Remek fényképek arról, hogyan halad a Diósgyőri vár rekonstrukciója

Gőzerővel folyik a munka Nagy Lajos király kedvenc váránál. A tervek szerint haladnak a Diósgyőri vár felújítási munkálatai. Az előrehaladásról a Magyarepitok.hu kérésére a kivitelező Épkar Zrt. szakemberei nyilatkoztak. Ahogy azt korábban megírtuk, a Nagy Lajos korabeli vár a Modern Városok Program keretében újul meg. A projekt értéke hozzávetőlegesen 12,7 milliárd forint, a fejlesztés célja pedig, hogy a vár és közvetlen környezete Közép-Európa meghatározó turisztikai központjává váljon. „Felvonulási és előkészítő munkálatok 2021.02.08-án kezdődtek el, jelenleg pedig a bontási-, szerkezetépítési- és kőfalazási munkák folynak. Ezt követően az elektromos- és gépész vállalkozók beléptetése a…

Tovább olvasom

A térség fontos főútja egy turbókörforgalommal is bővül

Több részlet is napvilágot látott a 37-es főút bővítéséről. A mintegy 19 kilométert érintő beruházás a Duna Aszfalt és a HE-DO kivitelezésével valósul meg. Idén már beszámoltunk a 37-es főút Gesztely és Szerencs közötti 19 kilométeres szakaszának kétszer két sávosra bővítéséről. A szakasz kivitelezési munkáit a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában a Duna Aszfalt Zrt. végzi nettó 21 milliárd Ft értékben. A fejlesztés eredményeképp a térség településein élők a főút Miskolc és Gesztely közötti 2×2 sávos szakaszához kapcsolódva gyorsabban és biztonságosabb érhetik el a megyeszékhelyet, ezáltal pedig közelebb kerülnek a folyamatosan bővülő gyorsforgalmi hálózathoz. A…

Tovább olvasom

Saját tulajdonosaikkal bontatják el a Fertő-tavi cölöpházakat, hogy ott építkezhessen Mészáros Lőrinc

A NER pofátlansága valóban határtalan. A hírek szerint Orbán Ráhel egyik kirándulása után változott meg minden, megtetszett neki a terület. Onnantól pedig már ismerjük a forgatókönyvet. Hosszú riportban számol be a Fertő-tavi építkezésről az osztrák der Standard. Magyarország második legnagyobb tavának fejlesztésére 2016-ban irányzott elő 7,9 milliárd forintot a kormány, majd ezt az összeget előbb 2019-ben 23,2 milliárdra, míg végül 32 milliárd forintra emelték. Az Átlátszó két éve egy hosszú anyagban mutatta be, hogy miről szól ez a beruházás. A tervek szerint épül majd egy ökocentrum, sportközpont, kikötő, 100 ágyas…

Tovább olvasom

Újabb felvétel az Y-híd építési munkálatairól – videó

Felmerül többekben a kérdés, sikerülhet-e átadni május elején az építményt? Másoknál inkább az a legnagyobb kérdés, hogy a nagyon szép miskolci lakónegyed polgárai mit szólnak majd a jelentősen megnövekvő átmenő forgalom miatt. A friss videót itt megtekinthetik, amit egy miskolci Facebook-csoportban találtunk: Néhány hozzászólás: „Mondjuk egy drón felvétel alapján véleményt nyilvánítani a kivitelezésről elég merész, különösen akkor ha valaki esetleg nem is útépítő mérnök. A májusi határidő meg csak abban az esetben érdekes ha akkor lezárják a második hidat, de az ígéretek szerint arra nem kerül addig sor amíg ezt…

Tovább olvasom

Új épületet tervez a Szent István térre az Avalon, de az irodaház is fel fog épülni

Az eredeti elképzelésnek megfelelően a Hell-cégcsoport építheti meg a Szent István tér jelenleg hiányzó, délkeleti térfalát, ez azonban egy teljesen új épület lesz, nem pedig a korábban tervezett Avalon Business Center – írja a Minap.hu. Ugyanis hosszas egyeztetéseket követően elállt a befektető, jelenleg pedig az önkormányzattal egyeztetnek a majdan térfalként is funkcionáló új épületről – tudtuk meg Tóth Róberttől, az Avalon Center Kft. ügyvezetőjétől. „Tudomásul vettük, hogy a miskolciak nem akarnak a Szent István téren irodaházat. Az egyeztetéseket azért folytatjuk, mert hiszünk Miskolcban, lokálpatriótaként mindig is nyugat-európai nagyvárosként gondoltunk a…

