Bár Gulyás koronavírusos lett, egyetlen kormánytagnak sem kell karanténba vonulnia

Megosztás

Ebben az évben a kontaktkutatás nem vált éppen fontos részévé a járványvédelemnek. Pedig a miniszter rengeteg emberrel találkozott az elmúlt héten.

Vasárnap kiderült, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elkapta a koronavírust. A házi karanténba került miniszter az RTL Híradónak azt mondta, szerinte csoda, hogy eddig megúszta a vírust, mert sok rendezvényen vesz részt, sok emberrel találkozik. Ezért aztán nem is tudja, hogy hol kaphatta el.

Gulyás elmondta, hogy influenzaszerű tünetei vannak, fáj a torka, és időnként nem túl magas láza van. A munkatársaival szerdán találkozott utoljára, csütörtökön pedig két órán át válaszolt az újságírók kérdéseire a kormányinfón. „Sok rendezvényen vettem részt a múlt héten, ezért annak a kiderítése, hogy hol kaphattam el a vírust, az csak találgatás” – mondta.

A Miniszterelnökség az ATV kérdésére azt válaszolta, hogy egyik kormánytagnak sem kellett amiatt karanténba vonulnia, mert az elmúlt napokban kapcsolatba került Gulyással.

A miniszter az október 21-i Kormányinfón elmondta, hogy a két Szputnyik-oltása után harmadiknak egy Janssent kapott. Ez azért is érdekes, mert a hivatalos, koronavírus-információs kormányzati oldalon megjelent táblázat szerint a Szputnyikra a Pfizer, Moderna, Sinopharm, vagy megint Szputnyik ajánlott, a Janssen nem szerepel a listában.

A Magyar Nemzet korábban arról írt, hogy Gulyás a múlt csütörtöki németországi látogatása után betegedhetett meg. A miniszter Münchenben az utolsó bajor uralkodó, a sárvári birtokán elhunyt III. Lajos halálának századik évfordulóján tartott megemlékezésen vett részt. (Telex.hu)

Related posts