Ismét Magyarország az Európai Unió legkorruptabb állama

Nem túl nagy dicsőség, hogy az előző évi második pozíció után visszaszereztük az elsőséget: most már Vietnámmal és Burkina Fasóval vagyunk “versenyben”. Az EU 27 országa közül Magyarország kapta a legrosszabb értékelést a Transparency International 2022-es Korrupció Érzékelési Indexén (CPI) – írja a 444.hu. A Transparency International berlini központja által összeállított index a közszektorban észlelhető korrupció mértéke alapján értékeli és rangsorolja az országokat. Magyarország hosszú évek óta rosszul szerepel a 180 országot felsoroló lista európai mezőnyében, de a megelőző években hármas holtversenyben voltunk alul Romániával és Bulgáriával, a tavalyi évre…

Tovább olvasom

Schadl György állítja: legfeljebb szeszes italokat adott Völner Pálnak

A végrehajtói kar elnöke tagadja a korrupciót, szerinte csak azért kapott különböző összegeket, mert korábbi kölcsönöket adtak neki vissza. Tagadta az ügyészségnek tett vallomásában Schadl György, a végrehajtói kar letartóztatásban lévő elnöke, hogy korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pál volt igazságügyi államtitkárral. A végrehajtóktól kapott pénzekről pedig azt állítja, hogy azokat azért kapta, mert korábban kölcsönadott nekik – tudta meg az Rtl.hu. A végrehajtói kar elnöke vallomásában azt mondta, hogy Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkárnak soha nem adott pénzt. Schadl szerint legfeljebb italt ajándékoztak egymásnak, ezek azonban csak „hétköznapi figyelmességek voltak”.…

Tovább olvasom

Korrupciós botrány: Völner tudna olyat mondani, amitől “meginogna néhány ember széke”

Az egykori fideszes képviselő mára a korrupciós botrány egyik fő gyanúsítottja lett. Most két másik államtitkárra mutogat vallomásában, valamint elhintette egy telefonbeszélgetésben, hogy lehet, hogy rendesebben kinyitja a száját, de akkor néhány felsőbb vezető széke is beleremeg majd. „A minisztériumban a hivatásrendekkel, bíróságokkal, ügyészségekkel, közjegyzőkkel, végrehajtókkal az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár tartotta a kapcsolatot és látta el a minisztériumi feladatokat. E tekintetben teljeskörűen Dr. Vízkelety Mariann, később Dr. Hajas Barnabás államtitkárok jártak el, én csak néhány kiemeltebb protokolláris eseményen szerepeltem.” Ezt írta tizenöt oldalas vallomásában még tavaly márciusban Völner Pál.…

Tovább olvasom

A másik új korrupcióüldöző szervezet vezetőjét is kinevezte Orbán

Január elsejével dr. Karácsoni-Pej Melindát nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök a másik új korrupcióüldöző állami szervezet, a Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóság vezetőjévé. Az erről szóló kormányrendelet csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben. Dr. Karácsoni-Pej Melinda megbízatása négy évre szól. Kinevezéséig a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán dolgozott bűnügyi főigazgató-helyettesként. A Navracsics Tibor tárcája alá tartozó szervezet elsősorban az összeférhetetlenséget vizsgálja az uniós támogatásokból megvalósuló fejlesztési projekteknél. Feladatai a következők: A másik újonnan létrehozott korrupcióellenes állami szervezetet, az Integritás Hatóságot Biró Ferenc vezeti, a Telex vele készített interjúját itt olvashatja. Arról pedig itt írtak részletesen, hogy…

Tovább olvasom

Az interneten leplezi le a község, hogy az EU-s pénzek elosztását a fideszes képviselők intézik

Ugyanis egy képviselőnek elvileg semmi köze nem lehetne ahhoz, hogy ki kap EU-s támogatást és ki nem. Arra ott a pályázati rendszer, a bírálati szempontok és annak alapján a független, politikamentes döntés. Valójában azonban sokadszor látjuk, hogy ez Magyarországon nem így van, a Fidesz dönt, politikai alapon. A döbbenetes, de sajnos már megszokott részletekre Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet a Facebookon. “Az új képviselő (az egyelőre ismeretlen Erdős Norbert) ott folytatja, ahol Simonka abbahagyta. Legalábbis ezt leplezi le a kaszaperi önkormányzat posztja.Látszólag “csak” egy nyálas , talpnyaló bejegyzésben simogatják…

