Tüdőátültetésre várt Csollány Szilveszter, de még nem kaphatta meg

Nagy valószínűséggel a transzplantáció megmenthette volna az életét, de más szervei is annyira rossz állapotban voltak, hogy nem volt műthető. Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára az RTL Klub Reggeli című műsorában megerősítette, hogy Csollány Szilveszter tüdőátültetésre várt élete utolsó napjaiban. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász a koronavírus-fertőzés szövődményeiben, 51 éves korában halt meg január 24-én, hétfőn. Az egykori sportoló tavaly novemberben fertőződött meg, majd decemberben annyira elhatalmasodott rajta a betegség, hogy kórházba került. December 6-án súlyos állapotban tették lélegeztetőgépre, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Covid-osztályán küzdöttek az életéért. Altorjai úgy fogalmazott, hogy…

Tovább olvasom

Sikerült tüdőátültetéssel megmenteni egy magyar Covid-fertőzött, reménytelen helyzetűnek tűnő férfi életét

A 41 éves koronavírusos beteg tüdeje menthetetlen állapotba került, ám a transzplantáció segítségével életben maradt és már lábadozik. Márciusban lett koronavírusos egy 41 éves férfi, aki életveszélyes állapotban került az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe. Állapota aztán a terápia ellenére is tovább romlott, így intenzív osztályra került, ahol géppel lélegeztették. Miután ez is kevésnek bizonyult, hogy elegendő oxigént juttassanak a szervezetébe, végül műtüdőre, azaz VV-ECMO kezelésre volt szüksége, írja a Hvg.hu. Azonban ez sem segített, egy idő után tovább romlott a férfi tüdejének állapota, amibe már szinte egyáltalán nem lehetett oxigént bejuttatni.…

Tovább olvasom

Légszomj és szorongás is lehet a súlyos tüdőbetegség egyik következménye

A COPD nevű tüdőbetegség roncsolása visszafordíthatatlan károsodást okoz, de azért vannak eszközök a kezünkben. A COPD a krónikus obstruktív tüdőbetegség nemzetközi rövidítése. A tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével járó kórkép. Ez a fajta károsodás visszafordíthatatlan, a tüdő szerkezetének visszaállítására nincs lehetőség. A prevenció és a kezelése nagyon fontos. A COPD-ben szenvedő emberek számára komoly terhet jelenthet betegségük. Ha az ember légszomjjal küzd, az olyan tevékenységek, mint egy rövid lépcsőzés vagy egy bevásárlótáska cipelése, küzdelmessé válik. A betegség fokozatosan súlyosbodik. A Global Burden of Disease felmérései szerint a COPD a harmadik vezető halálok.…

Tovább olvasom

Drámai: Egy magyar családanya naplóbejegyzései, így vitte el őt a koronavírus két hét alatt

A döbbenetes valóság, az utolsó bejegyzés már nem saját kezűleg íródott. A Covid az áldozat “tüdejének 95%-át kinyírta”, nem hagyott esélyt sem a túlélésre. Gabi pedig sajnos csak egyetlen egy abból a többszáz emberből, akik naponta halnak meg az elhibázott magyarországi járványkezelés következtében. Elképesztő írás. Egy családanya drámai harca olvasható az egyik közösségi oldalon néhány napja. Az 52 éves nő életének utolsó két hetét lehet nyomon követni a tünetek megjelenésétől egészen addig a pontig, amikor szkafanderes ruhába öltözött orvos közli a férjjel a halál szomorú hírét. A tragikus esetről a Családi Net…

Tovább olvasom

Azoknál is történhet tüdőkárosodás a koronavírus szövődményeként, akiknél ezt a vizsgálat nem mutatta ki

Nem túl jó hír, hogy attól, hogy a hagyományos vizsgálatok szerint semmilyen elváltozás nem történt a tüdőben a Covid-fertőzést követően, sajnos egyáltalán nem biztos, hogy ez így is van. Az Oxfordi Egyetem kutatói egy új, érzékenyebb eljárással kimutatták, hogy a koronavírus olyanoknál is hosszú távon ronthatja a tüdő működését, akiknél a hagyományos vizsgálatok semmilyen elváltozást nem mutatnak ki. A tudósok 10 olyan embert vizsgáltak, akik hónapokkal ezelőtt már igazoltan túljutottak a koronavírus-fertőzésen. A legfiatalabb 19, a legidősebb 69 éves volt. A vizsgálat során egy xenon-alapú jelzőgázt lélegeztettek be a páciensekkel,…

Tovább olvasom

A fiatal vízilabdázó közel volt a halálhoz, de végül túlélte a koronavírust

Csak most derült fény arra, hogy Tóth Kristófnak mennyire hajszálon múlott az élete. A sorstól azonban kapott egy második esélyt, túlélte a rendkívül veszélyes tünetekkel érkező koronavírus-fertőzést, de még jó ideig nem térhet vissza. Tóth Kristóf tüdőembóliát és tüdőgyulladást kapott a covid mellett. Az orvosok szerint csoda, hogy nem esett össze és nem halt meg. Hazamehetett a kórházból Tóth Kristóf vízilabdázó, aki súlyos állapotban került kórházba a koronavírus miatt. A center a magyar vízilabda-válogatott oldalának adott interjút, azzal kezdte, hogy az OSC-Újbuda csapatából egyszerre többen fertőződtek meg, a 14 játékos közül 10-nek lett pozitív a tesztje.…

Tovább olvasom