Az Európai Bizottság is felfigyelt a nálunk kirúgott tanárok ügyére

Tovább nehezedik Orbánék helyzete, hiszen úgy kellene Európában bizonygatni, hogy nálunk mekkora hatalmas demokrácia van, hogy közben itthon a tanárokat pedig kirúgásokkal megfélemlítsék, hogy elvegyék a kedvüket a további tiltakozástól. Az EB már felfigyelt ezekre a kormányzati bosszúállásokra. Figyelemmel kíséri a polgári engedetlenségi akciók miatt kirúgott tanárok történetét az Európai Bizottság is – tájékoztatta az ATV Híradóját a Pedagógus Szakszervezet alelnöke. Totyik Tamás elmondása szerint telefonon keresték meg Brüsszelből, és azután érdeklődtek, hogy mi történt a kirúgott tanárokkal, mennyire jogszerű mindez és, hogy hány kollégát veszélyeztet a további elbocsátás. A Pedagógusok Demokratikus…

Tovább olvasom

A bizottság 3000 milliárd forintnyi uniós forrás felfüggesztését fogja javasolni

Az Európai Bizottság (EB) jövő heti ülésén azt fogja javasolni a tagállami kormányoknak, hogy függesszék fel a Magyarországnak 2021 és 2027 között járó felzárkóztatási támogatások egyharmadát – 7,5 milliárd eurót (nagyjából 3000 milliárd forintot) – az uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos és a jogállami normák megszegéséből eredő kockázatok miatt – értesült a Népszava. A lap szerint az EB mégis kevesli a magyar korrupcióellenes intézkedéseket, ezért döntöttek így. A magyar helyreállítási tervnek ugyanakkor zöld utat adnak, de az 5,8 milliárd euró (2300 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatást nagyon szigorú feltételekhez kötik majd.…

Tovább olvasom

Uniós bíróság elé kerül a Klubrádió ügye és a „gyermekvédelmi” törvény

Bíróság elé viszi a „gyermekvédelmi” törvény és a Klubrádió frekvenciamegvonásának ügyét az Európai Bizottság – értesült a Népszava több független brüsszeli forrásból. A lap úgy tudja, a testület még ezen a héten dönthet a tavaly indított kötelezettségszegési eljárások utolsó szakaszba léptetéséről. A Bizottság szerint a „gyermekvédelmi” törvény előírásai, amelyek megtiltják vagy korlátozzák a 18 év alattiak hozzáférését a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást megjelenítő tartalmakhoz, számos uniós jogszabályba ütköznek, sértik az emberi méltóságot, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, valamint a magánélet tiszteletben tartásához és a megkülönböztetésmentességhez való jogot. Azt is kifogásolja a…

Tovább olvasom

Az EB azt vizsgálja, hogy jogszerű-e a magyar benzinkutakon az autósok megkülönböztetése

Kizárólag magyar forgalmival lehet hatósági áras (480 forint/liter) üzemanyagot tankolni a magyarországi benzinkutaknál, a külföldi forgalmikkal a piaci árat kell fizetni az üzemanyagért. Emiatt vizsgálja az Európai Bizottság az új magyar benzinár-szabályozást – tudta meg az RTL Híradó. Sonya Gospodinova, az Európai Bizottság szóvivője azt mondta, jelenleg is vizsgálják az intézkedés hatályát, tartalmát, okát és indoklását is. Gospodinova hozzátette, hogy az uniós szabályok szerint tilos magasabb árat megállapítani annak alapján, hogy az igénybe vevő milyen állampolgár, vagy melyik tagállamban él. Azt egyelőre nem tudni, indul-e kötelezettségszegési eljárás a benzinár miatt Magyarországgal…

Tovább olvasom

A gépjárművek és a gyerekjátékok kapták a legtöbb fogyasztóvédelmi bejelentést Európában

Magyarországon az elektromos készülékekkel volt a legtöbb probléma 2021-ben. Brüsszel, 2022.04.26. – A veszélyes, nem élelmiszeripari termékekre vonatkozó nemzetközi Gyorsriasztási Rendszer 2021-es jelentése szerint az elmúlt évben a gépjárművekre és játékokra érkezett a legtöbb fogyasztói panasz. Magyarországon leggyakrabban az elektromos készülékek, a játékok és a díszvilágítási füzérek szerepeltek a rögzített, veszélyes termékek között – derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből. Gyorsriasztási Rendszer az unióban és azon túlAz Európai Bizottság számára fontos a fogyasztók védelme, ezért jött létre a Gyorsriasztási Rendszer, melyben azonnal rögzíthetőek az aggályosnak talált termékeket. Ezt…

Tovább olvasom

Hogyan lehetne Miskolc szegregált, leszakadó részeinek felzárkóztatását megoldani?

