Megvan, hogy mennyire esett be a magyar gazdaság 2020-ban

Magyarország bruttó hazai terméke 2020 IV. negyedévében a nyers adatok szerint 3,7, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 1,1%-kal nőtt. 2020-ban a GDP volumene 5,1%-kal elmaradt az előző évitől – írja friss jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A teljes elemzés itt megtekinthető!

Tovább olvasom

A hordós, csapra való sör igencsak megsínylette a járványt

Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma 7,5 százalékkal, 6,177 millió hektoliterre mérséklődött, a belföldi értékesítés pedig még ezt is meghaladó mértékben, 9 százalékkal, 5,657 millió hektoliterre esett az előző évhez képest – közölte a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) igazgatója az MTI érdeklődésére. Kántor Sándor a csökkenést a HORECA-szektort (hotelek, éttermek, kávézók) érintő járványügyi intézkedésekkel magyarázta. A hordós sör forgalma 2020-ban az előző évinek közel felére csökkent, az eladott 297 ezer hektoliter a teljes forgalom 4,8 százaléka. A hordós sör értékesítése mellett az…

Tovább olvasom

Csődhullám indulhat a bevásárlóközpontokban

2020 utolsó két hónapjában 50-70 százalék körül volt a forgalom visszaesése a budapesti bevásárlóközpontok boltjainak forgalmában az előző év azonos időszakához képest – írja a Napi.hu. A hatalmas visszaesés magyarázata, hogy a nagy fővárosi plázákból a járvány miatt elmaradtak a külföldi vásárlók, másfelől korábban az is jellemző volt, hogy az ország minden pontjáról jártak vásárolni ezekre a helyekre vidékiek is, akik az idén – a vírustól tartva – nemigen jöttek a fővárosba. A Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesületének (BBÉE) szóvivője, Csordás Norbert a lapnak arról is beszélt, hogy a forgalom-visszaesés elsősorban a divatáru-kereskedőket…

Tovább olvasom

Egy friss szabályozás rendesen megdobhatja az új lakások árát

Módosították az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) azon pontját, amely kimondja, hogy egy új építésű lakópark esetében lakásonként mennyi parkolóhelyet köteles a beruházó építeni. A Portfolio azt írja, hogy az eddig kötelező 1 darab gépkocsibeálló helyett 2021 elejétől már 1,5 beállót kell kiépíteni minden új lakás után, ami alaposan megdobhatja az új lakások árait. Az előírás a már folyamatban lévő, valamint a jövőbeli helyi építési szabályzatok alkotása és módosítása esetén is irányadó lesz. A portál szerint egy új lakóparknál átlagosan 5 millió forintért lehet beállót venni, amit a fejlesztő autóra lebontva…

Tovább olvasom

Családonként közel egymilliót raktunk félre 2020-ban – az MNB szerint

Elképesztő mennyiségű megtakarítást halmoztak fel tavaly a háztartások a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint. A jegybank legfrissebb értékpapír-statisztikáiból ugyanis az derül ki, hogy 2020-ban a lakosság csaknem 1290 milliárd forintnyi friss pénzt helyezett el értékpapírszámlákon. A múlt héten publikált jegybanki adatok szerint ehhez jött még több mint 1600 millárd forintnyi új bankbetét, ami miatt történelmi rekordra nőtt a bankban tartott lakossági vagyon volumene – írja a napi.hu. Az adatok szerint az év első kilenc hónapjában 485 milliárd forintnál is több készpénzzel nőtt a háztartások megtakarítása, és ha ez az…

Tovább olvasom

Háromszor annyi pénz jutott a multiknak a Fidesz-érában, mint a baloldali kormányok idején

