Mellár Tamás: Csak a csőd időpontja kérdéses

A közgazdász-politikus szerint az összeomlás biztos, az időpontja bizonytalan. Mellár Tamás a Szabad Európának azt mondja, esélye sincs az ellenzéknek, hogy az Országgyűlésben hatékonyan hallassa hangját. Nemcsak az a gond, hogy a média a kormány kezében van, hanem az is, hogy mostanra a választók jelentős része valóban azt hiszi, a Fidesz ad biztonságot, ő szavatolja a békét, tartja távol a migránsokat, ő biztosítja a közmunkát, a 13. havi nyugdíjat, az adó-visszatérítést. Szerinte az ellenzék vereségében szerepet játszott az is, hogy nem tudták megszervezni „a szabadság és az ellenzéki gondolkodás kis köreit”, de ezzel már…

Tovább olvasom

Hatalmasat lendült Borsod ipara és gazdasága az utóbbi tíz évben

Korábban sereghajtó volt a megye, ma már azonban az ország ipari kibocsátásának 8,5 százalékát adja a térség. 2010 és 2019 között az országos növekedési ütemet meghaladó beruházások jellemezték Borsod megyét, a beruházások volumenváltozása ebben az időszakban 182,5 százalékos volt, szemben az országos átlaggal, ami 76,1 százalék volt – írja a Portfolio.hu. Korábban a Bosch volt a domináns, nagy foglalkoztató, azóta azonban két jelentős autóipari beruházás is történt: tavaly ősszel a Chervon Auto kínai járműipari vállalat új gyárának alapkövét fektették le, amely egy 17,5 milliárd forintos beruházás, idén márciusban pedig már…

Tovább olvasom

Május végéig bírják a családi kutak a benzinárstopot

A benzinkutasok nem látják biztosítottnak a megélhetésüket, de még várják, hogy pontosan mi szerepel majd az árstop meghosszabbítására vonatkozó kormányrendeletben. Erről Egri Gábor, a Független Benzikutak Szövetségének elnöke beszélt a hvg.hu-nak, amikor a lap arra kérte, hogy kommentálja Orbán Viktor kedd délutáni bejelentését arról, hogy július 1-ig megtartják az árkorlátozásokat mind az alapvető üzemanyagok, mind a kiválasztott élelmiszerek esetében. Az elnök szerint ők három dolgot javasoltak a kormánynak, így azt, hogy az árstopot szociális alapú támogatássá alakítsák át; az arról szóló törvény alapján állapítsák meg a hatósági árat, ami biztosítja a családi vállalkozásaik…

Tovább olvasom

Kilenc százalék fölött lehet az éves infláció

Az MNB addig folytatja a kamatemelést, amíg vissza nem tér az infláció 3 százalék környékére, ez azonban legkorábban 2024-ben történhet meg – hangzott el a jegybank vezetőinek sajtótájékoztatóján. Matolcsy György arról is beszélt, egy kétéves programról szóló javaslatot adnak át hamarosan a kormánynak. Az egymást követő második hónapban is 100 bázisponttal emelte a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az alapkamatot, ezúttal 5,4 százalékosra. A döntés bejelentése után egy órával Matolcsy György jegybankelnök tartott sajtótájékoztatót, és ezzel egy időben az MNB honlapjára is felkerült a kamatdöntés indoklása. Az alapkamatot tavaly júniusban kezdte…

Tovább olvasom

Idén még a 8,7 százalék körüli infláció is előfordulhat

A Kopint-Tárki mérsékelten, 1 százalékponttal csökkentette idei GDP-növekedési előrejelzését, a tavaly év végén jelzett 5,0 százalékról 4,0 százalékra – jelentette be Palócz Éva vezérigazgató a kutatóintézet tavaszi konjunktúrajelentésének online bemutatásán csütörtökön, amit a HVG szemlézett. Elmondta: az infláció mértéke várhatóan 8,7 százalék lesz 2022-ben az intézet számítása szerint, felfelé mutató kockázatokkal. A legfőbb veszélynek a gyorsuló inflációt nevezte. Jelezte: a prognózisban a háztartási energia és üzemanyagok hatósági árának esetleges eltörlését csak kismértékben vették figyelembe, mivel feltevésük szerint nem valószínű, hogy a világpiaci árakat a kormány „egycsapásra és teljes mértékben” érvényesítené…

