Nem akart sokat ülni az autóban, repülőt küldtek a honvédelmi miniszterért

A Magyar Honvédség egyik Airbus A319-esét Kecskemétről azért vezényelték Sármellékre, hogy a honvédelmi miniszternek 270 kilométerrel kevesebbet kelljen autóznia – írja a Népszava. Október 23-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf Zalaegerszegen meghallgatta Orbán Viktor kormányfő ünnepi beszédét, majd elindult, hogy hétfőn tárgyaljon Hulusi Akar török védelmi miniszterrel. Ehhez azonban Kecskemétről repülőgéppel kellett érte menni. A FlightAware nevű, a repülőgépek útvonalait rögzítő portál szerint a HUAF409 hívójelű szállítógép Sármelléken vette fel. A Honvédelmi Minisztérium a lapnak elismerte, Szalay-Bobrovniczky Kristófot, illetve a tárca és a honvédség delegációját vitte a gép Ankarába. A tárca a zalai kitérőre nem tért ki, arra igen, hogy:“Orbán Viktor miniszterelnök nem…

Tovább olvasom

Összekeveredtek a sablonválaszok, a honvédelmi miniszter reakciójának a világon semmi köze nincs a kérdéshez

Vadai Ágnes megkérdezte, bezárnak-e a sportközpontok, de honvédelmi miniszterünk szerint az egyetlen megoldás a béke. Ezúttal sem maradhatott el a minden problémáért a baloldal hibáztatása. Azért a miniszteri válasz kedvenc része, “ha a baloldalon múlt volna, akkor a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók szintén a magyar embereket terhelnék.” Kedves Fidesz-szavazók! Önök is úgy látják, hogy a jelenlegi problémák, ezek szerint NEM érintik a magyar embereket? Mintha nem egy országban élnénk… A túlélésre játszanak a sportpályák, sportközpontok üzemeltetői a rezsiárak növekedése és az infláció miatt. Sokan attól tartanak, hogy miközben a…

Tovább olvasom

Honvédelmi miniszterünk kiosztotta cseh kollégáját, most már a V4-es egység is semmivé lett

Most már tényleg mindenki hülye, csak Orbánék a normálisak – legalábbis a propagandájuk szerint. Eddig az egységes V4-ekről beszélhettünk, akik szembemennek a gonosz Brüsszellel. De a lengyelek után már a csehek is odaszólogatnak a fideszes vezetésnek, igaz, természetesen erre is megvan a kellő magyarázkodás magyar részről. Nem utazik Budapestre, a visegrádi négyek védelmi minisztereinek jövő heti találkozójára a cseh védelmi tárca vezetője, Jana Cernochová. A Twitteren azt írta, hogy Magyarországon a jövő héten választások lesznek, ő pedig nem akar részt venni a kampányban. Azt is hozzáfűzte: „Mindig támogattam a V4-et, és…

Tovább olvasom