Hegedűs Andrea tényekkel igyekezett igazolni, hogy a Fidesz szavakban mindig nagyon védi és támogatja a nyugdíjasokat, de a tettek éppen ennek ellenkezőjéről adnak tanúbizonyságot. Miskolcon még hatványozottabban jelen van a demográfiai probléma, az idősek pedig nem várhatnak segítséget a kormánytól – állítja a DK.
Tovább olvasomCímke: Hegedűs Andrea
„A Fidesz nem hallja Miskolc hangját. A város elleni eddigi taktika a kiéheztetés volt, most jön a mézesmadzag”
Mit adott a Fidesz Miskolcnak az elmúlt két, illetve öt évben? A városlakók hosszú évek óta folyamatosan azzal szembesülnek, hogy a Fidesz-kormány bünteti őket, csak elvonja tőlük a milliárdos forrásokat és nemhogy nem segít, hanem ahol csak lehetett, keresztbe tett – erre hívja fel a figyelmet a DK helyi szervezete, részletesen, tényekkel alátámasztva, milyen károkat okoztak a kormánypártok Miskolcnak.
Tovább olvasomHegedűs Andrea: Érkezik a vár felújítására szánt 2 milliárd
Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő csütörtökön tartott sajtótájékoztatót, melyen beszámolt arról, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium engedélyezte a Diósgyőri vár felújítására szánt kétmilliárd forint átcsoportosítását. A politikus azonban kiemelte azt is, hogy ő érti a miskolciakat, akik azt mondják, hogy a Fidesz által épített vár szörnyű.
Tovább olvasomHegedűs Andrea visszalépett, helyette Dr. Barkai Lászlót indítják
A Demokratikus Koalíció közleményben tájékoztatott arról, hogy Hegedűs Andrea visszalép és helyette Dr. Barkai Lászlót támogatják az idei önkormányzati választásokon. A párt közleményét változtatás nélkül közöljük.
Tovább olvasomMeglepő ellenzéki és kormánypárti reakciók, újabb jelöltek Veres Pál visszalépése után
Szerdán késő este és csütörtök délelőtt is több közlemény érkezett szerkesztőségünkhöz, valamennyi Veres Pál polgármester választási visszalépésére reagált, néhány ezek közül egészen meglepő kijelentéseket is tartalmaz. (Cikkünk a gyorsan változó helyzet miatt folyamatosan frissül!)
Tovább olvasomA miskolci DK továbbra is nyitott az ellenzéki összefogásra
Tavaly indította el a Demokratikus Koalíció helyi szervezete a Miskolcról őszintén programját, aminek köszönhetően több száz ember véleményét meghallgatták. A párt legfrissebb közleményében azt írja, hogy az itt élők úgy gondolják, hogy a jelenlegi városvezetés buborékban él, nem érti és nem hallja az emberek valós problémáit. Miskolc változásra vágyik, a jelenlegi városvezető és az újraindulását támogató pártok viszont a változatlanságot kínálják a következő öt évre is. A Miskolcról őszintén és a Hegedűs Andrea polgármesterjelölt által indított Hogy vagy Miskolc? utcai beszélgetésein a szavazók azt az igényüket is megfogalmazták, hogy az ellenzéki pártok…
Tovább olvasomÚjabb polgármesterjelölt bukkant fel Miskolcon
Újabb versenyző szállt be a miskolci polgármesterségért folytatott versenybe. Tóth-Szántai József videóban jelentette be, hogy elindul a júniusban esedékes önkormányzati választáson. A hír a legtöbb miskolcit nem érte meglepetésként.
Tovább olvasomMagabiztos polgármesteri győzelem lapunk online szavazásán
Veres Pál toronymagasan megnyerte azt a voksolást, amelyet a Borsod24 hirdetett meg karácsony előtt. Az olvasóinkhoz intézett kérdés a következő volt: Ön kit szavazna meg Miskolc polgármesterének, ha most vasárnap tartanák az önkormányzati választásokat?
Tovább olvasomEgy nappal a B24 szavazásának vége előtt jelentősen vezet Veres Pál a polgármesteri voksoláson
Már csak egy nap van hátra a Borsod24.hu szavazásából, amelyben azt kérdeztük olvasóinktól, hogy egy most vasárnapi önkormányzati választáson kit választanának a város polgármesterének. Voksolásunk jelentősen megmozgatta követőinket, hiszen kevesebb mint két nap alatt már több mint 4000 szavazat érkezett. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy olvasóink egyértelműen azt szeretnék, ha jövőre újraválasztanák Veres Pált, Miskolc jelenlegi polgármesterét. Cikkünk írásakor (péntek 14 óra) a szavazás állása a következő: Az adatokból az látszik, hogy olvasóink szavazatai alapján Hegedűs Andrea és a Fidesz még ismeretlen jelöltjének együttes támogatottsága sem közelíti meg a…
Tovább olvasomA Fidesz és a DK is Veres Pált akarja legyőzni, ön kire szavazna?
Hiába közelednek az ünnepek, a politikai versengés tempója nem csökken Miskolcon. Az elcsendesedés időszakában is vitáktól és vádaktól hangos a miskolci közélet. A harc egyre élesedik a pártok között, a kormánypénzen működő Borsod Online pedig arról ír, hogy Veres Pálnak kevés esélye van újra győzni, mert a miskolci DK lépései egyértelműen a Fidesz-KDNP-t segítik. De valóban ez az igazság? A Borsod24 cikkünk végén található szavazásából kiderülhet, milyen a politikai közhangulat fél évvel a választások előtt Miskolcon. A Demokratikus Koalíció miskolci szervezetének elmúlt néhány hónapban tett nyilatkozatai több szakértő szerint is…
Tovább olvasom