„Nevettek, miközben arra kényszerítettek minket, hogy vetkőzzünk le” – így kínozzák a rendőrök a menekülteket

Különféle módszerekkel kínozzák a magyar rendőrök azokat a menekülteket, akiket a határ közelében kapnak el. Sokszor az sem számít, ha valaki kiskorú vagy nő – ilyen magyarországi esetekről is tud a Border Violence Monitoring Network, amely 2016 óta figyeli a balkáni útvonalon mozgó menekülteket, és tucatnyi ország civil szervezetével együtt gyűjti és dokumentálja a jogsértéseket. A Szabad Európa által szemlézett, tavaly decemberben kiadott, több mint háromezer oldalas Black Bookban több ezer menekült tett vallomást arról, hogyan verték, kínozták az Európai Unió külső határain, és hogyan toloncolták ki őket. A BVMN…

Tovább olvasom

Emlékszünk, hogy oktatta ki az ukrán menekült az őket érzéketlenül kérdezgető Orbán Viktort? – videó

A miniszterelnök kampánycélból az utóbbi napokban szeret a menekültek között tartózkodni, de ezúttal problémát jelent számára, hogy nem írták meg előre a beszédjét, a kérdéseit, ezért időnként egészen furcsa dolgokba szalad bele. A szociológus az emberségét keresi Orbánnak, de valahogy nem találja. A háttérben pedig a helikopter egy külön történet. Orbán Viktorban semmilyen részvét nincs az ukrán menekültek iránt. Ékesen bizonyítják ezt azok a videók, amiket maga a miniszterelnök tett ki a Facebook oldalára. Erre hívta fel a figyelmet a Pestibulvar.hu. Vásárhelyi Mária szociológusnak feltűnt, hogy ezeken a felvételeken ORBÁN…

Tovább olvasom

Az orosz támadások kezdete óta 105 ezer menekült érkezett hazánk területére

Folyamatosan érkeznek Ukrajnából a háború elől menekülők, a rendőrség most közzétette az eddigi adatokat. Az elmúlt 24 órában közel 10 belépőt és több mint háromezer kilépőt regisztráltak a magyar-ukrán határátkelőhelyeken – közölte honlapján a rendőrség. Mint írták, a határátkelőhelyekre továbbra is folyamatosan érkeznek az Ukrajnából menekülők. Azokat, akik igényt tartanak rá, szervezetten ideiglenes menedékhelyekre és segítségpontokra viszik, ahol a szükséges ideig fűtött épületekben tartózkodhatnak, és gondoskodnak az ellátásukról is. Az államhatár magyar oldalán nincs torlódás, a beléptetés gördülékeny. A rendőrség nyilvántartása szerint elérhető adatok szerint február 24-én (az orosz offenzíva megindításának napja) nulla…

Tovább olvasom

Egy afgán menekülttel karácsonyozott egy szociális munkás családja

Bár jelenleg Lengyelországban egyáltalán nem látják szívesen a menekülteket, ők emberségből mégis jelesre vizsgáztak. Afgán menekülttel karácsonyozott a varsói szociális munkás Martyna Czyżewska és családja. Lengyelországban ilyenkor amúgy is szokás egy plusz terítéket készíteni az asztalra egy esetlegesen betérő, magányos és éhes vendégnek – írja az hu.Euronews.com. „A hazám hivatalosan most nem látja szívesen az idegeneket, amiért személyes felelősséget érzek. Ezért vettem saját kézbe a dolgokat, így nem érzem magam tehetetlennek” – mondja Martyna. Határokon át A vendég, Shamsul Rakhman fél éve lépte át a lengyel-belarusz határt, és hat hete…

Tovább olvasom

Európába menekült a híres, zöld szemű „afgán lány”

A National Geographic fotójáról elhíresült zöld szemű „afgán lány” megérkezett Olaszországba – írja az olasz kormány bejelentése alapján az MTI. Mario Draghi kormányfő hivatala jelentette be, hogy Olaszország szervezte meg Sarbat Gula kimenekítését, miután a tálib hatalomátvétel után a nő segítséget kért Afganisztán elhagyásához. Az olasz kormány a beilleszkedésben is támogatja majd. Sarbat Guláról 1984 decemberében készítette Steve McCurry amerikai fotós a National Geographic magazin címlapján megjelent, híressé vált fényképet, az Afgán lányt, ami miatt az „afganisztáni háború Mona Lisájaként” is emlegették őt. Az akkor 12 éves, zöld szemű lányt…

Tovább olvasom

A ruandai bevándorló tavaly felgyújtott egy katedrálist, most pedig megölte a neki szállást adó katolikus papot

Jótett helyébe jót várjunk? Vagy mégsem? Hónapok óta szállást adott az atya a menekültnek, aki erre hálából megölte. Hétfő reggel meggyilkoltak egy katolikus papot Franciaország nyugati részén, Vendée megyében – jelentette be Gérald Darmanin francia belügyminiszter. Hivatalos értesülések szerint az elkövető egy ruandai menekült. A Franceinfo közszolgálati rádió szerint a meggyilkolt Olivier Maire atyára Saint-Laurent-sur-Sevre-ben bukkantak rá egy missziósházban. Egy rendőrségi forrás azt mondta, a 60 éves atya hónapok óta szállást adott a gyilkosának. Darmanin támogatásáról biztosította az ország katolikus közösségét, és azt mondta, felkeresi a térséget. Ügyészek később közölték,…

Tovább olvasom

A nizzai iszlamista gyilkos merénylő menekültként, hajóval jutott be Európába

Bár csak szeptemberben érkezett meg Lampedusa szigetére, hiába azonosították a hatóságok, simán meglépett, hogy azután Nizzában három ártatlan ember életét is kioltsa. Szeptemberben érkezett a dél-olasz Lampedusa szigetére, majd innen jutott tovább Franciaországba a nizzai merénylő – értesült az olasz sajtó csütörtökön.  A francia városban három áldozata volt a csütörtöki támadásnak, melyet Emmanuel Macron államfő iszlamista terrortámadásnak nevezett. A 21 éves tunéziai Brahim Ausszaui egy migránsokat szállító hajóval érkezett szeptember 20-án Lampedusára. Két hétig karanténban volt, majd a pugliai Bari egyik táborába helyezték át október 9-én. A helyi hatóságok azonosították, azonban nem regisztrálták veszélyes személyként.  A…

Tovább olvasom

Alig van Magyarországon menekült és ők se terjeszthetik a koronavírust

Ezt az optimális, kedvező járványügyi helyzetet az ellenőrizetlen migráció rendkívüli mértékben veszélyezteti – ezt még augusztus elején mondta a röszkei határkerítésnél Müller Cecília, országos tisztifőorvos. Az ORFK adatai szerint múlt héten 555-en próbáltak meg engedély nélkül bejutni Magyarországra, őket viszont egytől egyik visszatoloncolták Szerbia felé. A veszélyhelyzet kihirdetése óta senki sem folyamodhat menekült státusért – ami annyit jelent, hogy egyetlen bevándorló sem érkezhet legálisan hazánkba. Ha pedig egy határsértő felbérel egy embercsempészt, meg sem áll vele Ausztriáig. Így a valóságban a migránsok elenyésző járványügyi kockázatot jelentenek. A Magyar Helsinki Bizottság szerint…

Tovább olvasom