Ettől vajon javul a borsodi vonalakon a MÁV működése? Lázár kirúgta a vállalat két vezérigazgató-helyettesét

Hosszú évek óta szomorú paródiákba való a Magyar Államvasutak működése, illetve sokszor nem működése. De a miniszter most bekeményített, mert az elmúlt hetekben valóban minden eddigit alulmúlt a vállalat teljesítménye. Az államtitkár szerint vannak, akik direkt szabotálják a működést.

Tovább olvasom

Annyira “megtisztította” a Fidesz a végrehajtást, hogy a bukott elnököt felesége helyettesíti, aki szintén gyanúsított

Már az eredeti helyzet is több, mint furcsa, mivel B. Helgát, mint végrehajtót a saját férje ellenőrzi hivatalosan. Schadl György elnök a hírek szerint előzetes letartóztatásban van, helyettese pedig saját felesége, aki az eddig információk alapján szintén gyanúsított az ügyben, csak nincs előzetesben. Magyarország, én így szeretlek. Nagyon úgy tűnik, hogy a fideszes Völner Pált odadobták koncnak, hadd rágódjon rajta a sajtó, ám úgy tűnik, a szálak sokkal messzebbre vezetnek és az ügy közel sem ilyen egyszerű, ahogy ezt sejteni is lehetett. Hadházy Ákos független képviselő újabb képtelen dologra hívta…

Tovább olvasom

Óriási mennyiségű ingyenélő – Tizenegy év alatt megduplázódott a minisztériumokban dolgozók és a kormánytagok száma is

Bizonyára jó néhányan hasznos munkát végeznek, de emlékezzünk, hogy olcsóbb és kisebb kabinetet ígért Orbán Viktor. Azóta több, mint kétszer annyian vannak az államtitkárok, miniszterek, helyettesek és egyéb hasonló munkakörben dolgozók. Természetesen közpénzből. A 2010-es kormányváltás évében az akkori zárszámadási törvény szerint 5748-an dolgoztak a minisztériumokban, míg jövőre már 11979-en lesznek – írja a Népszava. Hasonló tempóban sokasodtak ez idő alatt a kormánytagok: a 2010-es Orbán-kormány összesen 106 miniszterrel, államtitkárral és helyettes államtitkárral alakult meg, mára már 198-an dolgoznak ilyen munkakörökben. A minisztériumi dolgozók duplázódásának voltak átszervezési okai is, például…

Tovább olvasom