Hollósy András mától nem alpolgármester Miskolcon – Tóth-Szántai József megköszönte munkáját

Szeptember 1-jétől már nem Hollósy András tölti be Miskolc alpolgármesteri tisztségét. A politikus korábban, az április 12-i országgyűlési választásokat követően jelentette be lemondását, amelyet Tóth-Szántai József polgármester elfogadott. Hollósy a döntését azzal indokolta, hogy a választási eredmények után mindenkinek le kell vonnia a megfelelő következtetéseket, és nem szeretné személyével akadályozni Miskolc fejlődését vagy a város és az új kormányzat közötti együttműködést.

Tovább olvasom

Igaznak bizonyult a tegnapi információnk: távozik a Miskolc Holding vezérigazgatója

Ahogyan tegnap azt a Borsod24 már megszellőztette, Soós Attila vezérigazgató 2026. június 30-i hatállyal lemondott posztjáról. A társaság közleménye szerint a vezető családi okokra hivatkozva hozta meg a döntést.

Tovább olvasom

Milyen jegyzőt látnánk szívesen Miskolcon?

Ami biztos, hogy Senviczki Erika május elején lemondott Miskolc jegyzői posztjáról. De hogy ki jön helyette? Az ugyan nem kívánságműsor, szóbeszédek már vannak az új jegyző személyéről, de döntés természetesen még nincs.

Tovább olvasom

Cserélődik a Magyar Nemzeti Bank alelnöki posztja

Lemondott alelnöki tisztségéről Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank elemzésekért, pénzforgalomért és jegybanki programokért felelős vezetője – közölte a jegybank. Bár az alelnök távozik pozíciójából, az MNB továbbra is számít szakmai tudására – írják. A jövőben Varga Mihály elnöki tanácsadójaként folytatja munkáját.

Tovább olvasom