Hatalmasat lendült Borsod ipara és gazdasága az utóbbi tíz évben

Megosztás

Korábban sereghajtó volt a megye, ma már azonban az ország ipari kibocsátásának 8,5 százalékát adja a térség.

2010 és 2019 között az országos növekedési ütemet meghaladó beruházások jellemezték Borsod megyét, a beruházások volumenváltozása ebben az időszakban 182,5 százalékos volt, szemben az országos átlaggal, ami 76,1 százalék volt – írja a Portfolio.hu.

Korábban a Bosch volt a domináns, nagy foglalkoztató, azóta azonban két jelentős autóipari beruházás is történt: tavaly ősszel a Chervon Auto kínai járműipari vállalat új gyárának alapkövét fektették le, amely egy 17,5 milliárd forintos beruházás, idén márciusban pedig már át is adták az Arago Green Technologies Kft. közel 10 milliárd forintból, csaknem négymilliárd forintos kormányzati támogatással felépített autóipari pótalkatrész-gyárát a megyeszékhelyhez közeli Sajókeresztúron.

Bár ezek a számok is impozánsak, az elmúlt évek legnagyobb befektetései még csak nem is az autóiparhoz köthetőek: 48 nagy, kiemelt beruházás valósult meg az elmúlt 6 évben, több mint 1000 milliárd forint értékben – mondta a Portfolio-nak Bánné dr. Gál Boglárka a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.

A közgyűlési elnök szerint a beruházások közül kiemelkedik többek között a Mol Petrolkémiai Zrt. 65 milliárdos propilénüzeme Tiszaújvárosban; a BorsodChem Zrt. 80 milliárd forintos beruházással három üzemet is létesített; a Linde Gáz Magyarország Zrt. új levegőbontó üzemet létesít Kazincbarcikán 14,14 milliárd forintos beruházással.

Nem túlzás kijelenteni, hogy az elmúlt bő tíz évben sereghajtóból Magyarország egyik gazdasági motorja lett Borsod-Abaúj Zemplén megye, amely MA AZ ORSZÁG TELJES IPARI KIBOCSÁTÁSÁNAK 8,5 SZÁZALÉKÁT ADJA.

Forrás és további részletek: Portfolio.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek