Október közepéig több útszakaszon is forgalomkorlátozásra kell számítani Miskolcon az útburkolat felújítása miatt. A Magyar Közút tájékoztatása szerint a munkálatok ütemezetten haladnak, a teljes munkaterületen várhatóan október 12-én fejeződik be a kivitelezés.
Tovább olvasomCímke: Soltész Nagy Kálmán utca
Tudtuk? Miskolc éppen eladni készül az egykori gyógyszertár ikonikus belvárosi épületét
A Miskolc Holding már meg is hirdette napokkal ezelőtt a korábban gyógyszertárként működő, értékes ingatlant. Ez már nem az első és nem is a második épület, amit a 2024-ben érkezett városvezetés magánkézbe adna. Ráfér a renoválás jócskán, de így is komoly értéket képvisel.
Tovább olvasomÉletet mentettek a miskolci rendőrök: kirobbant a konyha, miközben kihozták az idős asszonyt
Lapunk február 28-án, szombaton már beszámolt a miskolci Soltész Nagy Kálmán utcai társasházban kitört tűzről – most azonban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából további, megdöbbentő részletek is kiderültek az esetről, amelyek jól érzékeltetik, mekkora veszélynek tette ki magát a két egyenruhás.
Tovább olvasomLángok szombat délelőtt – lakástűz Miskolcon
Váratlan tűzeset rázta meg a Soltész Nagy Kálmán utcai bérház lakóit február 28-án, szombaton délelőtt.
Tovább olvasom