Deák Dániel kormányfüggetlen politológusnak nevezi magát és a jelek szerint a Megafontól is távozott

Miket tud okozni egy ilyen látványos Fidesz-bukás, mint amit áprilisban láttunk. Deák Dániel, a Megafon és egyben a Fidesz korábbi megmondóembere már függetlennek mutatja be magát. Mi is így gondoljuk? A lottószámokat mindenesetre ne tőle akarjuk megtudni, tekintve előrejelzéseinek pontosságát.

Tovább olvasom

Miskolci NER-es polip? Közpénzszázmilliók kerültek Fideszhez köthető helyi szervezetekhez

Szopkó Tibor számolt be az elképesztő információkról, minden jel arra mutat, hogy egy egészen durva közpénzszivattyú működött Miskolcon a Fidesz vezérletével és végrehajtásával, amit most már dokumentumok is igazolnak.

Tovább olvasom

Környezeti katasztrófára figyelmeztetnek Sajóbábonyban

Súlyos környezetvédelmi és életveszélyes kockázatokra hívja fel a figyelmet a Szikra Mozgalom és a Greenpeace a sajóbábonyi ipari park területén, miután több tonnányi rendkívül mérgező és korrozív anyag maradt őrizetlenül a tartályokban.

Tovább olvasom

„A cinizmus és a demagógia ‘vezeti’ a sodródó várost” – Szarka Dénes szerint csak látszat a miskolci Fidesz együttműködési hajlandósága

Éles hangvételű közösségi médiás bejegyzésben fogalmazott meg kritikát a miskolci városvezetést és a Fidesz helyi politikája kapcsán Szarka Dénes. Az önkormányzati képviselő szerint a várost jelenleg „cinizmus és demagógia” irányítja, miközben a közéletet továbbra is megosztottság és konfliktusok jellemzik.

Tovább olvasom

Rabosítottak egy miskolci nőt is Rokker Zsolti mellett, mert a kampányban levágta a „Zelenszkij jelöltje” molinót

molinó

Varga Ágnes Mónika április 29-én ment be a rendőrségre ügyvédjével együtt, miután feljelentették. Három óra múlva ujjlenyomattal, tenyérnyomattal, fotókkal és DNS-mintával gazdagodott a rendőrségi nyilvántartás – mindezt azért, mert a kampány során levett egy impresszum nélküli molinót, amelyen az állt: „Zelenszkij jelöltje”. Megkértük, hogy mesélje el a történetét. A nő azt állítja, a feljelentő Bajusz Gábor, miskolci önkormányzati képviselő volt.

Tovább olvasom

A Fidesz feljelentése után rabosították Rokker Zsoltit: DNS minta egy kampánymolinó miatt

A választások előtt a korábban Rokker Zsoltiként ismert Erdei Sándor Zsolt úgy gondolta, hogy a teljesen szabálytalanul és „gazdátlanul” Miskolcon kihelyezett „Zelenszkij jelöltje” molinót levágja, mivel annak egyetlen célja volt, a tiszás jelöltet besározni, valótlanul lejáratni. Az akció után a Fidesz feljelentette Erdeit, akit most rabosítással egybekötött kihallgatásra hívtak a városi kapitányságra. A több órán át tartó tortúra után az egykori városi képviselő azt ígéri, háromszor veri ezt vissza nekik Lúdas Matyi.

Tovább olvasom

Még tovább dagad a Csöbör Katalinhoz köthető NKA-botrány, sok millió forint sorsa kétséges

Új adatok és fényképek láttak napvilágot, amik alapján erősen vélelmezhető, hogy még több állami pénz landolt az NKA-botrányban érintett Csöbör Katalinhoz köthető szervezeteknél, röpködtek a milliók, zajlottak az adománygyűjtések. De hova kerültek a pénzek végül? Ebben ásott kicsit mélyebbre az aHang.

Tovább olvasom

A miskolci Fidesz-frakció csökkenő létszámáról: Biztos, hogy nem sima menekülésről van szó? (VIDEÓVAL)

Jó egy hete tudjuk már, hogy Czinkné Sztán Anikó kilép a miskolci Fidesz frakciójából és máshol folytatja képviselőként. De vannak a történetben olyan, nem is annyira apróságok, ami mellett nem mindenki ment el szó nélkül.

Tovább olvasom

A legnagyobb kampányígéret volt – a teljes miskolci újraaszfaltozás vajon hova tűnt?

Két évvel kell csak visszarepülni az időben, amikor a Fidesz támogatásával színre lépő, elvileg független polgármesterjelölt legfontosabb ígéretével heteken át végighaknizta Miskolcot. „Kátyúzás helyett újraaszfaltozást!” – ígérte akkor a később megválasztott polgármester. Hogy látjuk? Megtörtént, vagy legalább kiváló úton haladunk így két évvel később a megvalósításban?

Tovább olvasom

Takarítunk? Nagyüzemben zajlik a közéleti személyiségek és településvezetők körében a digitális „fideszmentesítés”

Ugyanazok az emberek (nevesebb vállalkozók, műsorvezetők, települések polgármesterei), akik korábban még ezerrel megtolták saját közösségi médiás oldalukon is a Fidesz kampányát, az elmúlt napokban véletlenül tömegesen tüntették el a narancssárga propagandának a nyomait is. Zajlik a második hosszú bájtok éjszakája?

Tovább olvasom