke elég lengére sikeredett az elkészült fényképeken, máris nem az oltási folyamatra figyeltek az olvasók. Kiriákosz Micotákisz már a második vakcináját ment beadatni a kórházba, az eseményt pedig természetesen fotósok dokumentálták. Míg az első alkalomnál csak a ruhája ujját tűrte fel, ezúttal félig lehúzta magáról az inget, az internet népe pedig rögtön megőrült a látványtól – írja az Nlc.hu. Micotákisz január 18-án ment el egy athéni kórházba a második Pfizer adagjáért, mivel Görögországban a politikai vezetők az elsők között részesülhettek a vakcinából.…

Tovább olvasom

Már nemcsak a fővárosunkat, hanem a miniszterelnökünket is összekeverik a románokéval

A választásokon elszenvedett vereség után hétfőn kora este lemondott posztjáról Ludovic Orban román miniszterelnök. A hírt természetesen az összes komolyabb hírügynökség, és a nyomukban a teljes világsajtó megírta. A legnagyobb nemzetközi hírügynökségnél, a Reutersnél azonban porszem csúszott a gépezetbe, a hír ugyanis Orbán Viktor fotójával illusztrálva jelent meg, és azzal is szerepelt a friss hírek között, nagyjából 20 percig – szúrta ki a Telex. A kínos hibát ugyan javították, de azok az oldalak, amelyek nagyon gyorsan (vagy automatizáltan) vették át a Reuters hírét, vitték magukkal a rossz fotót is. Orbán…

Tovább olvasom

A miniszterelnök beismerte hibáját, egy miniszter lemondott a romló járványhelyzet miatt… Csehországban

Vajon Magyarországon beismeri-e valaha is bármivel kapcsolatban a miniszterelnök, ha hibát követett el? Csehországban mindenesetre nagyon ég a ház. Önvizsgálatot és egy miniszter lemondását hozta a hétfő Csehországban, ahol egyre súlyosabb számokat hoz a koronavírus-járvány őszi hulláma. A 10,5 millió lakosú országban múlt csütörtökön már több mint 3000 új fertőzöttet regisztráltak, majdnem annyit, mint egész március hónapban, e hét elejére pedig az aktív esetek száma pedig mára közel 25 ezer. Csehországban eddig valamivel több mint 500-an haltak meg koronavírusban.  A romló helyzet hatására hétfő este Andrej Babis miniszterelnök tévébeszédben szólt a…

Tovább olvasom

Orbán meghozta a döntést: három szabályszegés után azonnali boltzár

Szombat este a miniszterelnök ismertette a legújabb járványügyi intézkedéseket. Mivel az utóbbi napokban különösen magasra szökött a napi új koronavírus-fertőzöttek száma (pénteken már a napi ezret közelítette meg), szigorításokról döntött. Például arról, hogy ha egy boltos nem tartatja be a kötelező maszkviselést, üzlete bezárásra kerül. De bírság jár a szabálytalankodónak is. A kormány célja, hogy fenntartsa Magyarország működőképességét – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 12-én este az M1 aktuális csatornán adott interjújában, melyben a biztonsági szabályok betartását is kérte az emberektől. A védekezés iránya úgy hangzik: Magyarországnak működnie kell! – fogalmazott…

Tovább olvasom