Tovább olvasom

Lassan, de normalizálódni látszik a forint

Ugyan Magyarországon a hétfői munkaszüneti nap és a keddi nemzeti ünnep miatt nincs kereskedési nap, a világ más tőzsdéi nyitva vannak, devizát most is lehet venni, így már ezen a héten is volt mozgás a forint árfolyamában. Nem is kicsi: hétfőn a reggeli 381-es szintről délutánra egészen 373-ig erősödött a forint az euróval szemben. Kedden pedig a délelőtt 9-es külföldi tőzsdenyitás utáni egy órában még tovább folytatódott az erősödés, 372 forintba került egy euró, sőt, egy-egy erősebb időszakban még ez alá is lement az árfolyam egy kicsivel. A múlt hétfői…

Tovább olvasom

Márciustól még több pénzt vihetnek haza a politikusok

Az országgyűlési képviselők fizetése márciustól több mint havi 100 ezer forinttal nő, miután mind a bruttó, mind a nettó átlagkereset 8,7 százalékkal emelkedett a tavalyi évben a KSH számításai alapján, vagyis az eddigi 1 millió 211 ezer forintról 1 millió 316 ezer forintra nő a képviselői alapilletmény. Ahogy a Népszava rámutatott, az Országgyűlésről szóló törvény szerint az adott év március 1-jétől automatikusan a KSH által hivatalosan közzétett, előző évi nemzetgazdasági átlagbér havi összegének háromszorosára nő a képviselők alapilletménye. Ezt a Fidesz előterjesztésére, a kormánytöbbség voksaival szavazták meg maguknak a képviselők még 2018-ban.…

Tovább olvasom

A csoki- és az óvszergyártók is drágulást lengettek be

Áremelkedéssel riogat a KitKat mellett a Smartiest is gyártó Nestlé és a Durex óvszereiről ismert Reckitt Benckiser is – írja a BBC. A csokigyártó cég feje, Mark Schneider elmondta, „elég kockázatmentes feltételezés”, hogy idén drágulás várható. Hozzátette, hogy nincs olyan porcikája a cégnek, amit ne érintett volna az infláció. A Durex gyártója szerint is jöhet az árak emelkedése, de reméli, hogy a növekedés egy részét be tudják nyelni. Jeff Carr, a Reckitt Benckiser pénzügyi igazgatója szerint minden tekintetben, a kőolajtól a műanyagon és a szállításon át a munkabérekig, növekedtek a költségeik. Ugyanakkor ennek a költségnövekedésnek egy jó részét…

Tovább olvasom

Egyre több magyar háztartás megy csődbe

Csaknem 460 ezer fizetési meghagyást bocsátottak ki tavaly lejárt tartozások miatt Magyarországon, 20 ezerrel többet, mint egy évvel korábban, a kérelmek száma azonban még elmaradt a 2019-es szinttől – tájékoztatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) hétfőn az MTI-t. A kamara adatai szerint az elrendelt végrehajtások száma több mint 8 százalékkal nőtt tavaly: 370 ezer végrehajtás indult fizetési meghagyás alapján. A MOKK kiemelte: a fizetési meghagyások kibocsátásának túlnyomó többségét a követeléskezelők és a közszolgáltatást nyújtó társaságok, például tömegközlekedési és közműcégek, valamint mobilszolgáltatók kezdeményezték. Tavaly csökkent azok aránya, akik vitatták a követelést:…

Tovább olvasom

A múlt hónapban 7,4 százalékkal drágultak az árak

2021. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett a legnagyobb mértékben. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek, 2021-ben pedig átlagosan 5,1 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest. 12 hónap alatt, 2020. decemberhez viszonyítva: Az élelmiszerek ára 8,0, ezen belül az étolajé 26,8, a liszté 23,7, a margariné 22,8, a kenyéré 15,2, a baromfihúsé 13,4, a tejé 12,1, a péksüteményeké 11,6, a munkahelyi étkezésé 9,9, az éttermi étkezésé 9,6 százalékkal nőtt. A…

Tovább olvasom