Dr. Simon Gábor a legesélyesebb jelölt Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es választókerületében a fideszes Csöbör Katalinnal szemben. A közvéleménykutatásból kiderül az is, hogy a pártalkuk csak másodlagosak a választók számára, elsősorban a jelölt személye a döntő a választásukban. A Publicus intézet kutatása úgy találta, hogy a kormányváltást akarók 46 százaléka egyetlen szempont alapján dönt: nevezetesen kit tart képesnek arra, hogy kiüsse a Fidesz emberét.Ám akad egy hasonlóan fajsúlyos szempont, nevezetesen, hogy mit lehet tudni a jelölt eddigi helyi munkájáról és politikai teljesítményéről – az ellenzék híveinek 38 százaléka ez alapján dönt. A…
Tovább olvasomCímke: felmérés
A fiatalok több mint fele úgy gondolja, hogy nincs jövője az emberiségnek
Rendkívül sötétnek látják a jövőt a fiatalok a klímaváltozás miatt – derül ki az angliai Bath-i Egyetem és öt másik felsőoktatási intézmény közös, globális felméréséből. A kutatás eredményeit összegző BBC nyomán itthon a HVG emelte ki, hogy 60 százalék közelében van azok száma, akik aggódnak, vagy különösen aggódnak; 45 százaléknál többen vannak, akiknek a mindennapi életét is befolyásolja ez az aggodalom; 40 százalék körül vannak, akik ezért talán gyereket sem vállalnának; 75 százalék szerint ijesztő a jövő; 56 százalék szerint az emberiségnek befellegzett. Utóbbit a kormányzatok inkompetenciájával kötik össze, valamint azzal, hogy nem cselekszenek…
Tovább olvasomEgy felmérés szerint a legtöbben az állami támogatásokért kötnek házasságot
Az embereknek csak a harmada házasodik szerelemből, a többieket jobbára az állami támogatások érdeklik – derült ki az OTP Bank megbízásából készült kutatás eredményeiből, amit a HVG is közölt. A felmérést a Pulzus Kutató Intézet végezte 2021 júliusa és augusztusa között. 450 embert kérdeztek meg, a kutatás reprezentatív országosan, nemek szerint és településtípusra, iskolai végzettségre nézve. Olyanokat kérdezve a házasságban fontos szempontokról, akik legalább 6 hónapja párkapcsolatban élnek, ezt az eredményt kapták: 62 százalék az állami támogatások és kedvezmények miatt házasodik; 38 százalék gyerek miatt is házasodik; és 29 százalék akar a család és…
Tovább olvasomLesújtó felmérés: a magyarok több mint harmada antiszemita
A Medián friss felmérése alapján a magyar társadalom egészében jelen van az antiszemitizmus, a felnőtt lakosság 36 százaléka tekinthető antiszemitának, 56 százaléka pedig úgynevezett kognitív antiszemitának – tudósított az erről tartott sajtótájékoztatóról a Telex.hu. Van még mit tenni a jelenséggel szemben – jelentette ki az MTI tudósítása szerint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke. Heisler András azt mondta, a zsidó közösségen belüli félelmek léteznek, de Magyarországon ma nincs olyan antiszemitizmus, amelyből „direkt módon” következnének ezek a félelmek. Ez azt jelenti, hogy nincsenek fizikai atrocitások, ezért Magyarország ebben a tekintetben jobb…
Tovább olvasomEgy friss felmérés szerint a magyarok 56 százaléka elfogadó a melegekkel szemben
Az RTL Magyarország megbízásából a Závecz Research által 2021 júniusában végzett a homoszexualitás megítélésével kapcsolatos felmérésből kiderül, hogy a válaszadók többsége, mintegy 56 százaléka elfogadó a melegekkel szemben – közölte a csatorna. A személyes megkérdezéssel, 1000 fős mintán végzett, az ország 18 éves és annál idősebb felnőtt lakosságát életkor, nem és iskolai végzettség szerint reprezentáló kutatás sokakat talán meglepő eredménnyel zárult. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a magyar felnőtt társadalom többsége elfogadó a melegekkel szemben. A megkérdezettek homoszexualitáshoz való viszonyában számos tényező is nagy szerepet játszik, például a válaszadók életkora, iskolai…