Tovább olvasom

Tragédia Kistokajban: Egy építőmunkás lezuhant és életét vesztette az építkezésen

Nagy magasságból zuhant le a férfi és már nem tudták megmenteni az életét. Lezuhant egy férfi egy kistokaji építkezésen, számolt be erről a Boon.hu. Érdeklődésünkre a megyei rendőr-főkapitányságon megerősítették a tragikus baleset tényét. Mint megtudtuk, kedden reggel 9 óra után egy építkezésen a tető-gerendáról leesett egy 52 éves forrói férfi, aki olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a kiérkezett mentők már nem tudtak rajta segíteni. A rendőrség foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vizsgálja az esetet.

Tovább olvasom

Csontvázat találtak egy építkezésen

Nem mindennapi meglepetésben volt része a budapesti Rómer Flóris utca és a Margit körút sarkán lévő telken folyó építkezés munkatársainak, akik a munkálatok során egyszer csak először csontokat, majd mint később kiderült, egy teljesen ép emberi csontvázat találtak a földben. A 24.hu által közölt cikkben magáról a csontvázról ennél többet nem tudni, azonban annyit igen, hogy egy irodaházat építenek épp, melyet már 2017-ben át kellett volna adni, de arra akkor még nem került sor, sőt a munkálatok tulajdonképpen idén kezdődtek meg.

Tovább olvasom

Koronavírus – nagy a baj Borsodban, rengeteg igazolt fertőzött és a vizsgálatok szerint hatalmas berobbanásra számíthatunk

Kétszázan koronavírusosak azok közül, akik a MOL tiszaújvárosi üzemének kivitelezésén dolgoznak. A tiszaújvárosi polgármester közösségi oldalán jelezte a gondot, de az egy héttel ezelőtt elvégzett vizsgálatok eredménye is azt mutatja, hogy a borsodi város és környékének szennyvízmintáiból az derül ki, a fertőzöttek számának jelentős emelkedése várható. A MOL német fővállalkozójától értesült, hogy a tiszaújvárosi Poliol projekten dolgozó munkavállalók körében is nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma – olvasható abban a levélben, melyet Fülöp György polgármester osztott meg közösségi oldalán. Mint a tájékoztatóban olvasható, a fertőzés továbbterjedésének megelőzése érdekében a fővállalkozó úgy döntött, hogy a teljes…

Tovább olvasom

Figyelem! Három napig korlátozások az M3-ason, számítsunk némi torlódásra

Az autópályán végzett munkálatok miatt forgalom- és sebességkorlátozás lesz érvényben. A Budapest-Hatvan vasútvonal feletti hídon zajlanak munkálatok. Óvatosságra intenek. Az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, a MÁV Budapest-Hatvan vasút feletti hídon, a 42-es kilométerszelvényben a dilatációs szerkezetet javítják a szakemberek. A munkálatok és azt követően a beépített anyagok technológiai kötése 2020. szeptember 23-25. között, szerdától péntekig tart. Ez idő alatt az autópálya országhatár felé vezető oldalán a 42-es kilométerszelvényben a forgalom sávelhúzásos tereléssel két szűkített sávon haladhat majd sebességkorlátozás mellett – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az állami cég a forgalomkorlátozással…

Tovább olvasom

Kelet-európai tempóval, de elkészült a 98 kilométer autópálya

Klaus Iohannis államfő és Ludovic Orban miniszterelnök jelenlétében nyitották meg az A3-as észak-erdélyi autópálya 17,9 kilométeres Maroskece (Chetani) – Radnót (Iernut) szakaszát. Az eseményen Ludovic Orban kijelentette: ha 2021 július elsejéig nem készül el a Kolozsvár és Marosvásárhely között még hiányzó 15,6 kilométeres szakasz, felbontják a szerződést a román kivitelezővel. A kormányfő szerint nincs messze az a pillanat, amikor Marosvásárhelyről autópályán lehet eljutni a Bors II – Nagykereki határátkelőhelyre. Klaus Iohannis államfő elmondta, jelenlétével is nyomatékosítani kívánta, hogy fel kell gyorsítani a romániai autópálya-építéseket. Hozzátette: az infrastruktúra-fejlesztések forrásai biztosítottak, és…

Tovább olvasom