Mint arról néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk, közel 700 000 forint értékben igényelt fotós és videós eszközöket Csöbör Katalin, hogy hatékonyabban tudja ellátni képviselői munkáját. Most arra keressük a választ, hogy szükségesek-e a felszerelések, és a profi szakemberek az eredményes képviselői munkához. Való igaz, hogy a képviselő feladatai közé tartozik az is, hogy tájékoztassa a választókat a térséget érintő fejlesztésekről, beruházásokról és úgy általánosságban véve az elvégzett munkájáról. Azonban meg kell említenünk, hogy a szóban forgó eszközök prémium kategóriájúak. Nyilvánvaló, hogy a képviselők tájékoztatási kötelezettsége nem igényel ilyen professzionális…
Tovább olvasomCímke: fotó
Európába menekült a híres, zöld szemű „afgán lány”
A National Geographic fotójáról elhíresült zöld szemű „afgán lány” megérkezett Olaszországba – írja az olasz kormány bejelentése alapján az MTI. Mario Draghi kormányfő hivatala jelentette be, hogy Olaszország szervezte meg Sarbat Gula kimenekítését, miután a tálib hatalomátvétel után a nő segítséget kért Afganisztán elhagyásához. Az olasz kormány a beilleszkedésben is támogatja majd. Sarbat Guláról 1984 decemberében készítette Steve McCurry amerikai fotós a National Geographic magazin címlapján megjelent, híressé vált fényképet, az Afgán lányt, ami miatt az „afganisztáni háború Mona Lisájaként” is emlegették őt. Az akkor 12 éves, zöld szemű lányt…
Tovább olvasomÉlő adventi kalendáriummá változik Magyarország
Egy zárt facebook csoportban indult el az a solymári kezdeményezés, melynek lényege, hogy december 1. napjától egészen szentestéig, azaz december 24-ig a településen minden nap legalább egy újabb ablakon jelenjen meg kivilágítva a hónap napját jelző szám, akárcsak egy adventi naptáron, ahol minden nap egy újabb ablak nyílik ki. A kezdeményezés már az első évben nagy sikert aratott, az évek előrehaladtával pedig olyan napok is előfordultak, amikor egyszerre négy ablakot is megkereshettek a solymáriak. Merthogy a játék lényege ebben rejlik. Az ablakok pontos helye nincs előre megadva, azt az érdeklődőknek kell megkeresni.…
Tovább olvasomÚjabb kép került elő Farkas Péter Barnabásról, amit már nem nagyon lehet kimagyarázni
Újabb karlendítősnek látszó fotó jelent meg Farkas Péter Barnabásról, Ózd jobbikos alpolgármesteréről, aki a korábbi fényképről azt mondta, csak a társainak integet a felvételen, minden más aljas rágalom. Azonban a most előkerült kép, ami ugyanott, a lengyel holokausztmúzeumnál, náci felirat előtt készült még kevésbé emlékeztet egy sima integetésre. Farkas a múlt héten azután sem lépett vissza az előválasztáson való indulástól, hogy náci karlendítésre emlékeztető kép került róla nyilvánosságra. A Nap Híre nevű, ATV-hez közeli oldalon hétfőn publikált újabb felvétel láthatólag ugyanazon az alkalmon készült, mint az előző fénykép, a lengyelországi holokausztmúzeumnál, ahol Farkas…
Tovább olvasomA karlendítés miatt nem támogatja tovább a Momentum Farkas P. Barnabást az előválasztáson
A nácinak tűnő karlendítés miatt a Momentum nem támogatja tovább Farkas Péter Barnabást az ózdi előválasztáson, áll a Momentum közleményében. Azt írják: „A Momentum az antiszemitizmus semmilyen formáját nem tolerálja, így nem tudunk olyan személlyel értékközösséget vállalni, aki ilyen jelképeket használ. A Momentum elhatárolódik Farkas Péter Barnabástól és az ellenzéki előválasztáson nem támogatja a továbbiakban a kampányát.” Farkas Péter Barnabás a Borsod 3 választókerületben indult az előválasztáson a DK, LMP, Momentum és az MMM támogatásával az MSZP-s Kiss Sándorral szemben, akit a Párbeszéd támogat. Az említett kép egyébként 2018-ban, egy…
