Összesen 771 486 új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban februárban, 19,3 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál – közölte a HVG az ACEA nyomán. Azért aggasztóak ezek az adatok, mert a magyar – és azon belül is a borsodi – gazdaság nagyban függ az európai autóipartól, hiszen a kevesebb eladott példány kevesebb gyártási igényt jelent. Reméljük, hogy nem tömeges leépítésekhez fog vezetni ez a tendencia. Magyarországon 10 892 új autót helyeztek forgalomba az idén februárban, 1,7 százalékkal kevesebbet a tavaly februárinál. Ez a második legkisebb visszaesés Finnország után. A…
Tovább olvasomCímke: Európai Unió
Több, mint 4 és fél millió magyar beoltására elég vakcina érkezhet az EU-ból
Orbán is többször utalt, hogy az első negyedév után, áprilistól jön igazán nagy mennyiségű oltóanyag az EU-s közös beszerzésből. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének bejelentéséből, illetve a Reuters és a 444 információiból ez valóban igaz állításnak tűnik. Ursula von der Leyen szerint megállapodtak a Pfizerrel, hogy a második negyedében a cég a korábban vállalt 200 millió adagnál még 10 millióval többet szállít le. Miután ezt lakosságarányosan osztják el, Magyarországra 4,6 millió adag Pfizer-vakcina érkezhet áprilistól júniusig. Ez jelentős ugrás, máig 1,13 millió adag Pfizer-vakcina érkezett összesen, amiből két…
Tovább olvasomAz egész EU-ban nálunk a legkisebb a női parlamenti képviselők aránya
A nők helyzetéről szóló többféle statisztikával vezette fel a nemzetközi nőnapot az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat – szúrta ki a Qubit. Aki követi a nők helyzetéről szóló nemzetközi jelentéseket – amikben Magyarország rendre az utolsók között végez nemcsak Európában, hanem a Közép-Ázsiát is magában foglaló nagyobb régión belül is –, nem éri meglepetésként, hogy Magyarországon a legkisebb az Országgyűlésben a képviselőnők aránya az unióban. A friss, 2020-as adatokat vizsgáló eurostatos kimutatásban Máltával együtt végeztünk az utolsó helyen, mindkét országban 13 százalékot tesz ki a női képviselők aránya. A részletes adatokból azonban kiderül, hogy a…
Tovább olvasom„Orbán Viktor ellenségképeket gyárt és azokból él” – talán éppen azért, mert hagyjuk?
Az Európai Unióban már nagyon nem nézik jó szemmel a Fidesz ámokfutását a demokrácia égisze alatt, így a magyar pártot a múlt héten kiebrudalták a Néppárt frakciójából. Ennek vezetője nyíltan ki is mondta, mi Orbán Viktor taktikája és mi tarthatja még mindig hatalmon Magyarországon. Európa DNS-ét az összefogás jelenti, ezért nem öröm, hanem szomorúság, hogy a Fidesz ott hagyja az EPP strasbourgi képviselőcsoportját – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője az osztrák Profilnak adott interjújában. Weber azért ismét hozzátette, ő mindig próbált hidat építeni a…
Tovább olvasomBrüsszel tíz évvel meghosszabbítaná az európai roamingszabályt
Mindenki telefonálhasson úgy az Európai Unióban, mint a saját hazájában! 2017 óta érvényes ez a szabály, amelynek az Európai Bizottság most javasolta a meghosszabbítását, méghozzá tíz évre. Miért volt szükség ennek a népszerű döntésnek a meghosszabbítására? 2022-ben lejár az eredeti roamingrendelet ötéves határideje, de nemcsak erről van szó – írja a párizsi Le Figaro. A mobilinternet használóinak egyharmada azt tapasztalja külföldön, hogy lassúbb a kapcsolódás, mint a saját hazájában. Az ok minden bizonnyal az, hogy 17-szeresére nőtt a mobil adatforgalom 2016 és 2019 között. 2016 volt az utolsó olyan év amikor…
Tovább olvasomTelex: Pályáztatás nélkül, elődje ügyvédi irodájából jelölt uniós bírót Varga Judit
