A lengyel miniszterelnök Magyarországra látogatott, majd Orbánnal közös nyilatkozatot tettek a vétóról

Sajtótájékoztatót tartott és közös nyilatkozatot adott ki Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. A dokumentum több pontban tárgyalja a uniós vétójog alkalmazásának szándékát a két állam részéről. Mivel a vitás kérdéseket nem tudták júniusban lezárni, ezért Orbán Viktor szerint adtak egy esélyt a német elnökségnek és maguknak arra, hogy összhangot teremtsenek a különböző tagállami felfogások között a válságkezelés terén. Ennek az összhangnak a megteremtése azonban nem sikerült, mert továbbra is napirenden van az a javaslat, ami „a válságkezelést a joguralomról szóló kérdéssel” összeköti – mondta Orbán Viktor. „Nem a jog uralmát,…

Tovább olvasom

Hamarosan jelezni kell a gyártóknak az eletronikai árucikkek várható élettartamát

Az Európai Unió hamarosan kötelezheti a gyártót arra, hogy külön címkén, egyértelműen és világosan tüntesse fel a csomagoláson a szervizelésre vonatkozó legfontosabb információkat. Az Európai Parlament nemrég 395 igen, 94 nem és 207 tartózkodás mellett megszavazta a Right to Repair (Javításhoz való jog) elnevezésű határozatát, amelynek köszönhetően a termékekre a jövőben olyan matrica kerülhet majd fel , ami jelzi a várható élettartamot és a javíthatóság mértékét is. Az Európai Bizottság feladata lesz, hogy kidolgozza a részleteket és bevezesse az új jelölést A jelölés segít majd eligazodni a vásárlóknak, és megóvni…

Tovább olvasom

Az Európai Bíróság kimondta, hogy jogellenes a Stop Soros törvénycsomag

Tárgyalást tartott Strasbourgban az Európai Bíróság az úgynevezett Stop Soros törvénycsomagról. A cél többek között annak kiderítése, hogy összeegyeztethető-e az uniós joggal a civil szervezetek kriminalizálása, akik a menedékkérőknek nyújtanak humanitárius segítséget. Az eljárást az Európai Bizottság indította, alapvetően két területen ítélték meg úgy, hogy a magyar jogszabály ellentétes az uniós joggal. A Bizottság szerint: A biztonságos tranzitország jogi intézménye sérti a közösségi jogot, mert jogellenesen teszi elfogadhatatlanná a menedékkérelmet, Jogellenesen korlátozza a magyar hatóság a menedékkérők számára tanácsadást és segítséget nyújtó személyek tevékenységét és emiatt korlátozza a menedékkérők nemzetközi…

Tovább olvasom

Ha lassítani akarjuk a hőmérséklet-emelkedést, gyorsan el kell felejtenünk a földgázt

Ha az EU el szeretné érni a klímacélokat, akkor a villamosenergia-hálózatokat kellene fejlesztenie, és ennek a költségei is jelentősen csökkenthetők, ha figyelembe veszik a helyi megújuló energiaforrásokat, ráadásul egyre csökken az igény a földgázra, 2050-re pedig teljesen el is tűnhet – állapította meg az Artelys energiaügyekkel foglalkozó kutató az új jelentésben. Nagyon eltérőek a vélemények arról, hogy reálisan milyen erőforrásokra tudna és kellene támaszkodnia az EU-nak ahhoz, hogy globálisan 1,5 fok alatt tudják tartani a hőmérséklet-emelkedést, amennyiben szeretne eleget tenni a párizsi klímaegyezményben foglaltaknak. A Climate Transparency múlt heti jelentése pedig arra hívta fel…

Tovább olvasom

Újságíró tört be az EU védelmi videokonferenciájára

Egy holland újságírónak sikerült belépnie az EU védelmi minisztereinek bizalmas videókonferenciájára. Daniel Verlaan, a hollandiai RTL munkatársa az után csatlakozott a megbeszéléshez, hogy a holland védelmi miniszter véletlenül közzétette a bejelentkezési adatok egy részét a Twitteren – írja a BBC. A láthatóan megilletődött tech újságíró integetni kezdett, miután rájött, hogy beengedték a videókonferenciára. – Tudja, hogy ez titkos konferencia ? – vonta kérdőre a riportert Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. – Igen, igen, bocsánat. Újságíró vagyok Hollandiából. Sajnálom, hogy félbeszakítottam a konferenciáját – válaszolta Verlaan a tisztviselők derültségére. –…

