Kétszer is megkerülték az EU-ban a magyar ellenállást 48 óra alatt

Úgy tűnik, egyre kevesebb dologban lesz képes vétózni Orbán Viktor, Szijjártó Péter és a magyar kormány az Unióban. Most egy nyilatkozatnál és az ukrán elnök meghívásával kapcsolatban is gyorsan lekapcsolták a magyar vétó és ellenállás lehetőségét. Nem meglepő módon, ismét csak a magyar kormány húz teljesen más irányba. Vétó volt, vagy nem volt vétó? Ezen vitatkozik a magyar külügyminisztérium a világsajtóval, egyébként Varga Judit igazságügyi miniszter helyett, akinek tárcája nem nyilatkozik az ügyről. A Bloomberg hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy a magyar kormány megvétózta, hogy az EU kiadjon egy…

Tovább olvasom

“A mai vétó a magyar külpolitika korábban még nem látott mélypontjának tekinthető”

Rendkívül kellemetlen az ország megítélését illetően, hogy hazánk megvétózta az Ukrajnának nyújtandó segélyt. Ráadásul túl nagy hatása sem lesz, mert az EU megtalálja majd a módját, hogy a támogatást eljuttathassa olyan módon keleti szomszédunknak, amihez már nem kell minden tagállam egyetértése. Mintha Magyarország jelenlegi fideszes vezetői szándékosan játszanának a tűzzel, hogy előbb-utóbb elfogyjon az EU türelme. „A mai vétó a magyar külpolitika jelentős, korábban nem látott mélypontjának tekinthető”, írja Facebook-posztjában Rácz András. Az Oroszország-szakértő szerint több súlyos probléma is van a magyar kormány keddi vétójával, többek közt az, hogy „Harmadrészt, ez a…

Tovább olvasom

Ismét Oroszországgal szembeni uniós javaslatot vétózott a magyar kormány

A brüsszeli Politico Playbook hétfői hírlevele szerint Magyarország a múlt héten megvétózott egy újabb uniós javaslatot. Az oroszok által elkövetett emberi jogok megsértésének kivizsgálására szerettek volna az ENSZ Emberi Jogi Tanácsától külön jelentéstevőt felkérni, de Magyarország ezt ellenezte. A magyar vétó azt jelentette, hogy az EU nem tudott lépni a témában, ehelyett a másik 26 uniós ország nemzeti delegációján keresztül kérte fel az előadót a feladatra. A hírlevélben természetesen arról is írnak, hogy az Európai Bizottság 7,5 milliárd euró, azaz 3000 milliárd forint elvételét helyezte kilátásba. Ez a három kohéziós operatív program esetében…

Tovább olvasom

Úgy tűnik, máris kifarolnak Orbánék az uniós vétóból, megszavazzák a szankciók meghosszabbítását

Az EU különleges szabályrendszere miatt, ahogy évek óta láthatjuk, egyetlen ország is képes sakkban tartani a teljes uniós döntéshozást. Orbán Viktor és a Fidesz pedig már sokadszorra játszaná ki ezt az ütőkártyát. Most viszont úgy tűnik, egyetlen nap alatt 180 fokos fordulatot vett a magyar kormány. Nagyon kellene a NER-nek az az EU-s pénz. Úgy néz ki, a magyar kormány 180 fokos fordulatot vett az orosz oligarchákkal szembeni uniós szankciók meghosszabbításának ügyében – legalábbis erről írt szerdán a Twitteren Rikard Jozwiak, a Szabad Európa azon újságírója, aki kedden megírta, hogy a magyar kormány…

Tovább olvasom

Szabad Európa: Magyarország megvétózta, hogy az EU elítélje egy török emberi jogi aktivista bebörtönzését

Hétfőn életfogytiglani börtönre ítélték Törökországban Osman Kavala aktivistát. Az ítélet nemzetközi felháborodást váltott ki. Az Európai Unió elítélte volna a bírósági döntést, de a Szabad Európa értesülései szerint Magyarország megakadályozta a közös kiállást. Hétfőn életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte egy török bíróság Isztambulban Osman Kavala üzletembert, emberi jogi aktivistát a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. A bíróság szerint Kavala a 2013-as Gezi parki tüntetések finanszírozásával, valamint a 2016-os puccs támogatásával próbálta megdönteni a török kormányt. Hét másik vádlottat ugyanebben az ügyben 18 év börtönbüntetésre ítéltek. Az Európai Unió közös állásfoglalásban ítélte…