Tovább olvasomEgy magyar felmérés szerint a Sinopharm vakcinával oltottak negyedénél nem alakult ki védettség
Összesen 1760 fő eredményét értékelték ki, akik önkéntesen jelentkeztek tesztelésre. A főváros még június végén biztosított tizenkilencezer ingyenes antitest-tesztet a 60 év feletti budapestiek ellenanyagszintjének mérésére, később újabb ezer ingyenes antitest-vizsgálatot ajánlott fel a főváros a budapestieknek. Ennek jöttek meg az eredményei – – számolt be a 24.hu. Fontos leszögezni, hogy a minta nem reprezentatív, mivel nem véletlenszerűen választották ki a résztvevőket, illetve nem alkalmaztak súlyozást sem Az AstraZeneca, a Janssen és a Moderna vakcinájával oltott résztvevőknél 100 százalékban jelen volt az IgG antitest. A Pfizer/BioNTech-vakcinánál 99,25 százalékos, a Szputnyik V-vakcinánál…
Tovább olvasomTízből nyolc magyar tartja az éghajlatváltozást nagyon súlyos problémának
Az európaiak az éghajlatváltozást tekintik a legsúlyosabb problémának. A megkérdezettek közül 10-ből több mint kilencen (93 százalék) súlyos, és csaknem nyolcvan (78 százalék) nagyon súlyos problémának tartják az éghajlatváltozást – derült ki az Eurobarometer felméréséből, amit hétfőn tettek közzé. Természetesen Magyarországról is voltak válaszadók, kiderült, nálunk 81 százalék gondolja úgy, hogy az éghajlatváltozás nagyon súlyos probléma. A közvélemény-kutatásnak azon kérdésére, hogy mi a bolygónk jövőjét érintő legsúlyosabb probléma, a felmérésben részt vevők több mint negyede (29 százalék) válaszként vagy a klímaváltozást (18 százalék), a természet állapotának romlását (7 százalék), vagy a szennyezés okozta…
Tovább olvasomÁtfogó felmérés készült a magyar hírfogyasztási szokásokról
Éles a különbség az ország egyes csoportjai között a médiafogyasztási szokásokat illetően – derült ki a Republikon Intézet elemzéséből, amelyet a Bige László milliárdos által megrendelt és a Závecz Research által készített nagymintás, 5000 fős reprezentatív közvélemény-kutatás alapján végeztek. A közös kutatás megállapította, hogy bár a politikai hovatartozás jelentős hatással van arra, hogy milyen információ jut el hozzánk és hogyan, de a politikai ellentét mégsem tudja felülírni a társadalmi helyzetünkből fakadó sajátosságokat a magyar társadalom médiafogyasztásával kapcsolatban. Megfigyelhető a trend, hogy a budapestiek és a diplomások saját bevallásuk szerint nem tévécsatornák…
Tovább olvasomFelmérés: továbbra is a tv-ből tájékozódnak a legtöbben Magyarországon
Ez derül ki a Republikon Intézet elemzéséből, amelyet Bige László milliárdos rendelt meg, és amelyet a Závecz Research Intézet készített el egy 5000 fős reprezentatív mintán – írja a Telex.hu. A Magyarnarancs.hu-n megjelent elemzés szerint önbevallás alapján a televíziók közül az RTL Klub hírműsorait nézik a legtöbben, a második legnépszerűbb pedig a TV2. A válaszadók kevesebb mint a fele – 46 százalék – mondta azt, hogy legalább heti egyszer nézi a közmédia hírműsorait. Ami érdekes, hogy a megkérdezettek alig több mint fele, mindössze 56 százaléka olvas híreket az interneten. Akik viszont olvasnak,…
Tovább olvasomEnnyien neteznek az idősek közül Magyarországon és az EU-ban!
Egyre jobban növekszik a 65 év felettiek körében is az internethasználat az Európai Unió országaiban, hazánk jelenleg a középmezőnyben foglal helyet, derül ki mindez az Eurostat közelmúltban közzétett adataiból. A felmérésben a különböző korcsoportok internetezési szokásait vizsgálták. A 2020-as év adatait a korábbi évek adatsoraival összehasonlítva megfigyelhető a növekvő tendencia, melyet a COVID-19 járvány kitörése és a válaszlépésként adott lezárások sora tovább erősített, mivel sokan kényszerültek rá, hogy így tartsák a kapcsolatot szeretteikkel, intézzék ügyeiket, vagy éppen szórakoztassák magukat. 2020-ban az EU-ban, a 16-74 év közöttiek 88%-a internetezett az utolsó…
Tovább olvasom