Hiába haltak meg minden eddiginél többen, a közmédia inkább a fertőzöttek számának menetrendszerű visszaesésére fókuszál

Ahogy arról beszámoltunk, kedden jelentették a legtöbb halálesetet a koronavírus-járvány kezdete óta, szám szerint 252-t, közel 600-zal nőtt a kórházban levő fertőzöttek száma, és majdnem 1400-an vannak lélegeztetőgépen. Viszont mit emelt ki a közmédia honlapja és a teljes kormánypárti propagandamédia a járványügyi adatokkal kapcsolatos hírében? “Az előző napi mintegy felére csökkent az új fertőzöttek száma itthon” – olvasható a szalagcím a hirado.hu-n. Ez így is van, hiszen ma “csak” 5481 új esetet jelentettek. Csakhogy mint arra a 444.hu cikke felhívja a figyelmet: már hosszú ideje megfigyelhető, hogy keddenként visszaesik az…

Tovább olvasom

Az M1 máris megdolgozza Jakab Pétert, de nehéz lesz miskolci házáról bebizonyítani, hogy a luxus netovábbja

Sutyiban filmezte a házat az M1 néhány munkatársa, ezért Jakab úgy döntött, a megnövekedett (nem pozitív) érdeklődést kicsit megsegíti saját képek posztolásával. A történetről a Minap.hu számolt be. Jakab Péter: “Nem tudtam, hogy érdekes lehet, hol élek, de miután tegnap a köztévé kamerával jött Miskolcra, hogy lefilmezzék a lakásom – hátha találnak egy kis luxust – megmutattam magam”. Mióta miniszterelnök-jelölt lett, Jakab Péter szerint többet foglalkozik vele a kormánymédia, bár nem úgy és olyan indíttatásból, ahogyan azt a miskolci politikus szeretné. – Nemrég értem haza, mire szólt az egyik fiam, hogy volt…

Tovább olvasom

Szép jövő! A közmédia Fidesz-közeli szakértője szerint a megoldás, ha hazánkban is lekapcsolják az internetet

Ilyesmit már Putyintól és a mianmari hatalomátvételt végző lázadóktól is láttunk már. Ennyire fél a NER, hogy már az internet lekapcsolását tartja a legjobb lehetőségnek? Az ötlet a félelmetes. “Van egy tudatos magatartás, hogy megbontani a társadalom alapérték-rendszerét. Ezt jól látjuk a családok támadásánál, a nemekkel szembeni zavarkeltéssel, egyáltalán az identitások megbontásával. Van egy ilyen stratégiai elképzelés arra, hogy a meglévő normalitásokat minél gyorsabban fel lehessen számolni,” mondta a Kossuth rádió Vasárnapi újság műsorában Földi László. Az egykori kommunista hírszerző, a NER-média kedvelt „biztonságpolitikai szakértője” határozattan állította, hogy “azt gondolom, igen, egy…

Tovább olvasom

Bident még be sem iktatták, de a magyar közmédia már a nyakába varrt egy balhét

Joe Biden elnökségét okolta a magyar közmédia az Egyesült Államok fővárosában történt ostrom miatt, miközben a tavaly év őszén megválasztott elnököt hivatalosan még be sem iktatták. A közszolgálati média az Egyesült Államokban novemberben lezajlott választások után sokáig azt sem akarta elismerni, hogy Donald Trumpot legyőzte Joe Biden, most az új elnök nyakába varrták a Trump kontójára írható lázongásokat. A 444.hu szúrta ki, hogy a híradóban arról beszélnek, “káoszt hozott Biden elnöksége”. Íme a felvételek erről.

