Szétrobbant egy repülőgép hajtóműve a felszállás után – videó

Megosztás

Csodálatos érzés lehetett a repülő utasaként azzal szembesülni, hogy a gép már a levegőben van, néhány méterrel mellette pedig éppen szétrobban a repülő hajtóműve.

Repülőgéproncsok hullottak Denver egyik elővárosára szombaton, miután a United Airlines amerikai légitársaság egyik utasszállító gépének meghibásodott hajtóműve nem sokkal a felszállás után szétrobbant. A pilóták visszafordultak a denveri nemzetközi repülőtérre, ahol kényszerleszállást végrehajtva biztonságban letették a gépet – számolt be az MTI.

000 93G623

A szövetségi légi közlekedési hatóság (FAA) közleményben tudatta, hogy a 328-as járaton Honoluluba induló, Boeing 777-200 típusú gép pilótái nem sokkal a felszállást követően észlelték a jobb oldali hajtómű meghibásodását. A United Airlines közölte, hogy a gép 231 utasa számára helyet biztosítanak a hawaii fővárosba induló következő járataikon.

A médiában megszólalt annak a háznak a tulajdonosa is, amely mellé becsapódott a hajtómű egy darabban lezuhanó, mintegy négy és fél méter átmérőjű karimája.  Kirby Klements szerint az apróra zúzódott roncsdarabok még hosszú percekig hullottak a környékre. Az előzetes információk alapján az országos közlekedésbiztonsági hatóság megkezdte a baleset vizsgálatát.

A nyaralni induló utasok utólag szörnyű megpróbáltatásokról számoltak be. A repülőgép már majdnem elérte az utazómagasságot, és éppen a kapitány beszélt az utasokhoz, amikor robbanás rázta meg az utaskabint hatalmas villanás kíséretében. A gép ezt követően hevesen rázkódni kezdett.

Azt hittem, végünk van

– mondta el az egyik utas, David Delucia. A robbanást a földön is hallották az incidensről beszámoló tanúk. Tyler Thal éppen sétálni indult a családjával, amikor észrevette a szokatlanul alacsonyan szálló gépet, és elővette a telefonját, hogy videófelvételt készítsen. Ezután következett be a robbanás, de a gép folytatta útját.  Ezen a Facebookra feltöltött videón látszik, hogy a gép hajtóműve teljesen lángba borult. (Index.hu)

Kapcsolódó cikkek