Rossz nézni: felrobbant az okosóra a kislány kezén, csúnya égési sérüléseket okozott

Ami elektromos, az fel is robbanhat, így is történt a szerencsétlen kínai kislánnyal. A 4 esztendős Jiji kézfején bőrátültetést kellett végezni a sebek miatt. Még vizsgálják, hogy az óra minek a hatására robbant ekkorát. Egy kínai kislány harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, miután a csuklóján viselt okosórája eddig tisztázatlan körülmények között felrobbant. A Yahoo News Australia szerint az incidens játék közben történt: a 4 éves Jiji egyik unokatestvérével játszott a lakás egy pontján, amikor a készülék füstölni kezdett. A beszámolók szerint a gyermek nagymamája is hallotta, amint a tőle nem messze lévő szobában egy…

Tovább olvasom

Szétrobbant egy repülőgép hajtóműve a felszállás után – videó

Csodálatos érzés lehetett a repülő utasaként azzal szembesülni, hogy a gép már a levegőben van, néhány méterrel mellette pedig éppen szétrobban a repülő hajtóműve. Repülőgéproncsok hullottak Denver egyik elővárosára szombaton, miután a United Airlines amerikai légitársaság egyik utasszállító gépének meghibásodott hajtóműve nem sokkal a felszállás után szétrobbant. A pilóták visszafordultak a denveri nemzetközi repülőtérre, ahol kényszerleszállást végrehajtva biztonságban letették a gépet – számolt be az MTI. A szövetségi légi közlekedési hatóság (FAA) közleményben tudatta, hogy a 328-as járaton Honoluluba induló, Boeing 777-200 típusú gép pilótái nem sokkal a felszállást követően észlelték a…

Tovább olvasom

Brutális robbanással megsemmisült egy üzemanyagszállító, további 500 járműnek lett annyi – videó

A végeredmény olyan lett, mintha egy durva háború közepén lennénk. Több mint 500 jármű gyulladt fel az afganisztáni-iráni határon szombat délután, miután felrobbant egy üzemanyag-szállító kamion, írja a CNN. A robbanás Iszlám Kala vámhivatala mellett történt, Afganisztán nyugati részén. Még egészen távolról is látni lehetett a magas lángokat és az azt körülvevő vastag fekete füstfelhőt. A robbanás miatt legalább 17 ember sérült meg, őket kórházba szállították, további áldozatokról pedig nincs hír. „Mindenki rettegett, menekültek, de az autók ottragadtak” – modnta egy szemtanú a TOLO News afgán hírügynökségnek. Károk csak az afganisztáni…

Tovább olvasom

Durva: hatástalanítás közben robbant fel az eddigi legnagyobb második világháborús bomba – videó

Ennyi évvel a világégés után is még rengeteg fel nem robbant bomba rejlik a folyók mélyén és a földekben. Megtalálták az eddig ismert legnagyobbat, a hatástalanítás azonban nem teljesen a tervek szerint alakult. A gigantikus robbanást pedig fel is vették a kamerák. Bár a második világháború 75 évvel ezelőtt véget ért, a mai napig találni olyan bombákat, amelyek nem robbantak fel a harcok során. Ezek mérete eltérő, de a leggyakrabban kézigránátra vagy repülőgépből ledobott robbanószerkezetre bukkannak. Lengyelországban a Reuters szerint egy, a brit királyi légierő által ledobott tallboy típusú bombát találtak Świnoujście…

Tovább olvasom