Nem előzte meg sem pályázat, sem más kiválasztási procedúra azt, hogy az igazságügyi miniszter Csehi Zoltánt jelölte Magyarország nevében a luxemburgi Európai Unió Bírósága (EUB) magyar tagjává – állítják a Telex forrásai. Csehi Zoltán Trócsányi László, korábbi igazságügyi miniszter ügyvédi irodájában dolgozott 2016-ig, az európai joggal pedig korábban nem foglalkozott. A jelölt megbízása hat évre szól majd, amennyiben az EUB illetékes bizottsága is jóváhagyja személyét. A jelölésről, vagy a kiválasztási folyamatról korábban szakmai körökben sem hallottak, kormányzati források pedig azt állítják, hogy Varga Judit egy személyben döntött Csehi személyéről, akit az Országgyűlés európai ügyek…
Tovább olvasomGyorsított eljárásban engedélyezteti az EU a koronavírus mutációi ellen kifejlesztett oltásokat
Az Augsburger Allgemeine nevű német lapnak adott interjút az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa, Sztella Kiriakídisz, aki többek közt elmondta, hogy gyorsított eljárással engedélyeztetik majd az új típusú koronavírus mutációi ellen kifejlesztett oltásokat az Európai Unióban, és azt is hangsúlyozta, hogy az európai oltási stratégia sikeres – írja a Telex. A biztos a lapnak elmondta, a brüsszeli bizottság úgy döntött, hogy nem kell az engedélyeztetési eljárás valamennyi szakaszát lefolytatni a már forgalmazott vakcinák továbbfejlesztett változatainál, így gyorsabban lehet majd a mutációk elleni védekezésre szolgáló oltóanyaghoz jutni anélkül, hogy csökkentenék a biztonsági követelményeket.
Tovább olvasomOroszország fenyegetőzik, hogy megszakítja a kapcsolatot az EU-val
Moszkva megszakíthatja a kapcsolatokat az Európai Unióval, ha Brüsszel újabb szankciókkal sújtja Moszkvát a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij börtönbe zárása miatt – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Ez az utóbbi évek legsúlyosabb orosz fenyegetése. „Az EU-hoz fűződő kapcsolatok megszakítása felé tartunk? Induljunk ki abból, hogy készen állunk erre, abban az esetben igen, ha azt látjuk, hogy a szankciók kockázatokat jelentenek a gazdaságunk számára, köztük a legfontosabb szektorokra. Nem akarjuk elszigetelni magunkat a világtól, de késznek kell lennünk erre a lépésre. Ha békét akarsz, készülj a háborúra” – mondta Lavrov egy…
Tovább olvasomEB-elnök: Nem tart ott az Unió, ahol szeretne, de a biztonság érdekében nem engedhetünk a minőségi normákból
Ursula von der Leyen az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén beszélt erről. Elmondása szerint „noha a koronavírus elleni közdelemben az Európai Unió nem ott tart ahol szeretne, a hatékonyság és a biztonság garantálása érdekében nem engedhet a minőségi normákból” – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke az MTI tudósítását idéző 444.hu szerint. Ursula von der Leyen az Európai Unió oltási stratégiájáról tartott EP-vitán elismerte, az unió valamelyest késlekedett az oltóanyagok engedélyeztetésének folyamatában, túl optimista volt a tömeggyártást illetően és bízott abban, hogy az oltóanyagok megrendelt adagjait időben megkapja. Kiemelte viszont,…
Tovább olvasomBánki Erik fideszes politikus szerint túl átláthatóak a magyar közbeszerzések, ezért tűnik úgy, hogy több a szabálytalanság
A tegnapi nap folyamán tették közzé, hogy az EU a magyar közbeszerzések módosítását követeli, hogy megelőzzék a „rendszerszintű visszaéléseket”, a törvénymódosítást pedig még azelőtt el kell végezni, hogy Magyarország hozzájuthatna a 750 milliárd eurós válságkezelő mentőcsomag rá eső részéhez. Az eset kapcsán az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke, Bánki Erik az ATV Csatt című műsorában elmondta: Több uniós ország nem tölti fel az EU-s közbeszerzési eljárás dokumentációját az Európai Bizottság honlapjára, szemben Magyarországgal, ahol minden szükséges dokumentum a helyére kerül. Hovatovább, kijelentette hogy „Ezért tűnik úgy, hogy nálunk több a…
Tovább olvasom