Tovább olvasom

Így kell közpénzből eltorzítani a valóságot – a kézi vezérléssel működő kormányzati szócső, azaz a közmédia mindennapjai

Az egykori belsősök szerint teljesen megszűnt az M1-nél is a klasszikus, valódi újságírói munka, kizárólag a felsőbb utasításoknak kell megfelelni és engedelmeskedni. Előre megírt forgatókönyv alapján kell a migránsokról hírt adni, még a megnevezés is fontos. A dolgozók Facebook-fiókját is figyelik, egy kétes poszt és azonnal repülhet az illető. Mintegy 100 milliárd forint közpénzből működik a közmédia, aminek elsődleges feladata a sokszínű, kiegyensúlyozott tájékoztatás lenne. Azt, hogy mi kerül a képernyőre, mindenki láthatja. Arról hogy miként változott meg szerkesztőségi munka 2010 után, cikksorozatot közölt a Szabad Európa. Volt és jelenlegi…

Tovább olvasom

Ez igen! Így számolt be teljesen elferdítve a valóságot a Szájer-ügyről a közmédia

Az M1 híradója szerint a legfontosabb mozzanat Szájer József botrányában, hogy jelen volt egy házibuliban. A többiről szó sem esik, a drog és a szexuális vonulat nem is fontos az ügyben. „Jelen voltam” – idézte a közmédia esti Híradója Szájer József közleményét, amit a hétvégén lemondott EP-képviselő azután adott ki, hogy kiderült, belga rendőrök kapcsolták le huszonötödmagával egy szexbuliban, majd vérző kézzel az ereszcsatornán át próbált menekülni, ráadásul az ügyészség közleménye szerint még drogot is találtak a hátizsákjában. A havi 1,7 millió forintot kereső Németh Balázs híradásába magából az ügyből annyi ment át,…

Tovább olvasom

Központi utasításra hallgatott volna tegnap egész este a köztévé az amerikai választás eredményéről?

A Fidesz vezetői egy pillanatig sem rejtették véka alá, hogy Donald Trumpnak szurkolnak. Amikor pedig már egyértelművé vált, hogy Joe Bident nem lehet utolérni, a magyar köztévé számára megszűnt az amerikai választás. De az egyéb kormányzati szócsövek is meglehetősen érdekesen tálalták az eseményt, a kormány valószínűleg hosszasan töri a fejét, hogy ezt hogy lehet győzelemnek beállítani. Jogállamiság, metrófelújítás, koronavírus – számtalan napi témával találkozhat, aki most a közmédia hírtelevízióját, az M1-et nézi, arról azonban nem láthat semmit, hogy az amerikai elnökválasztáson a jelenlegi állás alapján eredményt hirdettek: Joe Biden lehet…

Tovább olvasom

Az MTI-t sokáig nem érdekelte az SZFE melletti tüntetés, utána pedig pont úgy kezelte, ahogy azt vártuk

Nem lepődtünk meg igazán, a mi pénzünkből működő állami hírügynökség számára hosszú órákon át egy hong-kongi tüntetés jóval fontosabb volt, mint az SZFE. Utána pedig azt volt fontos kiemelni, hogy a magyar tüntetők nem tartották az ajánlott távolságot és nem volt rajtuk kesztyű. Magyar valóság a híradásokban. Jellemző módon kezelte a magyar adófizetők  pénzéből működő állami hírügynökség a vasárnapi budapesti tüntetést, amit színműs hallgatók szerveztek egyetemük védelmében, és amin legalább tízezer ember vett részt Budapesten.  Az MTI csak azt követően számolt be arról, hogy tüntetés zajlott a fővárosban, amikor az SZFE új kuratóriuma közleményt…

Tovább olvasom

Az M1 egyik legismertebb hírolvasója összebalhézhatott az MTVA-val

Mindegyik fél csak kitér a kérdések elől, de hosszú hetek óta nem látható a képernyőn Németh Balázs, pedig nyári szabadsága már régen véget ért. A Media1 több olvasója is üzenetet írt nekünk amiatt, hogy már huzamosabb ideje nincs képernyőn az M1 Híradó, illetve az állami hírcsatorna egyik legismertebb arca Németh Balázs. Amikor utánanéztünk, eleinte közmédiás, illetve MTVA-s informátoraink a műsorvezető eltűnését azzal magyarázták, hogy Németh hosszú nyári szabadságot vett ki. A műsorvezető szabadsága azonban információink szerint már egy ideje véget ért. Ő azonban az őszi tévés csúcsszezon visszatértével sem bukkant fel újra az állami…

Tovább olvasom