Szellemtanyából lakóotthon: négy év alatt újulhat meg Miskolc ikonikus toronyháza

Több sikertelen próbálkozás után májusban végre vevőre talált Miskolc ikonikus húszemeletes toronyháza. A Szentpéteri kapu 70. szám alatt található, egykor 117 lakásnak otthont adó épület sorsa parázs licit után dőlt el, melyben egy budapesti ingatlanbefektetési cég került ki győztesen. Most kiderült, lakásokat akarnak kialakítani a szebb napokat látott épületben.

Tovább olvasom

Van, aki eltulajdonítja, van, aki gazdagítja az Avasi kilátó kis szobrocskáit

Keddre sajnos nyoma veszett az Avasi kilátó miniszobraiból egynek (a húszemeletest ábrázolónak), mások azonban új kezdeményezéssel gazdagítani próbálják a kínálatot. Reméljük, nem lovasítják meg záros határidőn belül, mert kifejezetten tetszetős.

Tovább olvasom

Eladták a miskolci húszemeletest

Az épülő Avalon-ház kapcsán figyeltünk fel arra az Avalon Center Kft. ügyvezetőjének annak a mondatára, hogy bár szerették volna megvásárolni Miskolc húszemeletes épületét, de lecsúsztak róla, mert egy budapesti vállalkozó megelőzte őket. Érdeklődtünk a Miskolc Holdingnál a nyertesről, az árról, valamint a hasznosításról, de szűkszavú választ kaptunk.

Tovább olvasom

Új testvérvárosa lehet Miskolcnak, leárazhatják a húszemeletest, átkerülhet az Egyetemhez a Földes

A következő másfél napon több fontos kérdés is eldőlhet, összeül a miskolci közgyűlés. A tervek szerint leakciózzák a húszemeletest, a tankerülettől az egyetemet fenntartó alapítvány kezébe kerül a Földes Gimnázium, Selmecbányával pedig szorosabbá válhat a kapcsolatunk.

Tovább olvasom

A miskolci “húszemeletes” dicsősége és elmúlása

Továbbra is eladó az ikonikus miskolci épület, ahol egykor kiváltságosok szereztek lakást, majd fokozatosan a társadalom perifériáján élők költöztek be. Magassága majdnem eléri az Avasi kilátóét, emiatt a város több pontjáról is látszik, így meghatározza Miskolc városképét. De hogy pusztulhatott le ennyire és mi lesz a további sorsa?

Tovább olvasom