Tovább olvasom

Marokkó is érintett lehet a korrupciós botrányban

Marokkó vezető diplomatáival is szoros kapcsolatban állt Antonio Panzeri, aki az egyik kulcsszereplője lehet az Európai Parlament egyil legnagyobb korrupciós botrányának – írta a Politico. Az EP-ben korábban olasz képviselőként is dolgozó Panzeri a gyanú szerint kenőpénzeket fogadott el Katartól és Marokkótól, ahogyan azt vele együtt tette az EP idén kinevezett egyik alelnöke, Eva Kaili, és annak férje, a Panzerivel szoros munkakapcsolatban álló Francesco Giorgi. Mindhárman őrizetben vannak Belgiumban – a korrupciós ügyről a Telex ezen a cikkében olvashat bővebben. Giorgi a a napokban beismerte, hogy vett át Katartól és Marokkótól is pénzt, de…

Tovább olvasom

Börtönben tölti a karácsonyt Schadl György

A bíróság meghosszabbította Schadl György fogva tartását, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének az elsőfokú ítélet kihirdetéséig rács mögött kell maradnia – válaszolta a Fővárosi Ítélőtábla a 24.hu kérdésére. A határozat szerint a hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt Schadl György és társai ellen indult büntetőügyben Schadlnak és a kamu emberrablós sztorival pénzhez jutó harmadrendű vádlottnak is börtönben kell maradnia. A bíróság a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt tartotta fent a kényszerintézkedést. A Fővárosi Ítélőtábla szerint alappal feltételezhető, hogy a letartóztatás megszüntetése esetén a vádlottak kivonnák magukat…

Tovább olvasom

Völner Pál fiának a Porsche Caymanját is lefoglalták a hatóságok

Egy 320 lőerős, tűzpiros Porsche Cayman S-t is lefoglalt a 24.hu információi szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala Völner Pál volt igazságügyi államtitkár 26 éves fiától. A portál napok óta szivárogtatja ki a Schadl-Völner botrány vádiratának részleteit, ezekről itt és itt írt bővebben a HVG. Annak ellenére, hogy az utóbbi években leadott vagyonnyilatkozatai szerint Völner Pál szerény életet élt, családtagjaitól komoly értékkel bíró vagyontárgyakat foglaltak le: a portál szerint Völner Pál azonban korábbi nyilatkozatában állította: a zár alá vett vagyontárgyak jóval a gyanúsítás tárgyát képző időszak előtt kerültek családja tulajdonába. Ennek ellenére azonban…

Tovább olvasom

Brüsszel elégedetlen a magyar kormány jogállami vállalásainak teljesítésével

Úgy tűnik, hogy az EU is átlát azokon a látszatintézkedéseken, amellyel a korrupció ellen “kíván fellépni” a magyar kormány. Ez egyelőre édeskevés ahhoz, hogy az uniós pénzeket ismét megkaphassuk. A magyar kormány szeptember elején megállapodott az Európai Bizottsággal, hogy teljesít 17 jogállamisági követelményt, hogy ne veszítse el az EU-s támogatások egy igen jelentős részét. A vállalásokra a Bizottság az úgynevezett feltételességi mechanizmuson keresztül tudta rákényszeríteni az Orbán-kormányt. A mechanizmus elindítását az áprilisi magyar parlamenti választás másnapján jelentette be Ursula von der Leyen bizottsági elnök. A mechanizmust akkor lehet elindítani, ha…

Tovább olvasom

Kinevezte az Integritás Hatóság vezetőit a köztársasági elnök

Péntek este megjelent a Magyar Közlönyben, hogy Novák Katalin köztársasági elnök Biró Ferenc Pált az Integritás Hatóság elnökévé, Holbusz Tímeát és dr. Dabóczi Kálmánt elnökhelyettessé nevezte ki Windisch Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének csütörtök este közzétett javaslata alapján – számolt be róla a hvg.hu. Mint írják, a kinevezések már november 4-étől érvényesek, és hat évre szólnak. Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében hozott törvények egyike szerint az autonóm államigazgatási szervként létrejövő Integritás Hatóság feladata az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása lesz. A HVG be is…

Tovább olvasom