A hátrányos helyzetűek megsegítésének módját és a romák felzárkóztatásának lehetőségeit vitatták meg Miskolcon és környékén az Európai Bizottság szakembereivel. Az Európa Bizottság tagjai egyenest Kassáról érkeztek a borsodi megyeszékhelyre. A vizit voltaképp az úgynevezett „társadalmi hasznosságú befektetések” gazdasági, pénzügyi, foglalkoztatási és egyáltalán nem utolsósorban szociális-integrációs aspektusainak a megvitatására szolgált. – Óriási lehetőség a városnak, hogy az uniós szakértőknek közvetlenül tudtuk megmutatni problémáinkat, akik így saját szemükkel győződhettek meg arról, mi is a valós helyzet. Nagyon jó párbeszéd alakult ki a képviselőkkel – vonta meg az egyeztetés gyors mérlegét Varga Andrea a Minap.hu kérdésére. Az…

Tovább olvasom

Az Európai Bizottság elindítja a jogállamisági mechanizmust a magyar kormánnyal szemben

Hivatalosan is megindítja Magyarország esetében, a magyar kormány döntéseivel és intézkedéseivel szemben „az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszer” szerinti eljárást, azaz a köznyelvben az úgynevezett jogállamisági mechanizmust az Európai Bizottság. Elküldik a hivatalos levelet az Orbán-kormánynak, amely szerint megindul a kondicionalitási mechanizmus az ország ellen – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben (EP) kedden délután. Az Európai Bizottság komolyan aggódik amiatt, hogy Magyarországon sérülnek az Európai Unió pénzügyi érdekei, miután felelősségre vonás nélkül maradtak konkrét korrupciós aggályok. A Bizottság korábbi közlése szerint…

Tovább olvasom

Ezt az élelmiszer-adalékanyagot tiltották be az EU-ban

Betiltotta az Európai Bizottság a titán-dioxid néven is ismert E171 élelmiszer adalékanyagként való használatát – derül ki a bizottság sajtóközleményéből. A rendelkezés fél évnyi türelmi időt követően, nyártól lesz hatályos. Sztella Kiriakídisz a szervezet egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa elmondta, hogy a tiltó határozattal egy olyan élelmiszer-adalékot vonnak ki, ami már nem minősül biztonságosan fogyaszthatónak. A titán-dioxiddal fehér színt adtak hozzá sokféle élelmiszerhez (péksüteményekhez, szendvicskrémekhez, levesekhez, szószokhoz, salátaöntetekhez és élelmiszerkiegészítőkhöz). A tagállamok ősszel egyhangúlag támogatták a bizottság javaslatát az E171 betiltására, amit az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság tudományos álláspontja alapozott meg.

Tovább olvasom

Cseh Katalin az Európai Bizottsághoz fordul Völner korrupciógyanús ügye miatt

A Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin közösségi oldalán bejelentette, levélben fordul Didier Reyndershez, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosához, amiben tájékoztatni fogja őt Völner Pál korrupciógyanús ügyéről – derült ki a párt sajtótájékoztatójából. Cseh Katalin bejegyzésében úgy fogalmaz, „Völner Pálról, Orbán Viktor és Varga Judit bizalmi emberéről kiderült, hogy milliós összegeket fogadott el kenőpénzként a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Ne felejtsük, államtitkárként ő hagyta jóvá a titkos lehallgatások a Pegasus kémszoftverrel, az ő engedélye kellett ahhoz, hogy újságírókat, politikusokat ügyvédeket és civileket hallgasson le a hatalom. A Pegasus-ügy szerte Európában hatalmas…

Tovább olvasom

Az Európai Bizottság 250 millió euró támogatást ad Magyarországnak vakcinára és a túlórázó orvosok, nővérek kifizetésére

Az Európai Bizottság (EB) 250 millió eurót juttat Magyarországnak a REACT-EU forrásaiból a foglalkoztatás, az egészségügyi dolgozók és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek támogatására, írja közleményében az EB magyarországi képviselete. A 250 millió euró összegű többlettámogatás 13 millió adag vakcina beszerzését szolgálja olyan Covid–19-oltóanyagokból, melyek használatát engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség. Ezenfelül a többlettámogatás arra is szolgál, hogy pénzügyi kompenzációban részesüljön az a mintegy 7000 magyar orvos és ápoló, aki túlórában dolgozott a világjárvány során. A REACT-EU összesen 5,6 milliárd euró többletfinanszírozást biztosít 2021 és 2022 folyamán, a támogatott intézkedések középpontjában…

Tovább olvasom