Felavatták az egykori Vasas Művház emlékfalát

Felavatták az egykori Diósgyőri Vasas Művelődési ház épületében azt az emlékfalat, amely több mint háromezer fotón örökíti meg a legendás intézmény legszebb éveit. Sokak számára fájdalmas volt az a két évvel ezelőtti szeptemberi nap volt, amikor a régóta kihasználatlanul álló diósgyőri épületet belakta, majd megnyitotta a Vasas Szerszámközpont és ezzel végleg búcsút inthettünk a művelődési háznak. Viszont a régi idők szelleme itt maradt velünk, hiszen a jelenlegi tulajdonosok megtartották a régi mozigépeket és a vetítővásznat, a színházi függönyöket pedig újrahasznosították, sőt a homlokzaton olvasható eredeti feliratból is megmaradt valami: a…

Tovább olvasom

Miskolc régen – a város 1921-ben (második rész)

Folytatjuk “diavetítésünket” a Miskolc nevezetességeiről 1921-ben készült felvételek bemutatásával. A teljes diafilm a Ritkán látható történelem blogon található. Erzsébet tér, a fürdő jellegzetes épületével és az Avasi Református Templommal a háttérben. 1898. május 30-án itt avatták fel Kossuth Lajos első egész alakos szobrát Magyarországon. Egyébként Kossuth volt az első, akit Miskolc közgyűlése a város díszpolgárává avatott. A Tiszai pályaudvar eklektikus, angol romantikus stílusú főépülete Pfaff Ferenc tervei alapján épült fel 1901-ben. Maga a vasútállomás 1859-től bonyolítja a vasútforgalmat, mely a nevét az építtető cégről, a Tiszavidéki Vaspálya Társaságról kapta. Szemere…

Tovább olvasom

Miskolc régen – a város 1921-ben (első rész)

A Ritkán látható történelem nevű blogon egy 1921-ből származó diafilmre akadtunk, mely a frissen megcsonkított ország későbbi regionális ipari központját, Miskolcot mutatja be. A képkockákon szemügyre vehetjük, hogy mennyiben változott meg megyénk székhelyének arculata egy évszázad alatt. A Kazinczy utca és a mai Földes Ferenc Gimnázium jellegzetes téglaépülete, mely akkoriban a Római Katolikus Főgimnáziumnak adott otthont. Az épület a második világháború idején katonai kórházként funkcionált, majd 1949-ben a frissen megalakuló Nehézipari Műszaki Egyetem kapta meg, végül az ’50-es évek elején Földes Ferenc nevét felvéve a gimnázium visszakapta otthonát. A Miskolci…

Tovább olvasom

Modellkarrierrel hitegette és meztelenül fotózta a kiskorú lányokat a fotós, hat évet kaphat

Megvolt a fokozatosság, először ruhás, majd fürdőruhás, félmeztelen, majd meztelen képeket készített a lányokról, akik közül többen még a 14. életévüket sem töltötték be. Végig azzal hitegette őket, hogy hozzásegíti őket egy kiemelkedő modellkarrierhez. De valójában csak egy csaló. A Pesti Központi Kerületi Bíróság zárt előkészítő ülésen hat év börtönbüntetésre ítélte Sz. K. J-t, akit 14. életévét be nem töltött személy sérelmére egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális visszaélés, hatrendbeli 18. életévét be nem töltött személy sérelmére egyéb hatalmi befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális visszaélés és 18. életévét…

Tovább olvasom

Csodálatos felvételek a Balatonról az űrből fotózva – képek

A Nemzetközi Űrállomásról így néz ki a Balaton, kiváló képek a francia űrhajóstól. Thomas Pesquet francia űrhajós öt csodálatos képet osztott meg a Balatonról, amiket az űrből, a Nemzetközi Űrállomásról készített. A fotókat különböző napszakban, és különböző szögből készítette – írta az Air France pilótából lett űrhajós. A Tihanyi-félszigetről két külön képet is feltett. Pesquet bejegyzésében kiemelte a tó halványzöld színét és különleges alakját. Saját korábbi hibájából pedig viccet csinált. Ugyanis korábban posztolt képet a kazahsztáni Balhas-tóról, de tévesen azt írta róla, hogy a Bajkál-tó látható rajta. A francia űrhajós Facebookra…

Tovább olvasom

Kötelezően szívatták kicsit a kétfarkúak aktivistáit, akik egy balesetveszélyes járdát pingáltak – tanulságos történet

Kicsit sem vicces, amikor még az egyébként barátságos rendőrök is tanakodnak, hogy végül is mi legyen a vád, ami alapján behurcolták a “veszedelmes” aktivistákat. A polgármester mindenáron félelmet akart kelteni és leállítani a hiányosságokra a figyelmet felhívó fiatalokat. Magyar valóság 2021, sajnos ilyen országban élünk. Íme a részletek. Az mkkp saját honlapján adott hírt az újabb bizarr esetről, ami sajnos kicsit sem egyedi mostanában Magyarországon: Kondoroson kifestettünk egy széttört, balesetveszélyes járdát. Aztán este megjelent a rendőrég a passzivistáink lakásain. A polgármester valószínűleg több munkát okozott a rendőrségnek, mint amennyi a…

Tovább olvasom

Óriási balhé Argentínában – a ravatalozónál dolgozók közül néhányan Maradona holttestével fotózkodtak és még posztolták is a képeket

Elképesztő dolog történt az elhunyt világsztár temetését megelőzően. Néhányan kihasználták a helyzetet és a nyitott koporsó előtt engedély nélkül szelfiztek, mindezt ráadásul utána közre is adták a közösségi médiában. Némelyik képen feltartott hüvelykujjal vigyorognak. Szelfiket készített a szerdán elhunyt focilegenda, Diego Maradona holttestével három férfi, akik a ravatalozásnál segédkeztek – írta a BBC. A szívroham következtében elhunyt Maradonát csütörtökön a Buenos Aires-i elnöki palotában ravatalozták fel zárt koporsóban, a holttestet ezt megelőzően előkészítették a temetésre. A munkálatokkal megbízott temetkezési cég külsős munkaerőt is alkalmazott a rövid határidő és a sok tennivaló miatt. A három, kölcsönzött…

Tovább olvasom

Újabb részletek a leendő tokaji szuperhotelről – ez nem lesz csúnya

Nyilvánosságra került néhány fénykép a tervezésről, előre kijelenthetjük, nem lesz csúnya az új szálloda. “Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hotel Tokaj a felújítás útján. A nyár folyamán alakult ki, a most nyilvánosságra kerülő, és a beruházó tervei szerint – a hónap közepén engedélyezés céljából az ÉTDR felületen keresztül benyújtásra kerülő koncepció. A funkciók és a koncepció nem változott az elmúlt fél éves tervezési folyamat során, leginkább a külső volt amiben meg kellett találni a konszenzust a tervezők, főépítész, a tervtanács tagjai és a beruházó között. A végeredmény egy modern 21. századi…

Tovább olvasom