Tovább olvasomOnline galériában csodálhatjuk meg az ország legjobb fotósainak munkáit
Online kiállítás indult a Magyarország 365 fotópályázat legjobb képeivel. Kivétel nélkül azt bizonyítják, hogy Magyarország tele van gyönyörű helyekkel, időtálló épületekkel és életerős közösségekkel. A Magyarország 365 fotópályázatot 2019-ben hirdette meg a kormány. Kaiser Ottó fotográfus, a fotópályázat zsűrijének elnöke korábban elmondta: a kiírás célja, hogy magas színvonalú fotók segítségével mutassa be Magyarország természeti és tárgyi értékeit, ünnepeit és mindennapjait, mindazt, amire a pályázók büszkék a hazájukban. Az alkotásokat a fotopalyazat.magyarorszag.hu oldalon lehet megnézni. Kiemelt kép: Szerencsi Gábor: A fennsík vadásza
Tovább olvasomIlyen volt a péntek esti filmvetítés a Szinva Teraszon | fotó
Az LMP és a Borsod24 közös filmvetítést tartott a Szinva Teraszon. Az ingyenes rendezvényen Karácsony Gergely előválasztási képviselőjelölt is beszédet tartott a Leonardo diCaprio rendezésében készült Özönvíz előtt című dokumentumfilm vetítése előtt. Mint ahogyan a film témája, úgy a megnyitó beszélgetés is a klímaválságról szólt. A helyszínen Répási László fotós készített remek képeket:
Tovább olvasomAz Orbánnal fotózkodó vőlegény cáfolta, hogy ő lenne az MNB reklámjában
A vasárnapi videón az látszik, hogy az éppen a kültéri maszkviselés eltörlését bejelentő miniszterelnök belefutott egy ifjú párba, akik épp esküvői fotózáson voltak a Budai Várban. Orbán gratulált nekik, és mondott egy-két poént a borotválatlanságáról és a pörkököltszaftos ruhájáról. Ezután elkezdett terjedni a neten, hogy a spontánnak beállított jelenet valójában nem is annyira spontán, az azon szereplő ifjú pár pedig fizetett statiszta. A gyanúnak egy reklámfotó adta az alapot, a Magyar Nemzeti Bank ugyanis egy hasonló fiatal párral mutatott be reklámot korábban. Az elméletet a videóban szereplő férfi cáfolta meg a saját…
Tovább olvasomA szocialista Magyarország bűnei: Az avasi háromszoros gyermekgyilkos és más esetek
A ritkanlathatotortenelem.hu huszonnégy fotót tett közzé az MTI Fotóarchívumából, amik a szocialista Magyarország nagy port felvert bűnügyeihez köthetőek. A fotók mellett a hátborzongató bűnesetekről is mesél a szerző, köztük egy horrorba illő miskolci esetet is: Egy felfoghatatlanul rettenetes eset, ami a maga idejében felborzolta a közvéleményt. Kohányit elhagyta a felesége, ezért bosszúból lakhelyükön – a miskolci Avas-lakótelepen -, egy tízemeletes ház tetejéről egymás után dobta le három gyermekét, akik szörnyethaltak. Kohányit felakasztották Miskolcon, ezzel az utolsó kivégzett lett Borsod megyében. Az olvasók figyelmébe ajánljuk az eredeti írást is, amit ezen…
Tovább olvasomHavazott Kékestetőn – fotók
Havazott Kékestetőn, amiről az MTI közölt egy képsorozatot. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint jövő héten éjjelente több helyen fagypont alatt lesz a hőmérséklet, és napközben is hűvösebb lesz. Hétfőn napközben 14-20 fok várható, éjjel viszont -5 és 3 fok között lesz a hőmérséklet. Kedden erősebb lehűlés jön, 3-8 fok közötti napközbeni maximummal. Szerdán és csütörtökön napközben 6-12 fok várható, éjjel viszont több helyen -5, -6 fok is lehet. Pénteken maradnak az éjjeli mínuszok, napközben viszont melegszik a levegő, 12-17 fok is lehet. Jövő szombaton pedig 14-19 fok várható.
Tovább olvasom