Tovább olvasom

Putyin meghosszabbította az EU-val szemberni élelmiszerstoppot

Az embargót, amely az Európai Unió tagállamait sújtja a leginkább, a Krím félsziget megszállása után Oroszország ellen bevezetett EU-szankciókra válaszul rendelte el Moszkva még 2014-ben. Az EU nem ismeri el a Krím félsziget Oroszország általi annektálását, egyszersmind a nemzetközi jog megsértéseként értékeli, és elítéli, hogy Moszkva támogatja a kelet-ukrajnai szeparatistákat. Az EU hathavonta felülvizsgálja az Oroszországgal szembeni szankciókat, utoljára idén június végén hosszabbították meg azokat. A korlátozások érzékenyen érintették az orosz gazdaság számos szektorát, és az olajárak esésével együtt hozzájárultak az orosz gazdaság olyan hosszú ideje tartó recessziójához, amelyre nem…

Tovább olvasom

Orbán áprilisban „ösztönösen ellenezte a EU-s hitelfelvételt”, Orbán vezetésével most Magyarország 900 milliárdnyi hitelt vett fel

Valóban „kiváló” helyzetben hazánk, az orbitális méretű orosz és a hatalmas kínai hitelfelvétel után az Európai Uniónak is adósai lettünk. Unokáink is fizetni fogják. Orbán Viktor tíz éven át sulykolta belénk, hogy az EU-s hitelek pénzügyi csapdák, ami csak az Uniónak és Soros Györgynek kedveznek a kamatok miatt. Most pedig felvettünk 30 évre egy újabb hatalmas hitelt, mi változott meg a miniszterelnökben? Orbán Viktor a péntek reggeli Kossuth Rádió-interjúban – amellett, hogy Soros György szerinte a világ legkorruptabb embere – arról is beszélt, hogy a múlt héten Magyarország kint volt az EU nélkül…

Tovább olvasom

Alig esett szó a jogállamisági vitáról az EU-s csúcson

Hiába határozza meg a járvány és az azzal kapcsolatos intézkedések a mindennapokat, mégsem emiatt övezte a legnagyobb várakozás az uniós állam- és kormányfők csütörtök esti videokonferenciáját. A magyar és a lengyel kormány álláspontja az uniós költségvetés és az újjáépítési alap blokkolása kapcsán egész Európában nagyon komoly párbeszédet indított el, de az álláspontok nem közeledtek. Budapest és Varsó a jogállamisági feltételek miatt akár arra is hajlandó, hogy megvétózza az összesen 1800 milliárd eurós csomagot. Ezzel a témával kezdték a tanácskozást a tagállami vezetők, majd negyedóra múlva már a következő napirendre tértek…

Tovább olvasom

Kemény vitát folytatott Varga Judit és a BBC riportere

A BBC politikai interjúműsora, a Hard Talk vendége volt kedd este Varga Judit igazságügyi miniszter, ahol a következő uniós költségvetés és a válságkezelő csomag elindításához kötött jogállamisági feltételek magyar vétójáról kérdezte Stephen Sackur újságíró. Sackur első kérdése az Európai Unióval folytatott vitákra vonatkozott, arra volt kíváncsi, hol van abban a logika, hogy bár Magyarország tagja az európai klubnak, de mégsem hajlandó elfogadni az EU Bíróságát, értékeit és szabályait. Varga szerint, amikor csatlakoztunk a klubhoz, annak ugyanaz volt a mottója, mint ma is: egység a sokféleségben. „De ma azt látjuk, hogy a szerződéses…

Tovább olvasom

Két fontos borsodi útépítés is kap a több, mint 400 milliárdos keretből

A három fontos beruházásból kettő megyénkben történik majd, hazai és európai uniós forrásból. Azután, hogy az állami Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. kiírta a a közbeszerzést a 26-os főút Sajószentpétert és Berentét elkerülő szakaszának megvalósítására (ez lesz a 260-as főút), a napokban kormányhatározat is megerősítette a beruházás végrehajtásának fontosságát. A november 13-i Magyar Közlönyban az olvasható, hogy az említett elkerülőt, a 37-es főút Szerencs-Gesztely közötti szakaszának négysávosítását, továbbá két dunántúli útberuházást (az M6-os országhatárig történi meghosszabbítását és az M76-os Keszthely-Zalaegerszeg közötti szakaszának megépítését) 2024-ig 430 milliárd forinttal támogatja a kormány. E kötelezettségvállalása megoszlása: 2021-ben 91,7…

Tovább olvasom