Tovább olvasom

Németország megszüntetné a vétót az EU külpolitikai döntéshozatalában

Meg kell szüntetni a tagállami vétó lehetőségét az Európai Unió külpolitikai döntéshozatalában – jelentette ki a német külügyminiszter hétfőn Berlinben. Heiko Maas a tárca 19. nagyköveti konferenciáját megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy Németország nem kíván új hidegháborút, de úgy véli, szorosabbra kell fűzni a liberális demokráciák szövetségét, és észre kell venni, amikor „mások” megkérdőjelezik ezt a fajta berendezkedést, például azzal, hogy „a rendszerek közötti versengéssé stilizálják a maszk-, vagy vakcinaszállításokat”. A liberális demokráciák ellenálló képességét meg kell erősíteni, és ehhez az is szükséges, hogy a vétó intézményének felszámolásával megerősítsék az EU…

Tovább olvasom

Orbán a Brexit-megállapodást is megvétózhatja, ha az igazságtalan a britekkel szemben

Orbán Viktor akár a brexitmegállapodásnak is keresztbe tehet, amennyiben az a britek számára nem megfelelő – közölte a Twitteren a Daily Mail újságírója, James Franey, amit az Index szúrt ki. A brüsszeli tudósító néhány rövid kérdés erejéig csípte el a magyar miniszterelnököt, aki állítólag azt nyilatkozta: MINDEN OLYAN BREXITMEGÁLLAPODÁST MEGVÉTÓZNA, AMELY SZERINTE AZÉRT BÜNTETNÉ A BRITEKET, MERT ÚGY DÖNTÖTTEK, HOGY ELHAGYJÁK AZ EURÓPAI UNIÓT. Az „eurokraták” csak fair üzletet köthetnek a britekkel – tette hozzá. Az újságíró visszakérdezésére állítólag meg is erősítette szándékát a magyar miniszterelnök. Ez az állásfoglalás azért is…

Tovább olvasom

A lengyel kormányszóvivő cáfolta hogy kihátrálnának a vétóból

Cáfolta a lengyel kormányszóvivő, hogy Lengyelország kész volna feladni a vétószándékot az EU 2021-2027 költségvetésével, illetve a koronavírus utáni helyreállítást segítő alappal kapcsolatban is. A Reuters a lengyel miniszterelnök-helyettesre hivatkozta állította, hogy megváltozott a lengyel kormány álláspontja. A lengyel kormányszóvivő, Piotr Müller tweetjében kijelenti, hogy a lengyel kormány továbbra is kitart amellett, hogy csak az uniós alapszerződéseknek és az Európai Tanács nyári döntéseinek megfelelő feltételrendszert fogad el. Ezt a kormányfő, Mateusz Morawiecki is megerősítette pénteken. Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy hét alatt kétszer is egyeztettek…

Tovább olvasom

A lengyel kormány már nem akar vétózni, Orbán egyedül maradt az EU ellen

Lengyelország kész feladni a vétószándékot az EU 2021-2027 költségvetésével, illetve a koronavírus utáni helyreállítást segítő alappal kapcsolatban is – írja a Reuters nyomán a hvg is. Jaroslaw Gowin közlése szerint a kormánya hajlandó elfogadni az összesen 1,8 ezer milliárd eurós pénzügyi csomagról szóló megállapodást azzal a feltétellel, hogy ahhoz egy részletes magyarázatot fűznek az uniós források lehívását érintő jogállamisági feltételrendszerről. “tudatosult bennünk, hogy ha vétót emelünk, akkor az új büdzsé helyett egy olyan megoldás lép életbe, ami nem lenne előnyös a számunkra”. közölte Gowin. Azt is világossá tette – az unió kb.…

Tovább olvasom

A lengyelek is kihátráltak a vétóból, most már Orbán teljesen egyedül csatázgat a teljes EU ellen

Lengyelország már sokkal kevésbé harcias, immáron nem akarnak vétózni, így már csak a magyar kormányfő feszíti még tovább a húrt a vétó ügyében. Egy kiegészítés oldhatja fel a patthelyzetet Varsó szerint. Lengyelország kész feladni a vétószándékot az EU 2021-2027 költségvetésével, illetve a koronavírus utáni helyreállítást segítő alappal kapcsolatban is – írja a Reuters a lengyel miniszterelnök-helyettesre hivatkozva. Jaroslaw Govin azt közölte: kormánya hajlandó elfogadni az összesen 1,8 ezer milliárd eurós pénzügyi csomagról szóló megállapodást azzal a feltétellel, hogy ahhoz egy részletes magyarázatot fűznek az uniós források lehívását érintő jogállamisági feltételrendszerről. Govin az…

Tovább olvasom