Aranyszabály: ha több jelölt indul az ellenzéki oldalon, az mind rendkívüli módon a Fidesz malmára hajtja a vizet. Egy az egyben egyre inkább legyőzhető a kormánypárt már saját korábbi bázisain is.
Tovább olvasomCímke: körzet
Kisokos: íme az idei önkormányzati választás összes miskolci jelöltje, körzetekre lebontva
A 18 miskolci választási körzet képviselőjelöltjei és indulási körzetük egy helyen. Tessék választani.
Tovább olvasomÓzdon egyelőre az első öt körzet részesül extra támogatásban, de a másik öt sem marad ki
Szintén fontos döntés született arról, hogy az önkormányzat módosítja a Volánbusszal között szerződését, ezzel együtt pedig a menetrend is változni fog, a lakossági kérések figyelembe vételével.
Tovább olvasomMiskolc egyik utcájának burkolata totálisan leromlott, nem tűr további halasztást a javítása
Már a kukásautó sem vállalja, hogy behajt az utcába, olyan szinten borzalmassá vált az aszfalt, legalábbis ami maradt még belőle. Ám már közel a megváltás, a körzet képviselője ugyanis egy gyors és egy hosszú távú megoldást is felvázolt.
Tovább olvasomHáziorvos nélkül marad egy négyezer fős körzet
Valószínűleg “a brüsszeli szankciók” lehetnek az okai a súlyos orvoshiánynak, de az egyik doktor nyugdíjba megy, a másik pedig nem vállalja egyedül a négyezer beteg ellátását, így felmondja szerződését. Előre megyünk, nem hátra. Mindkét háziorvos távozik a Fóthoz tartozó Kisalag rendelőjéből – tudta meg az RTL Híradója. Egyikük nyugdíjba megy, így a másik orvosra maradna négyezer ember ellátása, de ő ezt nem tudná tartósan vállalni, ezért felmondja szerződését az önkormányzattal. A két orvos legfeljebb június végéig látja el a praxist. A fiatal orvos döntését a várható túlterheltség mellett a magas…
Tovább olvasomIsmerje meg BAZ megye legesélyesebb ellenzéki képviselőjelöltjeit és kormánypárti ellenfeleiket!
Idén országgyűlési választásokat tartanak hazánkban, a 2022-es voksolásokra április harmadikán kerül sor. Az eseményre készülve összegyűjtöttük a leglényegesebb információkat a megye közös ellenzéki jelöltjeiről és kormánypárti ellenfeleikről. BAZ01 A megye 1-es számú választókerületében az előválasztást Szilágyi Szabolcs nyerte, így ő mérkőzhet meg a Fidesz képviselőjével, Csöbör Katalinnal. Szilágyi közel egy évtizede aktív közszereplő. Politikai tevékenységét a Jobbik Ifjúsági Tagozatában kezdte, melynek megyei, sőt országos elnöke is volt. Önkormányzati képviselőként 2014 óta képviseli a miskolciakat, 2014-ben és 2019-ben is a 6-os választókerületben (Avas) győzte le fideszes ellenfelét és szerzett mandátumot.2018-ban a…
Tovább olvasomÚjraszámolják a szavazatokat a két legszorosabb körzetben
Még nem biztos, hogy a pártot váltó Molnár Gyula veszített, 73 szavazat a különbség, bőven a hibahatáron belül. De Közép-Magyarországon is van egy 1%-nál kisebb különbségű, egyelőre valószínűsíthető győzelem. Újraszámolják az előválasztáson leadott szavazatokat a budapesti 18-as választókerületeben, ahol a Momentum jelöltje, Tóth Endre mindössze 73 szavazattal győzte le az MSZP egykori elnökét, az előválasztáson a Liberálisok támogatásával a DK jelöltjeként induló Molnár Gyulát, írja a Telex. Az Országos Előválasztási Bizottság a lap kérdésére azt mondta, hogy amennyiben két jelölt között két százalékpontnál kisebb a különbség, automatikusan újraszámolják a szavazatokat. Ez…
Tovább olvasomRemek formában gyógyít a 82 éves, borsodi háziorvos
Eredetileg, szíve szerint már nyugdíjas éveit élvezné, de megyénkben is rengeteg körzet van, ahol egyszerűen nincs háziorvos, a praxis ellátatlan. Dr. Vandlik Mihály László ugyan már betöltött a 82. életévét, de most is kiváló formában gyógyít több településen, sőt, még a központi ügyeleti feladatokban is részt vállal. Körzetében sajnos az alapvető szabályokat sem tartják be az emberek. Dr. Vandlik Mihály László ugyan betöltötte a 82. életévét, de mint fogalmazott, nem tudja a munkát abbahagyni. Nem is akárhol kell helytállnia háziorvosként, megyénk egyik legszegényebb, abaúji térségében. Ő Csenyéte, Felsőgagy és Alsógagy…
Tovább olvasom