Borsodnádasdon újra beindult a járvány, számos fertőzött és elhunyt is van

A harmadik hullám még kevésbé kíméletes, mint az első kettő volt. Megyénket sem kíméli a koronavírus. Borsodnádasd önkormányzata saját Facebook-oldalán tette közzé a nem túl szívderítő adatokat és kéréseket. „Tisztelt Lakosság! Az elmúlt időszakban sajnálatos módon településünkön is újra felütötte fejét a koronavírus járvány, a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik. Jelen ismereteink alapján 25-30 fő felett van az aktív esetek száma és sajnos már áldozatokról is tudunk. Az országos média naponta, szinte folyamatosan közli az óvintézkedéseket, szigorításokat. Nyomatékosan megkérünk mindenkit ezek betartására! Mint ismeretes, már közterületen is kötelező a maszk használata,…

Tovább olvasom

Negatív csúcs közelében a napi elhunytak száma, felfutóban a járvány – Borsodban is nő a fertőzöttek száma

Sajnos az adatok egyelőre semmi jóval nem kecsegtetnek, közel 180 a kedden koronavírusban elhunytak száma, a pozitív tesztek aránya majdnem 20%-os. Egy nap alatt 179 koronavírusos beteg halt meg Magyarországon az operatív törzs szerdai jelentése szerint. A december 5-i csúcson 193 volt az áldozatok száma. (444.hu) 5653 új fertőzöttet azonosítottak, ami megfelel az elmúlt hét napi átlagának. A piros vonalon látszik, hogy a fertőzési görbe szinte elérte a második hullám csúcsát. A tesztek 19 százaléka, vagyis közel minden ötödik teszt pozitív. Tovább emelkedett a kórházban ápolt fertőzöttek száma is: 8348.  Közülük…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: 800 fölött a lélegeztetőgépen lévők, átlépte az egymilliót a beoltottak száma

2696 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 468 713 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – számolt be szokásos napi összegzőjében a koronavírusról tájékoztató kormányzati honlap hétfőn. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 988 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 336 744 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 115 981 főre emelkedett. 7924 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 806 -an vannak lélegeztetőgépen. A koronavirus.gov.hu szerint „az oltási program rendben, ütemezetten zajlik”, közel 400 ezer regisztrált idős oltását…

Tovább olvasom

Továbbra is ijesztően magas számok a harmadik hullámban, rengeteg az új fertőzött és az elhunyt

Szombaton ennél jóval kevesebb új fertőzöttet szoktak regisztrálni, de most még a hétvége sem hozott csökkenést. Egyelőre csak remélhetjük a lassú javulást, Borsodban az átlagnál kisebb mértékben növekedett a fertőzöttek száma. Szombaton 6201 az új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 466 017 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – olvasható a kormányzati tájékoztató oldalon. Eddig összesen 3 850 623 tesztet végeztek, az elmúlt napon a tesztek 18,3 százaléka lett pozitív. Elhunyt 108 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 873 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan…

Tovább olvasom

Durva rekord a járványban: először 7000 fölött a napi új fertőzöttek száma

7 269 új koronavírus-fertőzöttet találtak az elmúlt 24 órában Magyarországon – derült ki a kormányzati oldal tájékoztatásából. Mint arra a 444.hu rámutatott: soha nem jelentettek ennyi új covidost egy nap alatt (a korábbi rekordot a második hullám csúcsa, a november 29-én diagnosztizált 6 819 fertőzött jelentette). Ezzel a járvány kezdete óta összesen 459 816 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 146 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 765 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 333 045 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 111 006 főre emelkedett. 7243 koronavírusos beteget…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: Egyre többen kórházban, 136 újabb elhunyt

Ismét 4000 fölött van az új fertőzöttek száma: az elmúlt 24 órában 4211 új fertőzöttet azonosítottak, így a járvány kezdete óta 439 900 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a Telex a koronavirus.gov.hu portál tájékoztatása alapján. Meghalt 136 beteg, az elhunytak száma velük 15 324 főre emelkedett. Már 326 215-en gyógyultak meg, de az aktív fertőzöttek száma is emelkedett: 98 361 főre. Az elmúlt 24 órában 25 723 tesztet végeztek. 6367 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 622-en vannak lélegeztetőgépen – számolt be szerdán az elmúlt 24 óra adatairól…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: 130-ra ugrott a halottak száma, egy 16 éves lány az eddigi legfiatalabb áldozat

2764 az új fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában, ezzel a járvány kezdete óta összesen 435 689 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon. Elhunyt 130, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 188 főre emelkedett – olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon. A gyógyultak száma jelenleg 324 202 fő, de az aktív fertőzöttek száma is 96 299 főre emelkedett. 6071 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 581-en vannak lélegeztetőgépen. Egy nappal korábban 4326 embernél mutatták ki a fertőzést. Meghalt 84, többségében idős, krónikus beteg. Kórházban 5679 koronavírusos beteget ápoltak, közülük…

Tovább olvasom

A polgármester elismeri, Tiszaújváros komoly bajban a járványt tekintve

A fertőzöttek száma meredeken emelkedik, oltóanyag pedig csak nagyon kevés áll rendelkezésre. Dr. Fülöp György polgármester saját Facebook oldalán ismertette a nem túl szívderítő helyzetet. Kedves Tiszaújvárosiak! A helyi járványügyi statisztika sajnos meredek emelkedést mutatott az elmúlt egy héten: a hivatalos tájékoztatás szerint újabb 54 tiszaújvárosi fertőzöttet regisztráltak, 16 beteget pedig kórházban ápolnak a tüneteik súlyossága miatt. A fertőzöttek zömében fiatal felnőttek és gyerekek; a többségüknél sajnos komoly tüneteket okoz a koronavírus-fertőzés. Örömhír, hogy 11 főt gyógyultnak nyilvánítottak, így jelenleg 87 aktív esetről van tudomásunk. A számadatok mellett az alábbiakról…

Tovább olvasom

Komoly gond, hogy már 40-50 éves embereket vág kórházba a koronavírus, akiknek nincs is alapbetegségük

A járvány eddigi legdurvább következménye, hogy már nem beszélhetünk arról, hogy csak az időseket, csak a krónikus betegeket dönti le vészesen a Covid, hanem teljesen egészséges negyveneseket is. Erről Szlávik János beszélt. Durván lecsökkent a kórházba kerülők átlagéletkora az utóbbi időszakban. Az utóbbi hetekben azt figyelték meg, hogy csökken a koronavírus-fertőzés miatt kórházba kerültek átlagéletkora. Gyakrabban találkoznak 40-50 éves emberekkel, akiknek nincs semmilyen alapbetegségük, mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az állami médiának.  Szombaton már több mint 5200 fertőzöttet ápoltak kórházban, ami a január eleji szintnek felel meg.…

Tovább olvasom

Megint közel 5000 új fertőzött, a népegészségügyi központ a plázák bezárását és teljes digitális oktatást javasol

Hasonló bezárások küszöbén állunk, mint tavaly ilyentájt. Az adatok nem jók, nagyon sok a napi új fertőzött és elhunyt, a Nemzeti Népegészségügyi Központ drasztikus lépésekre kéri a kormányt a járvány hatékony megfékezésének érdekében. 4948 újabb embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 424 130  főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma – közölte a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 107 beteg, így az áldozatok száma 14 902 főre emelkedett. A gyógyultak száma szombaton 319 691, az aktív fertőzötteké 89 537. Kórházban 5282 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 482-en vannak lélegeztetőgépen. Kórházban 255-el, lélegeztetőgépen 31-el többen vannak, mint egy…

Tovább olvasom