A Szabad Európa megnézte, hogy 2004 és 2020 között mely kormányok adták a legtöbb pénzt a multinacionális nagy cégeknek. A portál azt írja, hogy a 2004 és 2010 között regnáló baloldali kormányok éves átlagban 18,6 milliárd forintot fizettek ki, míg a 2010 óta kormányzó Fidesz-kormány közel háromszor ennyit, éves átlagban 51,8 milliárdot utalt át a multiknak. A baloldali kormányok 4,5 millió forinttal támogattak egyetlen újonnan létrejövő munkahelyet, addig a konzervatív kormányok 9,5 milliót fizettek ugyanezért a portál szerint. 2019 óta már új munkahelyet sem kell ígérnie a támogatást kérő cégnek, miután innentől…

Tovább olvasom

Ki kell adnia az eddig titkolt, milliárdos állami támogatások adatait a turisztikai ügynökségnek

A Fővárosi Törvényszék első fokú döntése alapján a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ) nyilvánosságra kell hoznia az általuk kiosztott támogatások adatait, írja a 24.hu. A törvényszék szerint az MTÜ és az irányítása alá tartozó állami cégek közpénzek felhasználásával végzik tevékenységüket, az alaptörvény pedig kimondja, hogy a közpénzekkel gazdálkodó szervezetek kötelesek a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekkel. Az ügynökség korábban egyedi döntésekre hivatkozva, a nyilvánosság kizárásával osztott szét nagy összegű támogatásokat. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Sebián-Petrovszki László 2020. március 1-jén közérdekű adatigényléssel akarta kikérni az MTÜ, valamint a Kisfaludy2030 Turisztikai Zrt. összes támogatási szerződését…

Tovább olvasom

289 millió forint kompenzációt kapott Mészáros Lőrinc szállodalánca, ami a lillafüredi Hotel Palotát is üzemelteti

A kormány még novemberben döntött arról, hogy a szállodák visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát – írja a HVG. Ennek feltétele volt, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) arról számolt be, hogy mintegy 3 milliárd forintra érkezett támogatási igény a szállodáktól, panzióktól, üdülőháztelepektől, közösségi szálláshelyektől és kempingektől. A 24.hu megtalálta a szálláshelyek a listáját, amelyek az elmaradt foglalásaik után állami támogatásban részesültek. Ebből kiderült, hogy a Mészáros Lőrinc-féle Hunguest Hotels szállodáinak komoly kompenzáció…

Tovább olvasom

Emelkedett a minimálbér, de az értéke csökkent az előzőhöz képest

Hétfőn derült ki, hogy mennyi lesz 2021-ben (februártól) a minimálbér Magyarországon. A legalacsonyabb szintje nettó 111 300 forint lesz (bruttó 167 400 forint) – írja a 444. A minimálbér tavalyhoz képest 4 százalékkal emelkedik, forintban számolva. A január 27-i árfolyam szerint 309 eurót ér. Tavaly januárban a magyarországi nettó minimálbér még 317 eurót ért. A minimálbér értéke azért csökkent Magyarországon, mert nagyon sokat gyengült a forint árfolyama. Idén január 27-én 360 forint ér 1 eurót, tavaly ugyanezen a napon még 337 forint volt az árfolyam. A forint évről évre gyengül…

Tovább olvasom

Gondban a magyarországi cirkuszok: negyedére zuhant a bevételük

Még egy ilyen évet nem bírnánk ki, a 2019-i bevételeknek csak a 30-40 százalékát kerestük meg – így jellemezte a tavalyi cirkuszi szezont Eötvös Loránd a Népszavának nyilatkozva. Az általa vezetett Eötvös Cirkusznak például mindössze négy hónap előadásaiból kell fenntartania magát, ez pedig még úgy is kevés, hogy közönség ki volt éhezve a látványosságra, és a nyári időszakban sokan elmentek a műsoraikra. A jóval kevesebb bevételből kellett kigazdálkodni a béreket, az egy-egy előadásra beszálló truppok szerződéses díját, a biztosításokat, az autópark költségeit; ráadásul idén a vendégartisták és idomárok rezsijét is…

Tovább olvasom