Két színésznőt is letartóztattak, mert lázadtak az iráni kötelező fejkendőviselés ellen

Két ismert, díjnyertes színésznőt letartóztattak Iránban, amiért nyilvánosan támogatták a Mahsza Amini halála után indult, már több mint 3 hónapja tartó kormányellenes tömeges tüntetéseket – írja a BBC, amit a HVG szemlézett magyarul. Hengameh Ghaziani és Katayoun Riahi is azzal fejezte ki a szolidaritását a tüntetőkkel, hogy fejkendő nélkül jelent meg a nyilvánosság előtt. Mindkettőjüket vasárnap vették őrizetbe az iráni ügyészség utasítására, és összejátszással, illetve az iráni hatóságok elleni fellépéssel vádolják. A 22 éves Mahsza Amini szeptember 16-án halt meg az erkölcsrendészet őrizetében, miután letartóztatták, mert állítólag megszegte a nőkre vonatkozó szigorú iráni öltözködési szabályokat. Az…

Tovább olvasom

Zavargás előzte meg a hatalmas börtöntüzet

Négy halottja és 61 sérültje van egy tűznek, amely szombat este ütött ki az iráni főváros hírhedt Evin börtönében, ahol politikai elítélteket és olyan aktivistákat is őriznek, akiket az elmúlt hetek kormányellenes megmozdulásai során tartóztattak le. A tüzet néhány óra elteltével eloltották. Az IRNA iráni hírügynökség azt közölte, hogy a tűz a büntetésvégrehajtó intézet egy varrodájában ütött ki, miután több elítélt összetűzött, majd zavargások törtek ki. A hatóságok hangsúlyozták, hogy szó sincs fogolylázadásról, és hogy az esetnek nincs köze az országban szeptember közepe óta tartó zavargásokhoz. Szemtanúk szerint mielőtt felcsaptak…

Tovább olvasom

Meghekkelték az állami tévé adását Iránban

Szombat este Iránban hackerek szakították meg az állami tévé adását: az Ali Hámenei ajatollahot mutató képsorokat váratlanul egy maszk váltotta fel, majd az ajatollah képe lángokkal ölelve, célkereszttel a fején tért vissza. Mellette azt lehetett olvasni: „csatlakozzatok hozzánk, lázadjatok fel” és „fiataljaink vére lecsöpög a mancsotokról”, miközben a „nők, élet, szabadság” skandálás hallatszik. A felvételen az Adalat Ali (Ali Igazsága) csoport elérhetőségei voltak láthatók. Nem sokkal korábban az iráni biztonsági erők három tüntetőt lőttek le a Mahsza Amini halála miatti tiltakozáson. A 22 éves Amini szeptember közepén halt meg, miután…

Tovább olvasom

Brutális robbanással megsemmisült egy üzemanyagszállító, további 500 járműnek lett annyi – videó

A végeredmény olyan lett, mintha egy durva háború közepén lennénk. Több mint 500 jármű gyulladt fel az afganisztáni-iráni határon szombat délután, miután felrobbant egy üzemanyag-szállító kamion, írja a CNN. A robbanás Iszlám Kala vámhivatala mellett történt, Afganisztán nyugati részén. Még egészen távolról is látni lehetett a magas lángokat és az azt körülvevő vastag fekete füstfelhőt. A robbanás miatt legalább 17 ember sérült meg, őket kórházba szállították, további áldozatokról pedig nincs hír. „Mindenki rettegett, menekültek, de az autók ottragadtak” – modnta egy szemtanú a TOLO News afgán hírügynökségnek. Károk csak az afganisztáni…

Tovább olvasom

Irán kivégezte a világbajnok birkózóját, kizárnák az országot a világversenyekből

Irán végrehajtotta azt a halálos ítéletet, amit jogvédők mellett egy sportolókat tömörítő nemzetközi szervezet, a Játékosok Világszövetsége (WPA) is ellenzett. Navid Afkari birkózót azért ítélték halálra, mert a vád szerint megölt egy biztonsági őrt 2018-ban egy kormányellenes tüntetésen. A sportoló a bíróságon állította, hogy beismerő vallomását kínzással kényszerítették ki. A nemzetközi közvélemény, különösen az érdekvédő és sportszervezetek élénken tiltakoztak a 27 éves kötöttfogású birkózó kivégzése ellen. Öt nappal ezelőtt a WPA figyelmeztette Iránt, hogy kezdeményezni fogja az ország kizárását a világ sportéletéből, ha végrehajtják a halálos ítéletet. A halálbüntetés ellen…

Tovább olvasom