Nem csak egy előadás, hanem egy élményteli miskolci este! A Háttérsztorik sorozat nagy siker a TTH Színpadon, a miskolci Tudomány és Technika Házában. Most október 12-én 19 órától újra színpadra lép a fantáziadús alkalmi társulat, de új sztorikkal, új figurákkal.
Tovább olvasomCímke: Tudomány és Technika Háza
Új fesztivált építenének a Miskolc-CON köré
A tavaszi bemutatkozás után ősszel ismét megtöltik programokkal a Tudomány és Technika Házát a Miskolc-CON szervezői. Október 31-én napközben a családokat és a fiatalokat várják, estétől pedig már a felnőtteké lesz a főszerep.
Tovább olvasomA Háttérsztorik meglepetésvendége lesz: a „miskolci Piaf”
Sokan emlékezhetnek a miskolci Technika Háza (TTH) egyik legemlékezetesebb kulturális előadására, Nádasy Erika Piaf-estjére.
Tovább olvasomTTH Színpad: már két teremben
Több mint két éve, hogy létrejött egy teljesen új színházi játszóhely Miskolcon: a TTH Színpad a miskolci Tudomány és Technika Házában. Az idén a civil alapítók tovább léptek, és a nagyszínpados produkciók mellett a kamaraszínházi sorozat is elkezdődött, tavasszal öt előadással-ez a műsorrend folytatódik ősszel is.
Tovább olvasomCsoki, Pajkaszeg polgármestere és Karinthy egy színpadon – Csuja Imre Miskolcra érkezik
Az Üvegtigris fékezhetetlen Csokijaként, A mi kis falunk minden hájjal megkent polgármestereként és az Aranyélet félelmetes Hollós Endréjeként is nézők milliói ismerték meg Csuja Imrét. Szeptember 21-én azonban nem valamelyik emlékezetes filmes vagy televíziós karakterében, hanem Hámori Gabriella oldalán, Karinthy Frigyes időtálló humorának kalauzaként érkezik Miskolcra.
Tovább olvasomTTH Miskolc – A nagy nevettetővel rajtol az ősz
Hámori Gabriella,Csuja Imre és Karinthy. No meg számos kortárs is a hallhatatlan bohém, iró, újságiró, nevettető társaságából – velük indul szeptember 21-én este a Tudomány és Technika Háza Színpad nagytermének őszi évada.
Tovább olvasomEkkora fejlesztés évek óta nem volt a miskolci CineFesten
Az idei CineFest nemcsak a programjával lép nagyobbat: jelentősen nő a befogadóképesség, és a vetítések technikai színvonala is javul. A szeptemberi fesztivál egyik legfontosabb változása egy új helyszínhez kötődik.
Tovább olvasomAlföldi Róbert végre Miskolcon: jön a „Diplomácia”
Alföldi Róbert, a huszadik századi európai történelem egyik legtitkozatosabb történetével a színpadon Miskolcon, a TTH-ban. A”Diplomácia” Tudomány és Technika Háza színpadán, szeptember 28-án, a várható érdeklődésre való tekintettel dupla előadásban: 18.00 és 20.00 órától.
Tovább olvasomKéretlen szomszédság, avagy „Gyárak a kert végében” – így kúszott be az akkugyártás Debrecenbe
A hajdú-bihari megyeszékhelyre érkező látványos akkumulátoripari beruházások komoly aggodalmat keltettek a helyiek és a környéken élők körében. A lakosság nem megfelelő tájékoztatása, a „fejek felett” meghozott döntések, a vonatkozó környezetvédelmi szabályok betartatásának elmulasztása, a transzparencia hiánya és a válaszokra váró, aggódó civilekkel szemben tanúsított gyakran cinikus és bántó hozzáállás átlépett egy határt. Válaszul a debreceniek kitartásának, a „Mikepércsi Anyáknak” és a helyben működő független sajtó lelkiismeretes kollégáinak köszönhetően megszületett az Akkuváros című dokumentumfilm.
Tovább olvasomMozgalmi CÖF-est Miskolcon: újrarendeződés a választás után?
Megtelt csütörtök délután a Tudomány és Technika Háza klubterme Miskolcon, ahol a Civil Összefogás Fórum (CÖF) helyi klubja és a Miskolc utcáin nevű online platform közös rendezvényén dr. Illés Boglárka, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője és államtitkára tartott előadást „Formálódó világpolitika patrióta szemüvegen keresztül” címmel.
Tovább olvasom